A vértanú formai újítása, hogy két könyvet kapunk egyben. (Szőcs Henriette kritikája Benedek Szabolcs A vértanú című regényéről)
Benedek Szabolcs A vértanú c. könyve A vérgróf-trilógia záró kötete. Formailag mindhárom rész különbözik egymástól, sok újdonságot tartalmaz. A vérgróf c. regény egyértelműen krimi, sorozatgyilkosságot mutat be, részletezve a nyomozást, végül fény derül a tettesre is. (A vérgrófról bővebben itt olvashatunk.) A vérgrófnő ill. A vértanú műfaji meghatározása már sokkal nehezebb, mindegyik történelmi regény, a vámpírtörténet miatt pszichotriller, és mindkettőben jelentős a korabeli állapotok dokumentumszerű leírása, ezért szociográfiának is értelmezhetjük. Az utolsó kötet anekdoták sorát tartalmazza, tehát egyfajta anekdotagyűjtemény is.
A vértanúban ismét találkozhatunk a korábbi részek főszereplőivel, Szállási Titusz újságíróval, Saint-Germain grófjával, Drakulával, Tarnóczay Etelkával, A vérgrófnőben színre lépő vámpírvadász Ágnessel. Fontos új mellékszereplő lesz Fanni és Sárkány László gróf, akiről egy csavar után kiderül, nem is oly ismeretlen számunkra. Fanni Szállási romantikus kapcsolatainak egyike, sokáig párhuzamosan szerelmes belé és Ágnesbe. Ez utóbbi szálat Benedek nagyvonalúan kezeli, mivel A vérgrófnőben testi kapcsolatban állt a két szereplő, de szó sem volt szerelemről. Az utolsó kötetben Szállási szerelmét Ágnes iránt mint tényt közli az olvasóval a szerző.
Természetesen most sem hiányozhatnak a kor irodalmi és kulturális életének jelentős személyiségei, Molnár Ferenc továbbra is Szállási örökös segítője, megmentője, Fedák Sári Ágnest veszi szárnyai alá, míg a fiatal barát, Hunyady Sándorka bohém karakterével humort csempész a szövegbe. Megrázó és szokatlan a költő óriás, Ady Endre utolsó napjainak, betegségének leírása. Az egész annyira nyomorúságos volt, tragikus szimbóluma annak az esetlen, sápadt forradalomnak. Benedek leveszi az írókat a talapzatról, szobor helyett mellékszereplőket gyárt belőlük, ezáltal mindennapi hősök lesznek, ugyanolyan hibákkal, rigolyákkal, problémákkal, mint az utca embere, betegséggel vagy létfenntartási gondokkal küzdenek, civódnak a kedvesükkel.
A vértanú formai újítása, hogy két könyvet kapunk egyben. Ugyanis a János által elmesélt, XV-XVI. századi történet Sárkány László gróf életének leírása. Először élesen elválik az alaptörténettől, kicsit zavaró az olvasónak, hol járunk most, de a cselekmény előre haladtával fény derül a kapcsolódási pontokra, egyre több áthallás lesz. Megtudjuk, ki valójában Sárkány gróf, és a regény csattanóját adva kiderül, ki is az önéletíró János szerzetes.
János önéletrajzának szövege a korvinák stílusát idézi, ismét kiderül, mennyire mestere Benedek a szavaknak. A sztori hátborzongató vámpírtörténet, igazi csemege a műfaj szerelmeseinek. A történelem kedvelői anekdoták sorát ismerhetik fel: a szerző felhasználva Janus Pannonius életének fehér foltjait, s a róla kerengő mendemondákat, meglehetősen kedvezőtlen képet fest a költőről. Márpedig Csezmiczei Jánosnak igen nagy tudás volt a fejében, aminek köszönhetően egészen a püspöki rangig vitte, ugyanakkor másokkal ellentétben ez nem tanította alázatra és jó modorra. Másrészt az író tényként kezeli, hogy Luxemburgi Zsigmond Mátyás király nagyapja, utalva ezzel arra, hogy Hunyadi János származásáról szóló négy feltételezésből három Zsigmondot nevezi meg apjaként. Nem kevésbé vészjósló a krónika záró dátuma, 1526. augusztus 29-e.
A kerettörténetben a vámpíroknál sokkal veszedelmesebb ellenség támad, a spanyolnátha. Benedek dokumentumszerűen bemutatja, mennyire érintett volt mindenki ebben a sorscsapásban, kortól, nemtől, anyagi helyzettől függetlenül, és természetesen megismerhetjük ennek a helyzetnek a valódi vérszívóit, az árakat felverő temetkezési vállalkozókat.
A háború bukásának, az ezt követő korszak csalódottságának, a Tanácsköztársaság létrejöttének a kisember szemszögéből történő bemutatása feledteti velünk a történet túlontúl egyszerű, érzéketlen és hiteltelen lezárását. Ennél grandiózusabb véget érdemeltek volna!
