Archív

Katedrális az örök télnek – bemutató Szegeden

Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című verseskötetét 2013. november 5-én (kedden) 17 órakor Szegeden a Grand Café mozitermében (Deák Ferenc u. 18. II. emelet) mutatják be.Katedrális

A kötetből részleteket olvashat az Irodalmi Jelen honlapján.

A Kalligram kiadó ajánlója:

Mintha a romantika századának végéről lendült volna át korunkba. Onnan, ahol még volt értelme az érzelmek, a felismerések, a megsejtések és a tanítások költészetté nemesítésének. Amikor még nem a puszta létezés volt a vers, a költészet tárgya, hanem a létezés minősége. Amikor a művészi alkotás inspirálója, létrejöttének legfőbb indoka a közösségibe ágyazott saját-morál megjelenítése volt. És amikor az Egész képzetét még nem roncsolta szét a történelem. Böszörményi Zoltán a modernitás paradoxonát jeleníti meg a műveiben. Korunk jellemzőit – a széthullást, az értékek viszonylagossá válását, az emberi kapcsolatok erodálódását, a közösségek atomizálódását, az érzelmek ösztönszintre süllyedését – visszahelyezi egy olyan kultúrába, ahol mindez már fenyegető veszély volt, de még nem volt természetes. Úgy szólal meg, mintha a gondok még, vagy már újra megbeszélhetők, megvitathatók, egyáltalán: értelmezhetők lennének. Mert hisz a költészetben. De legalább ennyire bízik az olvasóban. Abban, hogy ő maga a lényeget tekintve azonos vele. Velünk.

Beszélgetőtárs: Boldog Zoltán

Az est médiapartnere az Irodalmi Jelen

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top