Archív

Másodszor is első díjat nyert egy magyar diáklány egy emberi jogi rövidfilmfesztiválon

Jánka Eszter, a budapesti Thomas Mann Gimnázium diákja nyert egy nemzetközi ifjúsági rövidfilmpályázaton, amelyet 10 és 20 év közötti fiataloknak hirdettek meg négy országban az ENSZ támogatásával.

A migráció és a menekültek témáját feldolgozó animációs rövidfilmmel a magyar diáklány tavaly a fődíjat nyerte el az ENSZ bécsi székhelyű Tájékoztatási Szolgálata (UNIS) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által meghirdetett, az osztrák kulturális és oktatási minisztérium támogatását élvező, This Human World elnevezésű nemzetközi ifjúsági emberi jogi rövidfilmfesztiválon, idén pedig a három első díj egyikét ítélték oda neki Eine Geschichte című alkotásáért az animáció kategóriájában.

Mint a szervezők elmondták, idén a beérkezett pályaművek műfaji sokszínűsége miatt hirdettek győztest három kategóriában a tavalyi egy fődíj odaítélése helyett. Dokumentumfilm kategóriában az első díjat szlovén diákok We all make the world beautiful című munkája kapta, míg a játékfilmek kategóriájában egy szlovák alkotócsoport Focus című kisfilmjét jutalmazták.

Kategóriákon kívül adták ki a második és a harmadik díjat – előbbit osztrák diákok Schloga című műve nyerte el, az utóbbit pedig a Lukács Laura és Lukács Luca alkotta magyar páros Bring Me Home című hárompercese vihette haza.

A pályázatra olyan, maximum háromperces rövidfilmeket vártak, amelyek kapcsolódnak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltakhoz, különös tekintettel a gyermekek jogaira és a háborútól és üldöztetéstől menekülő gyermekekre. A pályázatra 70 alkotás érkezett Ausztriából, Magyarországról, Szlovákiából és Szlovéniából.
Az elismeréseket kedden adták át Bécsben.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top