A Gazdasági Versenyhivatal kriminalizálta a magyar könyvpiacot

Hangzatos címekkel – „Könyvkartellre csapott le a hatóság”, „70 milliós bírságot kapott több hazai könyvterjesztő”, „Borulhat a piac, nagy könyvkereskedőkre csapott le a GVH” – adott hírt az írott és elektronikus sajtó arról, hogy a GVH Versenytanácsa négy hazai könyvkereskedő vállalkozásra összesen 70 millió forintos bírságot szabott ki, azzal a váddal illetve őket, hogy versenykorlátozó megállapodást kötöttek a könyvkiadókkal.

A versenytanácsi döntés legfontosabb eleme, hogy a megbüntetett könyvkereskedők bizományosi szerződéseikben a kiadók által megállapított kiskereskedelmi árakat alkalmazták. Az indoklásnak csupán ez az egy mondata is több súlyos tévedést tartalmaz.

A bizományosi szerződés lényege ugyanis, hogy az árut, jelen esetben a könyvet előállító kiadó maga szabja meg tulajdona fogyasztói árát. Ez a könyvkereskedelmi gyakorlat hazánkban több mint száz éves múltra tekinthet vissza, egyáltalán nem hungarikum, így működik ugyanis a könyvpiac Európa szinte minden országában. A GVH egy évtizeddel ezelőtt folytatott vizsgálatában elismerte, hogy a bizományosi rendszer a könyvpiac 97-98%-ára kiterjed.

A GVH a VJ-47/2004. sz. határozatában egyáltalán nem vitatta, hogy a bizományosi konstrukcióban a kiadó, a könyv előállítója és tulajdonosa az ármegállapító. Annak érdekében, hogy a tíz éve még jóváhagyott gyakorlatot most elítélhesse, a Versenytanács arra hivatkozik, hogy a könyvpiac átalakult, a mostani bizományosi szerződések nem tekinthetők bizományosi szerződésnek.

Érthetetlen számunkra, hogy egy négy esztendőn keresztül folytatott vizsgálat versenyjogi szakértőinek miként kerülte el a figyelmét, amiről egy egyszerű könyvvásárló naponta meggyőződhetett, mégpedig arról, hogy épp a vizsgált időszakban éleződött ki a könyvpiacon a vásárlók kegyeiért folyó árverseny. Hirdetések, feliratok, plakátok tudósítanak szinte minden héten új vásárlási engedményről, klubtagsági és törzsvásárlói kedvezményekről, az internetes vásárlás akcióiról, kedvezményes könyvvásárlási lehetőségekről.

A hazai és a nemzetközi szerzői jogi megállapodások a szerzők (jogtulajdonosok) jogdíját egyértelműen az eladott könyvek nettó fogyasztói árát figyelembe véve állapítják meg. A számítás alapja az eladott példányszám és a megállapodott fogyasztói ár. A jogdíjaknál még a kereskedői árengedményeknek a fogyasztói árat csökkentő hatását sem engedik gyakorta figyelembe venni, az árváltozáshoz, a könyvek leértékeléséhez ki kell kérni a jogtulajdonos jóváhagyását is. A könyvek árának rögzítésére a kiadókat a szerzői jogi felhasználói szerződések (gyakorta a külföldi jogtulajdonosok) kényszerítik.

Az egy évtizeddel ezelőtti, és a jelenlegi vizsgálat rá kellett volna ébressze a GVH szakértőit, hogy a teljes magyarországi könyvpiac, annak minden szereplője sok évtized óta ugyanazon elv szerint tevékenykedik, mint amiben a kereskedelmi cégeket most bűnösnek találták. A hivatásos kiadók, a legnagyobbak és az egyszemélyes legkisebbek, az állami tulajdonúak és alkalmilag könyvet előállítók, a múzeumok és levéltárak – mint a kiadványaik tulajdonosai – megszabják portékájuk fogyasztói árát. A GVH a könyvkereskedő cégeket elítélő és megbüntető határozatával gyakorlatilag a teljes magyar könyvkiadási piacot kriminalizálta. Az általuk előrángatott indokok alapján ugyanis mindenki megvádolható, megbírságolható a magyar könyvkultúrában, közöttük az állam számos meghatározó intézménye is.

Ha komolyan lehetne venni a határozat indoklását, azt kellene mondanunk, minden magyar könyvkiadó kivétel nélkül inkább „rászolgált” a büntetésre, mint az elmarasztalt könyvkereskedő cégek. A Versenytanács azt írta ugyanis, hogy a kárhoztatott szabályozás „a kereskedőt megfosztja az ár alakításának szabadságától”, „a kiskereskedelmi ár… vertikális korlátozása a fogyasztónak értékesítő könyvkiskereskedők abbéli szabadságát korlátozza (veszi el), hogy a fogyasztó által fizetett árat meghatározzák”. Eszerint tehát a könyvkereskedők azzal vétettek a versenytörvény ellen, hogy megfosztották őket a szabadságuktól, sőt, a könyvkereskedők a saját szabadságuktól való megfosztásukra maguk kényszerítik rá a kiadókat. Ha nem lenne teljesen világos, a Versenytanács arra a konklúzióra jutott, hogy a könyvkiadók egy olyan szabályozáshoz ragaszkodnak, amely az ő könyveiket forgalmazó kereskedőket megfosztja a szabadságuktól, s ennek következtében a kereskedők korlátozzák a versenyt. Az indoklás olyan abszurd, hogy igazából nevetni kellene rajta, ha a 70 millió forint büntetés árnyékában ehhez bárkinek kedve lenne…

A piacvezető könyvkereskedőket megbírságoló határozat a részletes indoklásában több alkalommal is hivatkozik az Európai Bizottság 2010. májusi egyik iránymutatására. Ez a hivatkozási alap arra, hogy a kiadók és kereskedők között olyan vertikális kapcsolat áll fenn, amelynek alapján a bizományosi szerződéseket nem lehet valóságos ügynöki kapcsolatnak tekinteni. A GVH csak azt hallgatja el, hogy ez az iránymutatás nyomatékosan hangsúlyozza azt is, a fenti megállapítások a szerzői jog hatálya alá tartozó termékekre nem vonatkoznak, márpedig valószínűleg a GVH sem cáfolja azt, hogy a könyvek egyértelműen a szerzői jog hatálya alá tartozó alkotásoknak tekintendők.

A Gazdasági Versenyhivatal nagy hatalmú, komoly intézmény, amelynek alapfeladata, hogy a törvények betartása felett őrködjön. Finoman szólva nem elegáns visszamenőleges hatályú jogalkalmazással élni. Amikor a 2010-es uniós iránymutatásra hivatkoznak, nagyvonalúan elfeledkeznek arról, hogy most a 2004-2009 közötti időszak alapján ítélték meg a könyvpiacot.

Nem szeretnénk frászt hozni iparági partnereinkre, a napilapokat, hetilapokat, folyóiratokat, negyedéves periodikákat megjelentető kiadókra és az ezeket forgalmazó cégekre, köztük az egyik legnagyobb állami tulajdonú vállalatra, a Magyar Postára. Közismert ugyanis, hogy a lapoknak és folyóiratoknak a kiadói ezekre az időszaki termékekre szintén rányomtatják a fogyasztói árat. Mindenki elolvashatja, a Magyar Nemzet 145 forintba kerül, a Népszabadság 250 forintba, a Heti Választ 490 forintért, a Magyar Narancsot pedig 530 forintért árusítják. Ezeket a lapokat a terjesztők, köztük a Magyar Posta bizományban forgalmazzák, mindenhol ugyanazon a fogyasztói áron lehet megvásárolni, mint amennyi a lapokon szerepel. A debreceni Nagytemplom előtt álló kioszkban ugyanannyiért lehet megvenni az Élet és Irodalmat, mint Mosonmagyaróvárott, a benzinkútnál. Őrájuk eddig miért nem csapott le a GVH? A Magyar Posta elnök-vezérigazgatója bizonyára nem hagyná szó nélkül, ha sok tízmilliót kellene fizetniük versenykorlátozó magatartás miatt.

A GVH az elmúlt két évtizedben nem kevesebb, mint nyolc esztendőt áldozott arra, hogy a mostani határozatában a versenytörvényt sértő magatartást rábizonyítsa a könyvpiac szereplőire. Döntésük torz indoklásából is nyilvánvaló számunkra, azért vegzálják folyamatosan az egyetlen olyan kulturális területet, a könyvkiadást és könyvforgalmazást – amelyik máig egyedüliként valódi piaci viszonyok között működik –, mert képtelenek megérteni, hogy a könyv mint szellemi termék különleges státusú áru, ezért másképp viselkedik, mint a többi fogyasztási cikk.

Az egész világon a kormányok, illetve a törvényhozás a könyvet a kultúra, a tudomány és a művészet eredményei közvetítésének alapvető, mással nem pótolható eszközének tekintik, a legszélesebb értelemben véve az alkotók legfontosabb megnyilatkozási és egzisztenciális terepének, az egyetemes tudás és tapasztalat, az innováció leghatékonyabb közvetítőjének, az oktatás és nevelés, valamint az információszerzés minden más kultúrahordozónál hatékonyabb, elvileg korlátlanul sokszorosítható eszközének. E különlegesen fontos státus törvényi elismerését mutatja, hogy a könyvet a világon szinte minden államban a kedvezményes, sőt szuperkedvezményes adósávba sorolják.

A könyv – más árucikkektől megkülönböztető – specifikus voltát jelzi az is, hogy a Lake Success-i egyezménynek megfelelően a nemzetek közötti kulturális és tudományos csere egyetemes érdekére tekintettel a könyv vám- és illetékmentességet élvez – évtizedek óta.

A GVH tíz évvel ezelőtt írásban erősítette meg, ha a szakma el szeretné ismertetni a könyvkultúra speciális társadalmi szerepét, sajátosságait, piaci helyzetét, az európai országokhoz hasonlóan rá kell bírnia az Országgyűlést, fogadjanak el erre vonatkozó törvényt. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az uniós országok többségi gyakorlatát figyelembe véve már régen elkészítette törvényjavaslatát. Az általunk javasolt szabályozás biztosítja a könyvkínálat sokoldalúságát, azon minőségi könyvek kiadását és megvásárolhatóságát, amelyek kevés példányban jelennek meg, hosszú idő után találnak vevőre, de kulturális, társadalmi értékük meghatározza a magyar művelődés és oktatás színvonalát. Az ún. árkötöttségi törvény lehetővé teszi, hogy ne csupán a kis- és közepes méretű kiadók, hanem az igényes választékot tartó, képzett alkalmazottakat foglalkoztató kis- és közepes könyvesboltok is fennmaradhassanak. Ez biztosítja ugyanis a sokszereplős kínálati piac tartós fennmaradását, a könyek árstabilitását, s egyúttal a kultúrafogyasztók azon elsőrangú társadalmi érdekét, hogy a könyvüzletekben ne csak tiszavirág életű bestsellerek, de az egyetemes és magyar kultúra legfontosabb, maradandó értékű alkotásai folyamatosan hozzáférhetőek legyenek.

Őszintén reméljük, hogy a magyar Országgyűlést alkotó pártok képviselőcsoportjai az egész magyar könyvkultúrára veszélyt jelentő GVH-döntés tapasztalataiból okulva mihamarabb naprendre tűzik, és akárcsak Németországban, itthon is ellenszavazat nélkül törvénybe iktatják a könyvpiacot védő szabályozási javaslatunkat.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének Elnöksége elfogadhatatlannak tartja a GVH Versenytanácsának határozatát, amely lehetetlen helyzetbe hozza az amúgyis sok nehézséggel küszködő magyarországi könyvpiacot. Ezért azt kérjük, még a bírósági fellebbezéseket megelőzően a GVH ezt a határozatot vonja vissza.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének Elnöksége