Archív

Lázár Ervin-sorozatot indított a Móra Könyvkiadó

Lázár Ervin A Hétfejű Tündér és A Négyszögletű Kerek Erdő – Bikfi-bukfenc-bukferenc című kötetét mutatta be szerdán Budapesten a Móra Könyvkiadó, amely az író életművéből új sorozatot indít.

A Hétfejű Tündér című mesét Molnár Jacqueline, a Négyszögletű Kerek Erdő – Bikfi-bukfenc-bukferenc című kötetet Buzay István illusztrálta. A grafikából kiállítás is nyílt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos Gyermekkönyvtárában.
Lázár Ervin klasszikussá vált gyerekkönyvei hosszú idő után újra a Móra Kiadónál jelennek meg – jelentette be a szerdai budapesti kettős könyvbemutatón Janikovszky János, a könyvkiadó elnök-vezérigazgatója.
Felidézte, hogy 1964-ben kezdődött az író kapcsolata a kiadóval, ekkor jelent meg A kisfiú meg az oroszlánok című kötete, amelyet 1992-ig további tíz könyv követett. 1992-ben a szerző a Századvéghez szerződött.
Pompor Zoltán gyermekirodalom-kutató A Hétfejű Tündér című kötetről elmondta: huszonkét mese, köztük állat- és népmesék parafrázisai, komoly és vidám történetek, groteszk hangulatú rövid, valamint hosszabb lélegzetű mesék szerepelnek a kötetben, amelynek első változata 1973-ban jelent meg.
„Lázár Ervin játékába az is belefér, hogy átalakítsa a megszokott mesevilágot, így a tündérből nem egyfejű, hanem hétfejű tündér lesz, amely a mesékben általában a sárkányok jellegzetessége” – fogalmazott a kötet címére utalva a kutató.
A történetek nyelvezete több rétegből épül fel, a ritka szavak jelentésének megértését szójegyzék segíti a kötetek végén – tette hozzá.
Pompor Zoltán azt is elmondta, hogy A Hétfejű Tündérben már feltűnik Mikkamakka alakja, aki a második kötet főszereplője lett.

A Bikfi-bukfenc-bukferenc a Bemutatkozunk című mesével indul, amelyből az összes szereplő – Mikkamakka mellett Dömdödöm, Ló Szerafin, Vacskamati, Szörnyeteg Lajos és Nagy Zoárd is – megismerhető.
Lázár Ervin szereplői „kiszorított” karakterek, van valamilyen furcsaságuk, például ki látott már kék lovat vagy sétáló fenyőfát? – fogalmazott a kutató.
A tervek szerint a könyvsorozatot olyan címekkel folytatják, mint a Szegény Dzsoni és Árnika, illetve a Berzsián és Dideki. A jövő évi Könyvfesztiválra jelenik meg a Négyszögletű Kerek Erdő másik két része, a Gyere haza, Mikkamakka! és Dömdö-dömdö-dömdödöm, valamint bemutatják az új Lázár Ervin-sorozat eddig megjelent köteteinek angol és német nyelvű változatát. Az angol fordításokat Andrew C. Rouse végzi, németre Wilhelm Droste és Clemens Prinz ülteti át Lázár Ervin meséit.
Jövő tavasszal a könyvkiadó egy képeskönyvsorozatot is elindít, amelynek első darabja Lázár Ervin Foci című mesenovellája lesz.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top