Archív

Jézuska születése

Az anya és a gyermek jól van, az apáról nincs adat. – Sárközi Richárd Sepercese

Mára virradóra a Szent János kórház jászolmeleget lehelő zöldcsempéi között látta meg a napvilágot Názáreti Jézuska 52 centiméterrel és 3600 grammal. Az anya és a gyermek jól van, az apáról nincs adat.

Az újszülött első látogatója három napkeletről érkezett rokon volt. Nagy Gáspár Debrecenből, Király Menyhért Szegedről, Fekete Boldizsár Miskolcról érkezett az első intercityvel. Mivel mindhárman önkormányzati dolgozók, nem esett nehezükre a hajnalban kelés, meg “már korán reggel oda kell figyelni a nyájra” – mondták egymás közt a János büféjében keverttel koccintva a jövevényre és az örömteli találkozásra. Nem is jöttek üres kézzel, villódzó neonfények mutatták az utat a kórteremhez, ahol az előzetes összebeszélések alapján odaadták ajándékaikat: aranyos plüssállatot a kicsinek, marhát az anyának, mert odavan a tatár beefstekért és töményt az örömapának, amit távollétében a kórház dolgozói szívesen fogadtak.

A távoli rokonok minden fontosat megtudakoltak a frissen szült anyától, egy ideig firtatták az apa kilétét, de mivel látták, hogy erőlködéseiknek semmi foganatja, a három bölcs férfi inkább annyiban hagyta a dolgot. Megbizonyosodtak róla, hogy a kisdeddel minden rendben, és visszavonultak a büfébe, hogy áldozzanak még egy kört a születés csodájának.

A gyermeket végül egy jónevű ács vallotta magáénak, az anya azóta sem nyilatkozik a történtekről.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top