Archív

Összefogás indul az idős népzenészekért

Az idős népzenészekért fognak össze neves népdalénekesek, népzenészek és világzenei előadók, akik először csütörtökön a Hagyományok Házában és a Fonó Budai zeneházban lépnek fel közösen.

A Csík Zenekar, a Hagyományok Háza és a Fonó Budai Zeneház által fémjelzett kezdeményezés célja, hogy segítse a hagyományőrzők idősebb generációinak beteg és nehéz anyagi helyzetben lévő tagjait.
Az összefogás nyitóeseményeként csütörtökön a Hagyományok Házában a Csík Zenekar mellett fellép többek között a Szászcsávási Zenekar, Sebestyén Márta, Herczku Ági és a Banda, Lajkó Félix és a Muzsikás együttes.
A rendezvénnyel párhuzamosan a Fanfara Complexa, a Buda Folk Band, a Pósfa zenekar és a Tükrös zenekar közreműködésével a Fonó Budai Zeneházban szerveznek táncházat.
Az adománygyűjtésben a győri Széchenyi István Egyetem Bridge Hallgatói Klubja és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes székháza is részt vesz, ahol pénteken és szombaton tartanak jótékonysági eseményeket.
A rendezvények bevételeiből elsőként Mezei Ferenc Csángálónak, a Szászcsávási Zenekar Parkinson-kórban szenvedő brácsásának gyógykezelését támogatnák a Magyarországi Kallós Zoltán Alapítványon keresztül. A szervezők az adománygyűjtést hosszú távon is folytatnák.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top