Archív

Megjelent Hartay Csaba regénye: Lerepül a hülye fejetek

lerepul ahulye fejetekA Librarius könyvek sorozatában megjelent Hartay Csaba Lerepül a hülye fejetek című regénye, amiből részleteket olvashattatok tavaly a Librariuson. Most a regény szerkesztett változatából olvashatjátok a Sáros hajsza című részt, illetve előttehárom véleményt a regényről. A könyv a cikk alján kedvezményesen megrendelhető.

 

Shado és csapata. Lakótelep, holtág, kollégium – bandázás a gyermekkori tájban. Ha tényleg van olyan, akkor nemzedéki regény. Durr, egy pofon. (Kiss László író, szerkesztő)

Miközben én létfilozófiai depressziótól sújtva Kafkát olvastam, Doors-ot hallgattam és Dallas-t bámultam, a Nyúlzugban ezer fokon izzott az élet. Húsz év távlatából különösen irigylem. (Benedek Szabolcs író)

Semmi különös. A srác a szomszédból fogta a havat, lefagyasztott pár hógolyót, aztán nyáron előveszi és arcunkba vágja a mirelit múltat, úgy, hogy tényleg lerepül a hülye fejünk. Nekem betalált. (Nagy Péter színész)

SÁROS HAJSZA

1990 októbere. Ákos és Shado egy szombat délutáni horgászatra

kiugranak a Körösre. Durbincs és törpeharcsa rángatja csak a kapásjelzőt, hamar bele is unnak a fenekezésbe. Ismét előkerül a

„mit kéne, mit kéne, várjunk, várjunk” mondóka.

– Na, jó, ennek így nem sok értelme van. Megint csak

durbincs. Ilyen nincs. Legalább keszeg jönne. De ezt a rohadék

halat, bazmeg. Nézd meg, húsa semmi, csupa tüske

és szálka, ráadásul egy tetű, felzabálja a pontyok ikráit –

mérgelődik Ákos, majd leakasztja a horgáról, és a háta mögé

hajítja a tátogó apróhalat.

– Tetű, tényleg, a horgászkönyvben Paptetű néven is

szerepel – adja elő nagy szakértelemmel Shado.

– Azon azért Norbival jókat röhögtünk, hogy az első

évben egy horgász kézikönyvvel jártál pecázni a kanálisra,

onnan tudod ezeket a hülyeségeket – válaszolja gunyorosan

Ákos.

– Csak ott volt a táskámban, bele se néztem – mondja

kissé sértődötten Shado.

– Nézegetted te azt, ha fogtál valamit, ment a beazonosítás.

Meg hát, ugye, abban volt a küsznek a népi nevei

közt hogy sneci, snájder, mi?

– Abban hát, te meg hozzátetted, hogy dvuci, dvájder.

A naphalat meg elnevezted nilőnek, hát, az se semmi. Nilő,

miért pont nilő? Honnan jutnak eszedbe ilyen ökörségek?

Marha vagy – Shado elneveti magát.

– De milyen jó kis mondóka ez: sneci, snájder, dvuci,

dvájder, érzed a dallamot? – Ákos röhögve dől hátra a horgászszékben.

– Tehetséged van a hülye mondókák kitalálásához, az

biztos. És egyébként a durbincs nem csak a pontyok ikráit

szipkázza be, hanem minden nemes halét. Süllő, csuka, harcsa,

mindet felzabálja. Kis geci hal. Annak kéne a hátába

állítani a tüskéjével ezt a szart, aki betelepítette a Körösbe

annak idején. Mit hitt? Hogy tízkilósra nő meg, és örülünk

majd neki? Vagy mi? – kérdi Ákost Shado.

– Talán valami ragadozóhal táplálékának szánták akkoriban,

de kurvára nem jött be nekik, még a csuka sem eszi

meg, olyan szúrós. Vagy az a nilő? Lehet, hogy a durbincs

ősidők óta itt garázdálkodik, tudja a fene, az biztos, hogy

meglennénk nélküle. Na, kapásod van! – mutat Ákos Shado

botja felé.

– Hoppá. Nagyon cibálja, ez biztos töpörtyű lesz – a damil

kifeszül, Shado bevág, majd könnyedén tekeri ki a szereléket.

– Mi van, megvan egyáltalán?

– Meg, de biztos nem ponty, mert lófaszt se érezni, csak

egy kis fickándozást. Persze, hogy egy kurva törpe, de leg-

alább nem durbincs – emeli ki a horgon ficánkoló tíz centis

halat Shado, majd megpróbálja óvatosan leszedni a horogról.

– Benyelte? – kérdi Ákos.

– Be hát, de annyira, hogy majdnem ki is szarta a horgot

– válaszolja röhögve Shado.

– Vigyázz, meg ne szúrjon a rohadék – hajol oda Ákos.

– Aú, bassza meg, csak megszúrt, addig mozgolódott a

kis kurvája. Mindjárt eltaposom a picsába. Jó, oké, nekem

ennyi törpe és durbincs mára elég volt, mi legyen? Hm? –

Shado törpeharcsástul elhajítja a botot, majd felpattan a

székéből.

– Mi legyen? Azt kérded, hogy mi legyen? Ákos szotyihéjat

köpködve mereng a hullámokba, majd rákezdi: mit

kéne, mit kéne, várjunk, várjunk.

– Mit kéne, mit kéne, várjunk, várjunk – Shado is bekapcsolódik

az egykori közös szerzeménybe.

– Nnnna, meg is van. Látod ott szemben azt a faszit a kisfiúval?

Piros Kispolszkival jöttek. Ott, a befolyásnál. A gyerekével

próbálkoznak. Látod? Idióták. Úgyse fognak semmit

– legyint Ákos a túlpartra érkezett horgászokra.

– Aha, látom, és etet. De hülye. Olyan közelre. Semmi

értelme, a háta mögé is dobálhatná az etetőanyagot. Lófaszt

se fognak. Mi van, mit röhögsz? – kérdi Ákostól Shado.

– Azt, hogy izgalmassá tehetnénk nekik ezt a horgászatot.

Meg a miénket is. Egy kis rásegítéssel. Mi is etetünk

nekik.

– Mire gondolsz?

– Ne legyél már hülye, hát itt a sár, itt vannak a mogyoróvesszők.

Kis golyózápor – Ákos rögtön nekiiramodik,

már töri is az első vesszőt a szomszéd telken terebélyesedő

bokorból, Shado nevetgélve követi.

Sarat szednek a frissen felszántott szomszédos telekről,

majd elosonnak a nádasig, ahol nem láthatják őket. A bot

végére sárgolyót gyúrnak, meglendítik, az „ajándék” a túlparthoz

közel csobban. Semmi reakció, Ákosék beindulnak.

Keményen megy a suhogtatás. Az ötödik-hatodik becsapódás

után a fazon körbetekint a parton, először halakra

gyanakszik, még talán örül is, hogy máris ugrálnak, idejöttek

az etetésére, de amikor már a tízedik sártöltet csobban

előtte, elereszt egy hangos „hé”-t.

– Hééé! Ki van ott? Ki az? Ne dobáljál, te buzi! – ordítja

a kispolszkis horgász szemből. Shado leinti a nevetését

visszafojtó Ákost, hogy nyugi, most egy kis tűzszünet kéne.

– Lófaszt, most kezd beidegesedni, most kell odapirítani

neki, mert kialszik benne a düh, azt meg nem szeretném –

Ákos gyúr, lendít, a sárgolyó süvítve távozik a nádasból, ismét

egyenesen a horgász elé, aki magához húzza a gyerekét.

– Bazmeg, el ne találjuk a kiscsávót, mert abból nagyobb

baj lesz – Shado leereszti kezében a mogyoróvesszőt,

leteszi, leguggol, félve, hogy szemből már kiszúrták őket.

– Dehogy találjuk el, arra kicsi az esély – Ákos rendíthetetlenül

sorozza a szemközti sporttársakat.

– De gecik vagyunk. Ez a szerencsétlen kijött horgászni,

mi meg elbasszuk neki az élvezetét. Biztos napokig készült

rá… – rázza a fejét Shado, de azért ő is gyúr még egy töltetet,

majd meglegyinti a botját.

– Így is van, aprítsuk csak őket, ahogy megérdemlik.

Nem kell őket sajnálni, legközelebb majd szépen otthon

maradnak – mondja kuncogva Ákos.

Szemben a horgász még kiált párat, majd úgy tesz, mintha

nem venne tudomást a sárbombázásról. Letelepszik a botja

mellé, és egyre türelmetlenebbül figyeli a kapásjelzőt. Megpróbálja

jól érezni magát. A sárgolyók szünet nélkül csobbannak

a vízben, egyre több a becsapódás. Fogytán a muníció,

Ákos elszalad újabb sárdarabért, a villámháború folytatódik,

mindketten fáradhatatlanul sorozzák az „ellenséget”. A hor-

gász még egy ideig úgy tesz, mintha nem zavarná a támadás,

de csak megunja. Felpattan a kisszékéről, majd az öklét rázva

újabb ordibálásba kezd, az egyre mocskosabb káromkodásaitól

csak úgy visszhangzik a nyúlzugi kanyar.

– A jó kurva anyádat dobáljad, buziköcsög! A kurva

anyádat, aztat! Átmegyek, elkaplak, kitekerem a nyakadat,

te geci! Olyan pofont adok, hogy a takony menetet vág a

nyakadon, te szarzsák! Hogy szakadt volna anyádba a fejed!

– Hujajjaj. Ez de kurva ideges lett, mindjárt idegrohamot

kap, jól van, alakul a hangulat – Ákos kárörvendően

vigyorog, majd ismét dob.

– Hú, bazmeg, milyen válogatott káromkodásokat tud

ez a csóka, már ezért megérte, nem? – kérdi Shado Ákost.

– Mit mondott, hogy szakadt volna anyádba a fejed?

Vagy mi? Hát ezért újabb golyózápor a jutalma. A te kurva

anyádat, kispolszkis köcsög – Ákos gyúr, dob, gyúr, dob,

közben Shadóval jókat kuncognak.

A faszi fel-alá járkál, közben a gyerekét beülteti a Kispolszkiba,

majd visszaül a kisszékére. Lassan kitekeri az

egyik botját. Durr egy sárdarab, közvetlen előtte csobban.

Kitekeri a másik botját is, közben érkezik az újabb lövedék.

Még egy, majd megint egy. Nem bírja tovább. Ismét magából

kikelve ordibál a túlpartról.

– Elkaplak, kitaposom a beled, átmegyek, érted? Átmegyek

és szájba baszlak, te szarházi! – ordítja kínjában a

felidegesített horgász.

– Szerinted átjön? – kérdi kissé remegő hangos Ákost

Shado.

– Dehogy jön, csak a szája jár. Tíz kilométerre van tőlünk,

kábé annyi, ha körbejön. Fél óra, mire idáig elzötykölődik

a földúton. Meg sár is van. Szerintem azt sem tudja,

hogy kell idejönni, milyen úton. Lófaszt fog ez idejönni –

mondja nagy nyugalommal Ákos, majd ismét dob.

Shado is követi, tovább záporoznak a sárgolyók. A kispolszkis

dühös horgász szépen, lassan mindent összepakol,

a maradék etetőanyagot beszórja a vízbe. Többet már nem

kiált, nem szól, úgy tesz, mintha lenyugodott volna, de belül

iszonyatos düh marja. Összecsukja a botokat, a szákot,

a kisszéket. Bepakol a kocsiba, majd elhajt. A mellette ülő

kisfiú szomorú arccal tekint ki a Kispolszki ablakán.

– Szegény faszi, elbasztuk a kalandját – mondja félkomolyan

Shado.

– Dehogy szegény. Jó buli volt, szerintem legbelül ő is

élvezte. A gyereknek meg életre szóló élmény – teszi hozzá

röhögve Ákos.

– Én fosok, bevallom. Mi lesz, ha mégis átjön?

– Nem tudom – mondja elgondolkodva Ákos.

– Mi van, te is berezeltél? Ugye, hogy nem lehetetlen?

– kérdi tőle Shado.

– Végül is van rá esély, hogy átjön, csak kurva ideges

lett. Mit össze káromkodott, nem semmi. És aztán meg

gyorsan elhajtott. Nem úgy tűnik, mintha haza ment volna.

Mi viszont menjünk haza a picsába, az a biztos – Ákos

elindul vissza a telkükre, hogy összeszedje a pecacuccokat,

Shado loholva követi.

Vihargyorsan pakolásznak, botok, szák, horgászdoboz

be a sufniba, a kisszékeket behordják a házba, körbetekintenek

a telken, Ákos még kimegy a mólóra, szétnéz, majd

a kapu felé veszi az irányt.

– Oké, semmi nem maradt kint, húzzunk – mondja

Ákos, majd előveszi a kulcscsomót, bezár mindent, a kaput

is. Shado odakint felveszi a hátizsákját, benne a teleszkópos

pecabotja, rápattannak a biciklikre és elhagyják a telket.

– Ááá, milyen fejed van – pillant Ákos a mellette kacsázó

Shadóra.

– Mit röhögsz? Te is be vagy szarva, kussoljál.

– Nem kell fosni, szépen hazamegyünk, elmeséljük Zoláéknak,

hogy milyen módszeresen kicsináltuk szembe a fazont,

jókat röhögünk, és ennyi. Nem lesz itt semmi balhé.

– Szerinted hova mehetett a faszi? Egy másik horgászhelyre,

ahol nem sorozzák sárral? Mi van, ha most tart felénk?

Hova tudunk elmenekülni? Nem kéne visszafordulni?

Bezárkózhatnánk a házatokba. Ha el is jön idáig, előbbutóbb

leszállna rólunk, azt hinné, hogy hazamentünk – latolgatja

az esélyeket Shado.

– Ne dumálj, inkább tekerj. Visszafordulni? Lófaszt!

Persze, és ha tényleg átjön? És mi meg ott lapulunk a házban,

ez meg bazmeg órákig ott fog dekkolni? Akkor otthon

mit mondunk, hol voltunk késő estig? Halott ötlet, húzzunk

bele, ha el is indult, hátha nem futunk össze vele –

Ákos próbál begyorsítani, de nem haladnak sokkal jobban

a sáros úton.

Elérnek egy hosszú partszakaszos szabad telekig, Shado

megáll, a sárhányója totál bezabálta a sarat, a földről gyorsan

felkap egy fadarabot, azzal próbálja kipiszkálni, hogy

újra tudjon tekerni, mert így egyre nehezebben forog a kerék.

Ákos is megtorpan, közben türelmetlenül kémleli a távolba

vesző utat, fülel, hall-e autózajt, vagy bármit, de

semmi.

– Na, jó lesz az már, haladjunk – sürgeti Shadót.

– Oké, mehetünk, forog a kerék, faszául – Shado elhajítja

a botot, felpattan a bringájára, mindketten nekiiramodnak.

Alig tekernek pár métert, amikor bekövetkezik

az, amitől mindketten féltek.

– Ott jön, bazmeg, ott jön! – Ákos felkiált, majd azonnal

lehúz az útról, Shado utána, az elhanyagolt szabadtelek

gaztengerébe lökik a bicajokat, s az első beépített porta kerítéséhez

rohanva lekucorodnak. Pulzus duplájára nő, zihálva

veszik a levegőt.

Egyelőre szerencséjük van. A piros kispolszkis mintha

ralizna, olyan sebességgel csúszkál a taknyos földúton, jobbra-

balra kapkodja a kormányt, de továbbhajt, épp nem vette

észre a fiúkat. Talán nem látott a dühtől, vagy egyszerűen

csak fél másodpercen múlott az egész. Shado és Ákos reszketve

gubbasztanak a sűrű nádas mellett. Egyikük sem szól,

a félelem elnémítja őket. Nem érzik magukat biztonságban,

azonnal menekülnének, amint csak lehet. Nincs tétovázás,

ahogy a felidegesített horgász párszáz méternyire elhajt, rögtön

kiugranak. A bicikliket felrántják a fűből, majd rápattannak.

A kispolszkis fószer befékez. Azonnal megfordul,

irány vissza, de most még nagyobb gázzal.

– A rohadt kurva életbe, meglátott, túl korán ugrottunk

ki, most mi lesz? – Shado kétségbeesetten kiabál.

Ákos nem válaszol, minden erejét összeszedve teker, nem

lát mást maga körül, csak a földút dupla sávját, most nem

eshet el, ki kell innen jutnia, sikerülnie kell. Shado leblokkol,

megtorpan, lábai egy pillanatra megmerevednek, farkasszemet

néz a vele szembe száguldó, feldühödött alakkal, aki

már a kocsiban ordít, mellette a kisfiú a fülét fogja. Shado

megmagyarázhatatlan ok miatt a nehezebb utat választja,

bicajával ráhajt a szántásra, a kerék belesüpped a sárba, Shado

lepattan a bicajról, gyalog folytatja a menekülést, egyre

nagyobb sártömb rakódik a cipőjére, nem néz hátra, csak

levegőt kapkodva bukdácsol a friss barázdákon. Elesik, feláll,

majd megpróbál továbbjutni, mindegy hová, csak meszszire,

el. A kispolszkis faszi rákanyarodik a szántásra, de nem

erőlteti tovább, kiugrik, Shado után ered, megkezdődik a

sáros hajsza.

– Állj meg, te kis szarházi! Agyonütlek! Hallod, ne menekülj,

hiába futsz, elkaplak, te kis taknyos! – ordítja a férfi.

Shado hátrapillant, most látja, kivel van dolga. Egy

megtermett, bajszos csóka üldözi őt, dühe nem csillapodik,

látszik a szemén, hogy magán kívül van. Kettejük közt

egyre csökken a távolság, mindketten térdig sárosak. Shado

megáll, egy cseresznyefának támaszkodik, nincs tovább,

kerítésbe ütközött, egy zárt telekhez ért el, annyi ereje

sincs, hogy átmásszon a dróthálón. Az őrjöngő horgász eléri

őt, megragadja a grabancát, majd a hátizsákjába kapaszkodva

elkezdi rángatni.

– A kurva anyádat, megvagy! Hogy hívnak? Mi a neved?

Tönkretettétek a horgászatomat! Ki vagy te, mi a neved?

– Hajdú Zsolt vagyok – mondja remegő hangon a kamu

nevet Shado.

– Hol laktok? Ki az apád? Ki? – a fazon a hátizsákjába

kapaszkodva tovább rángatja Shadót.

– Szabadság utca. Szarvas.

– Ki az apád? Ki? Válaszolj, te kis geci, beszélj!

– Hajdú János – válaszolja Shado. A fazon, mintha tudná,

ki az a Hajdú János, elengedi őt, majd nagyokat fújtatva

lenyugszik, nincs pofon, nincs több rángatás.

– Takarodj innen, takarodj! Soha többet ne lássalak! Az

a szerencsétek, hogy a kisfiamat nem találtátok el, különben

megnyúználak benneteket! – mondja egyre halkuló

hangon a férfi, majd lassú léptekkel a sáros szakaszon át elindul

vissza a Kispolszkijához.

Shado nem mozdul, még percekig áll a cseresznyefának

támaszkodva. Távolabb a férfi szitkozódva lerázza a cipőjéről

a sarat, majd bepattan az autóba és kapartatva elhajt.

…Meglátott minket, tuti, azért indult át. Tudta, hogy

ketten vagyunk. Két kissrác, látta, hogy könnyű dolga lenne

velünk, és elindult, hogy lepofozzon bennünket. Szerencsénk

volt. Ákos hol lehet? Már biztos hazaért. Megyek, elmondom

neki, hogy volt. Ezt az arcot egy életre megjegyeztem. A szemét,

azt a dühöt, ami aztán egyszer csak kialudt benne. Véresre

is verhetett volna. Vagy kiverhette volna a fogaimat.

Vagy meg is ölhetett volna. Mert mi van, ha egy igazi őrültet

fogunk ki? De nem. Kész csoda, de megúsztam. Megúsztuk.

Csak a hátizsákomat rángatta. Még jó, hogy nem törte össze

benne a botomat. Miért csak ennyi? Tehetetlen volt. Talán

félt megütni. Ki az apám? Mit akart az apámmal? Miért kérdezte?

Úgyis tudta, hogy hazudok, látta, hogy nincs értelme

tovább rángatnia. Ki az apám? Na, még az hiányzott volna,

hogy elmenjen faterhoz. Akkor nem maradt volna el a pofon.

Kurva nagy szerencsém van – morfondírozik magában Shado,

majd a szántáson át nehéz léptekkel visszavánszorog az

elhagyott bicajához. Az őszi Nyúlzugba csend költözik. Körben

néma, üres telkek, csak a feltámadó szél kap bele itt-ott

a nádasba. Kezd sötétedni.

lerepul ahulye fejetek

 

Hartay Csaba Lerepül a hülye fejetek

Librarius könyvek

259 oldal

2490 Ft helyett nálunk csak 2241 Ft

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top