+ Film

Császi Ádám versenyben a legjobb elsőfilmes díjért

viharsarok

Berliner Zeitung A halálos hallgatás címmel írt róla: mint a fasisztoid Kelet-Európában is lejátszódó jelenségről.

Folyamatos társadalmi diskurzust kell folytatni a másságról – mondta Császi Ádám magyar filmrendező a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén, ahol szombaton tartják első játékfilmje, a Viharsarok világpremierjét.

A film története egy bűnügyi híren alapul. Az eset mögött „lehetséges homoszexuális indíték áll”, és elvezet „a belsővé tett homofóbia és diszkrimináció teljes poklába” – mondta Császi Ádám az alkotást bemutató sajtótájékoztatón.

A Viharsarok elkészítéséhez azért fogott hozzá, mert úgy érezte, beszélni kell a hírből kibontakozó társadalmi problémákról. Ez a történet nem ismétlődhet meg – emelte ki.
A másság elfogadása örök emberi probléma, mindig, mindenhol beszélni kell róla, különben lehetetlen megérteni – mondta a rendező, hozzátéve: reméli, hogy filmje társadalmi párbeszédet indít el a témáról Magyarországon.

A filmdráma egy fiatal profi labdarúgóról szól, aki egy német csapatnál játszik. Az igazi hivatását és nemi identitását keresve visszatér a vidéki Magyarországra, ahol egy szerelmi háromszögbe kerül. A rendező és alkotótársai a minimalizmusra törekedve beszélik el a történetet.

Csak a legszükségesebb filmes eszközöket használtuk – mondta Császi Ádám – egy film vizuális ereje a stílus szegénységében rejlik.

A minimalizmus mellett a realizmus is fontos vonás. A rendező a forgatás előtt „elküldött egy pusztai tanyára dolgozni, hogy magamba szívjam a miliőt” – mondta az egyik főszereplő, az Áron alakját megformáló Varga Ádám.

Gyárfás Ágnes, az egyik producer szerint a film témája már régóta „releváns Magyarországon”, és remélhetőleg a társadalom fokozatosan egyre inkább elfogadja majd a másságot. Ugyanakkor a Viharsarok nem csak az alkotásban felvetett kérdések miatt fontos, hiszen „egy gyönyörű, érzelmes történet” és egy „nagyon tehetséges” rendező és forgatókönyvíró első játékfilmje – mondta a producer.

A Viharsarok forgatókönyvét Császi Ádám Szabó Ivánnal közösen írta. Az operatőr Rév Marcell volt, a főszereplőt, Szabolcsot Sütő András alakítja. A 120 millió forintos költségvetésű magyar-német koprodukciót a szombat este mutatják be a Berlinale szerzői filmeket és innovatív zsánerfilmeket felvonultató Panorama szekciójában. Magyarországon március 27-től vetítik.

A filmről szombaton kritikát közölt a Berliner Zeitung című lap német lap. A halálos hallgatás című írásában Christina Bylow kiemelte, hogy az alkotás „az elnyomott homoszexualitás és a homoszexuálisok elleni halálos gyűlölet rettenetes logikáját” ábrázolja. Ez pedig olyan jelenség, amely „nem csak az állítólagosan elmaradott és fasisztoid Kelet-Európában” mutatkozik meg – írta a berlini lap kritikusa.

A Viharsarok versenyben van a legjobb elsőfilmnek járó díjért a fesztiválon.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top