+ Irodalom

Elhunyt Borbély Szilárd író, költő

Borbély

Ötven éves volt.

Ötvenéves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Borbély Szilárd író, költő, a Nincstelenek című regény szerzője – közölte csütörtökön a Dehir.hu, amelyet a család tájékoztatott az író előző nap bekövetkezett haláláról.

Borbély Szilárd 1963-ban született Fehérgyarmaton. A klasszikus magyar irodalom kutatójaként is ismert, Debrecenben élő szerzőnek 1988-tól napjainkig csaknem húsz, többségében lírai kötete jelent meg. Munkásságát többek között Csokonai Vitéz Mihály-díjjal, Alföld-díjjal, 2002-ben József Attila-díjjal, 2014-ben pedig Mészöly Miklós-díjjal ismerték el. Utóbbit Nincstelenek című regényéért kapta.

Jankovics József irodalomtörténész a Mészöly-díj januári átadásakor méltatásában azt mondta, az elismerést odaítélő bizottság soha nem látott egyetértésre jutott azzal az általános szakmai vélekedéssel, hogy az előző időszak legkiválóbb regénye a Nincstelenek, amellyel szerzője berobbant a magyar irodalom élvonalába.

A szomorúság, komorság jellemzi Borbély Szilárd világát, ennek jegyében született meg a regény, amelyet Jankovics József „eldurvult, mindenből kiábrándult emberi lények mélyvilági passiójaként” jellemzett. A szerző erkölcsi kötelességének tartotta megírni a fikciós, de személyes emlékekre támaszkodó írást, azért, mert neki sikerült otthagynia ezt a világot – tette hozzá akkor az irodalomtörténész.

A szerző magát nem prózaírónak, hanem lírikusnak nevezte.

Borbély Szilárd a kortárs irodalom legsikeresebb debreceni szerzője volt, a Nincstelenek szinte minden irodalmi toplistán az élen végzett.

A közönség színpadi szerzőként is ismerhette, a debreceni Csokonai Színház több darabját, drámáját bemutatta, köztük a Halotti pompa című verseskötet alapján készült színdarabot is.

Borbély Szilárd temetéséről később intézkednek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top