Archív

Az ötöslottó nyerőszámai

Szombat délután elcsendesedett a ház. A nagymamám szépen fésült kontyával, kezét a feje alá csúsztatva feküdt a díványon, amikor rutinszerűen nézte a sorsolást. A kiskosztümös bemondónőről és az öltönyös közjegyzőről a ropogós pénz szaga jutott eszébe… – Borszéki Boglárka írása.otoslotto nyeroszamai

Azt írják a statisztikák, hogy aki megnyeri a lottófőnyereményt, az hamarosan el is veszíti. Arról még nem hallottam hírt, hogy a legtöbben meg sem nyerik. Pontosabban arról, hogy hogyan nem nyeri meg valaki a lottófőnyereményt. És az, aki nem nyeri meg, miért érzi mégis úgy, hogy elveszítette a meg nem nyert díjat?

A nagymamám egész életében úgynevezett állandó számokkal játszott, ő mondta így: az állandó számaim. Minden ismerőse fejből tudta, így bárki megjátszhatta volna őket. Sokszor csak felírta egy papírra és a szomszéd fiúnak adta néhány forinttal, hogy Petikém, adjál fel nekem egy lottót, amíg én kimosok. Petike pedig távozott a papírfecnivel, amibe korábban egy kiskiflit csomagoltak a közértben. Ebédre visszahozta a szelvényt, amit a kredenc szélére tett.

Több tíz évig ment ez így, vagy hasonlóképpen.

Egy nap, azon a héten az utolsó feladási napon, talán szerdán, a nagyi ránézett a lottószelvényre, aztán átfutott a szomszédba. Petikét kereste, aki focizni ment a parkba, legalábbis az én mamám arra gondolt, hogy miért éppen arra, azt senki nem tudja. Szerintem az ő képzeletében egy napsütéses délután a fiúgyerek csak focizni mehet, pedig nem volt egyszerű, főként nem primitív lélek, csak amolyan természetes látásmódú, melegszívű asszony.

A lottót a zsebébe csúsztatta és dolgozni indult. A Frankel Leó utca sarkán az órájára nézett és úgy döntött, hogy nem teszi meg azt a kis kitérőt, nehogy elkéssen a munkából, elvégre abból él, ráadásul még spórol is, úgysem nyert soha, most sem fog, a főnökúr meg már a múltkor is ingatta a fejét, amikor a munkakezdés pillanatában lépett be az ajtón, mert a másik munkahelyéről késve ért át. Nem érdekes, gondolta, majd a jövő héten feladom. A szelvény a zsebében maradt, időben megérkezett. Nekilátott a feladatainak. Este vacsorát főzött, leszidta a lányát, aki megint valami komiszságot követett el, amin később jót nevettek, reggelről reggelre megfőzte és vastag szájú bögrébe töltötte a kakaót, szombaton még habot is vert fel a tetejére, apró kristálycukor szemcsékkel, amik csak később olvadtak szét benne. A lottónyerőszámok húzásának napján is. Nyitott konyhaajtónál hallgatta a Kossuth rádiót. Cigánypecsenyét sütött.

Áradt szét a sült hús illata a gangon, de nemcsak ezen az emeleten, az összes többin is.

A budai bérházak olyanok hétvégéken és ünnepnapokon az orrnak, mint a sötétedés után hazautazó szemének a lámpafények ezrei a vonatablakból. Az elérhető utáni vágy kínja, az a néhány perc, amit addig kell várni, amíg én is asztalhoz ülök, és nemcsak mások ülnek ott, amíg hazaérek és nemcsak mások vannak már otthon, akiknek a kontúrját láthatom kintről, ha nem húzzák be a függönyt.

Szombat délután elcsendesedett a ház. A nagymamám szépen fésült kontyával, kezét a feje alá csúsztatva feküdt a díványon, amikor rutinszerűen nézte a sorsolást. A kiskosztümös bemondónőről és az öltönyös közjegyzőről a ropogós pénz szaga jutott eszébe, ahogy ő mondta. Ritkán érezhette, talán ezért őrizte olyan tisztán, kitapinthatóan az emlékét.

A bemondónő lassan újraolvasta a képernyőn is látható számokat. A nagymamám állandó számait. Szegény asszony sírógörcsöt kapott és egy hétig nem kelt fel az ágyából, nem ment mosakodni, sem fésülködni, anyám vitt neki enni és inni, vigasztalta, de hiába, mert ő újra és újra zokogni kezdett.

Évtizedekkel később, a sublót felső fiókjából egy összehajtott újságot vett elő, amiben egy lottószelvény hevert, aztán megkért, hogy lapozzak a kihúzott számokhoz és nézzem meg az ő általa beikszelteket.

Egyeztek.

A nagyanyám történeteiből tudtam, hogy az egész életét végigdolgozta, két háborúban lett otthontalan, vagy épp túlélő, a házát lebombázták, a pénze napok alatt vált értéktelenné, amikor pengő helyett forintot vezettek be.

A lottó pedig a zsebében maradt.

Édes kislányom, mondta, tudod te, hogy az mennyi pénz volt akkoriban? Villát vehettem volna a Gellért-hegyen és nemcsak nekem, de nektek sem lett volna semmi gondotok az életben, folytatta, aztán folyni kezdtek a könnyei.

Azóta a nap óta majdnem harminc év telt el, és én itt ülök a csodálatos otthonomban, a nagymamám hamvaival a közelemben, amit a ház egy becses helyére tettem, és írom ezt a cikket a lottónyerőszámokról.

Miközben a történet született, ebben zselici faluban, ahol a beköltözésünkkor azt beszélték, hogy vagy a nemzetbiztonsági hivatal küldött minket, vagy lottómilliomosok vagyunk, egyetlen üzenet érlelődött meg bennem, amit a Mennyország Távirati Irodájába címzek, ott úgyis tudják, kinek kell kézbesíteni:

Drága Mamikám! Stop. Mindent visszaszereztem, amit te elveszítettél. Stop. Mindenkinek megvan mindene, amit nekünk kívántál. Stop. Lottószelvény nélkül. Stop.

Szerető unokád: Boglárka. Stop.

15szazalek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top