Archív

Polikróm – új online folyóirat

A folyóirat azzal a céllal jött létre, hogy fiatal, tehetséges diákok számára biztosítson publikálási lehetőséget.Polikróm

„ A kihívások azért vannak, hogy tanítsanak nekünk valamit, erősebbé tegyenek és

megingassák azzal kapcsolatos hiedelmeinket, hogy mit vagyunk képesek legyőzni és

mit nem. Amikor megértjük, milyen célt szolgál az előttünk álló kihívás, akkor feltárul

előttünk az igazság: akadályok nem léteznek, csak lehetőségek, melyek által fejlődni

tudunk. ”

(Yehuda Berg)

A Polikróm online művészeti folyóirat 2013 januárjában jött létre. A lap alapítója és főszerkesztője Egri László költő, tanár. Mivel a publikálások témaköreit nem kívánják egy bizonyos tartalmi struktúrára korlátozni, ezért kapta a lap a Polikróm, azaz sokszínű elnevezést.

A folyóirat azzal a céllal jött létre, hogy fiatal, tehetséges diákok számára biztosítson publikálási lehetőséget. Teret kívánnak biztosítani annak, hogy változatos témákról szólaltassanak meg művészi érdeklődéssel rendelkező diákokat, fiatal szerzőket, akik úgy érzik szívesen tennék közzé színvonalas alkotásaikat. Mindezzel elő kívánják segíteni egy esetleges későbbi tudományos-művészeti pályafutás elindulását is.

Már az első lapszámba is szép számmal érkeztek igényes alkotások külhoni magyar diákok tollából, így a folyóirat könnyen a Kárpát-medencei magyar ifjúság egyik összetartó kapcsává is válhat.

A három tagú szerkesztőség online olvasó téren közzé tett fő célkitűzései a következőek:

– interaktivitás megvalósítása olvasóinkkal.
(Fordított szerkesztői napok, amikor az olvasók szerkesztik a lapot.)
– alkotói pályázatok kiírása.
– sokszínű művészeti érték közvetítése.
– fiatal, tehetséges szerzők felkarolása, számukra megjelenési lehetőség biztosítása.

Az időszaki kiadvány online formában érhető el, évente két alkalommal jelenik meg. Egy nyári (június) és egy téli (december) lapszámból áll. Az interjúk, kritikák, versek, novellák, műfordítások és tanulmányok mellett jól megférnek a különféle alkotói technikákkal megvalósított grafikai munkák is. Az alkotások mellett pályázatok, művészeti felhívások közzétételére is teret biztosít a Polikróm.

Rácz Dávid Zsolt, tizenhét éves költő alkotásával indul a 2013. évi második lapszám:

Higgy nekem

 

Kúszik a nap az ég tetejére,

lelkemben halványulnak a fények.

Elutaznék, odafentre az égbe,

egy távoli szép messzeségbe.

 

Nem hagyom el lelkem fényét,

táplálom a tüze ékességét.

Őrizem Hitem míg szívem dobban,

s lelkem nem lesz többé porban.

 

Tombol a tűzvész lelkem mélyén,

átúsztam Lucifer mérgén.

Megérkeztem a virágos rétre,

leborulok Isten előtt térdre.

 

Megígérem előtted e szavam,

Segíteni fogok akkor is, ha nem szabad.

Senkiként születtem, ember lettem,

itt hagyom nektek porló testem.

 

Lépteid tovább figyelem,

átviszlek a zord vizeken.

Higgy bennem, s nem leszel egyedül,

a prímás értünk hegedül.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top