Archív

Energiatermelő okosablak

Az átengedett napsugarak mennyiségét szabályozni képes, és energiát is termelő „okosablakot” mutattak be kínai tudósok – közölte a South China Morning Post hongkongi napilap.napelemes tetoteri ablak3-447x319

Az új típusú okosablak legfőbb előnye, hogy használatával csökkenthetőek az épületek hűtésére és fűtésére fordított kiadások. Míg a legtöbb mai okosablak csupán a zárt terekbe érkező napsütés mennyiségét képes szabályozni, a sanghaji egyetem és a kínai tudományos akadémia kutatói által bemutatott újítás lényege, hogy az az időjárási viszonyokhoz alkalmazkodva energia megtakarítására és termelésére is képes.
A tudósok hosszú évek óta próbálkoznak a napenergiát termelő szolárpanelek ablakokra szerelésével, anélkül, hogy azok az üveglapok áttetszőségét befolyásolnák. A kínai kutatók ezt vanádium-oxid használatával érték el, mely képes szabályozni a Naptól érkező infravörös sugarak mennyiségét – írta az újság a Nature Scientific Reports című tudományos folyóiratban megjelent beszámolót idézve.
A vanádium-oxid viselkedése az időjárástól függően változik: 68 Celsius-fok alatt szigetelő hatása van és átengedi az infravörös sugarakat, efelett fényvisszaverővé válik. Így a kísérletek során nemcsak az épületekbe beérkező napenergia mennyiségét tudta szabályozni, de a visszaverődés által a napsugarakat a gondosan elhelyezett napelemekbe „szórta át”, amellyel a tudósok képesek voltak például egy lámpa meggyújtására. (Illusztráció: napelemes passzívház)

Rendelj könyvetkényelmesen és

legalább 10%-kal olcsóbban

librarius ib rendelo

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top