Archív

A tenger vonzásában – Norvégia

Keresés a weben
Hatalmas óceánjáró hajók kötnek ki időszakonként. A sétányról teljes méretükben láthatóak, mintha úszó falvak lennének, talán egyikük az Elisabeth Queen II.? Talán V. Harald királyhoz jöttek látogatók? A királyi ‘hajlék’, a palota (Slottet), a Karl Johans kapu felett épült a 1825-1849 között. (Takács Izolda norvégiai riportja)

Takacs izolda 1

Elnyújtózóm a kis motorcsónak orrában. Gyorsan száguldunk a Kragerř városához közeli gyönyörű szigetek között a tinta fekete színű tengeren. A szél erősen fúj, s a gyorsasággal egyre csak nő az ereje. A hajam összekócolódott, kezemmel pár hajszálat simítok félre arcomból. Éppen golfozni indulunk, két norvég barátommal Stabbestad szigetére. A fejemen sild, melyet lefúj a szél, és azt hittem végleg elnyeli a tenger felkorbácsolt hulláma. Szerencsére északi barátaim, visszafordítva a csónakot, rutinos mozdulattal kihalásszák a golfozáshoz oly elengedhetetlen kelléket. Az ég tiszta, a nap erősen tűz északi erejével. A távolabbi partokról sűrű, hiábavalóan romantikus fenyvesek figyelnek mélabús hiúsággal. Szavatolt táj, gyönyörű kép. Frissesség a levegőben. A verőfényben csillognak a mellettünk elhaladó csónakok üveges részei. Kezem a műanyag fogódzón.

A norvégok elmondása szerint évek óta nem volt már ilyen meleg nyaruk, mint idén(28 fok júliusban). A napok hosszúak. Itt, a Skandináv-félszigeten nyáron este tíz óráig nem nyugszik le a nap, északabbra még később, feljebb pedig egyáltalán nem. Ezt a jelenséget a finnek szépen csengő szóval, az Illalla-val jelölik.

Miután a kis közjátékon túl vagyunk, kikötünk a fent említett szigeten, a golfklub ‘parkolójában’. Megtanultam hogyan kell erős csomót kötni a hajókötéllel, nem ebben segítek, inkább a felszerelést pakolom ki a már kikötött csónakból. Gyorsan megy minden, majd a hajóhídon (bryggen) keresztül golftáskáinkkal el is jutunk a domb tetején lévő pályára. Elkezdődik a norvégok körében népszerű, várva várt játék. Eközben nyugodt vagyok, és amíg a többiek elütik a labdát, arra gondolok, ma van éppen egy hónapja annak, hogy itt vagyok. Nem ez a leghosszabbra szabott időtöltésem északon. Két évvel ezelőtt három hónapot töltöttem el Kragerř mellett, Tĺtřy szigetén, a szép és elegáns norvég pihenőhelyen, egy tenger mellett fekvő hytteben, ahogy arra a part menti nyaralókat hívják.

A táj a hely és úgy minden csodás körülöttem, lényegesnek és öröknek látszik. Mégis, egy hónap után már hiányzik nekem a korzózás, hiányoznak Budapest szecessziós épületei, melyek mindig üzennek valamit, hiányzik Prága is, az óváros szép templomaival vagy a „vén Franciaország” (Martin du Gard). Valami másik Európa, valami poros és valami csodaszép. A norvégok au fond nyugodt emberek, nem sietnek, nem idegeskednek annyit, defenzíven vezetnek, Én is nyugodt vagyok eddig, sokat olvasok. Az én nyugalmam mindig másféle nyugalom. Erre a latin otium szó felelne meg leginkább, nyugalom és irodalmi munkálkodás egyben. Ez fog el, amikor feltornyosulnak körülöttem a könyvek „gólyanyakú olvasólámpám” alatt, legyek bárhol is Európában. (Itt hiányolom az igazi baudelaire-i „flaneur” típust a környezetemből.) Aztán felocsúdok gondolataimból és elütöm a labdát. Jó ütés, Ma különösen jól megy a játék, Végig a 7-es ütővel (iron) játszom, csak néha a 9-essel, minden ütésem akkurátus, pontosan célzok, és megdöntöttem saját rekordomat is. Egyedül a greenen hagy alább a koncentrációm. Amikor puttingolok, van, hogy csak harmadikra sikerül a lyukba (hole) ütnöm a labdát. Este kilenc óra, harminc perckor még világosban, lassan készülődünk. Gondolataim megint elkalandoznak, s hagyom a norvégokat saját nyelvükön beszélni. Anyanyelvük nem nehéz alapjában véve, (bár középfokig szinte egyik nyelv sem az, főleg nem a germán nyelvcsaládból valók) A norvégok ‘énekelnek’, amikor beszélnek. Furcsa hangleejtéseik zavarba ejtik a magyar tónációhoz szokott utazókat. Elkezdtem tanulni, értem is őket, de ha megszólalok norvégul, kétszer is meggondolom milyen alaphangon kezdem el.

Tegnap elolvastam egy Henrik Ibsen drámát, A tenger vonzása címűt, de csak azért, mert itt vagyok a hazájában. Érdekes volt, ahogy az olvasás során, abban a környezetben, az eredeti helyszínen, mennyire élőnek éreztem. Szinte vártam, hogy a dráma főhősnője, Ellida megjelenjen magára terített sáljában, szél-fújta hajával. Ibsen egyébként Telemark megyeszékhelyén, Skien városában született, ami nem szép city, amolyan iparváros. A kisebb városaik általában nem tetszenek, a szép természet mellett viszont ez valamennyire megbocsátható nekik. Bár Stavangert, ami a Nyugati részen van, nagyon értékeltem. Második legnagyobb városukban (by-város), a Golf-Áramlattól enyhébb légkörű, de ugyanakkor esős Bergenben még nem jártam. Azon a részen Nynorsk-ul (újnorvégul) beszélnek, a lakosság nagy része (80-90%-a), főleg Oslo környékén, pedig az irodalmi nyelvet az úgynevezett bokmĺl-t („könyvnyelv”)

Takacs izolda 2

A fővárosuk alapvetően szép, élhető, nem nagy, hatszázezer lelket számol. Egy könnyű séta során bejárhatóak az ismertebb helyek. Az Oslo-fjord kiemelkedő szépsége az Aker Bryggeről sétálva tárul elénk, ahol érezni az északi tenger friss leheletét. Budapest után csendesnek mondható belvárosa megőrizte 19.századi jellegét. Talán egyszer lecsúszom a híres sípályán is, hisz Norvégia nem más, mint egy nagy tél, mint a sok száz sípálya.

Hatalmas óceánjáró hajók kötnek ki időszakonként. A sétányról teljes méretükben láthatóak, mintha úszó falvak lennének, talán egyikük az Elisabeth Queen II.? Talán V. Harald királyhoz jöttek látogatók? A királyi ‘hajlék’, a palota (Slottet), a Karl Johans kapu felett épült a 1825-1849 között. Lehet, hogy nem olyan impozáns, mint az angliai kastélyok, de klasszicista stílusa remek darabja a finomságnak. Falai minden bizonnyal a híres királyi mottót súgják a lakosságnak., „Mindent Norvégiáért!”.

Ojj, kiált fel a norvég, és milyen szép a nemrég épült operaház Bjřrvika-félszigeten, a “hullámfal”, a “gyár” és a “szőnyeg” üvegablakait tartó fehér tetőről érezni már az új szeleket.

A nyugati, észak-nyugati rész fjordjai felejthetetlen élményt, pompás panorámát nyújtottak. Ott van Stavanger közelében a híres Pulpit szikla (Prejkestolen) ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Lysefjord-re. Annyira tökéletesen szép, hogy már-már giccses lenne megfesteni is. Mára egy kommersz turistaállomás lett, amit ilyenkor mindig sajnálok, hiszen a látványtól eltekintve pont az a charme veszik el, amit egy ilyen helyben szeretni lehet. A vadságot, az érintetlenséget, annak minden transzcendens terhével, veszélyességével. Azt a képet, melyről úgy érzed, te láttad meg először a világon. Ez nem olyan, mint a festmény, amin sok ember tekintete tükröződik vissza a múltból. Nem olyan, ahol minden emlék, emlék az irodalomból, ahogy Márai is írja, „időkön korokon, népeken és szokásokon át megszűrt ismerőségből.” Ez az ismeretlen, tiszta natura matura. Mindezt viszont nehéz úgy átélni, hogy előtted és mögötted is coca-colás üveget szorongató, udvariatlanul jókedvű turistacsoportok kapaszkodnak fel a sziklás feljárón, miközben a világ minden nyelvén zajonganak. De Norvégiában ezen kívül még megszámlálhatatlan rejtett természeti csoda van, hűvös mélység és sok víz-lehellet, vagy akár A Maelström pokla. Külön világokkal, külön szokásokkal. Főleg a természetért rajongók szemlélik csodálkozással vegyes irigységgel ezeket az unikális helyeket., a lélegzetelállító vízeséseket, a hegyeket. Különösen akkor, ha követik a Bergenből induló, Nordnorge nevű óceánjáró hajó útját, mely meg sem áll az északi csücskéig, ahol nyáron nem megy le a nap. Ott vár mindenkit a Lindesnes tiszteletet parancsoló világítótornya és a Sarki fény (Tromson) Említettem, számomra más a csoda, nem vitatom el a természet szépségét, de, ahogy leírtam a festői táj nem vetekszik egy festmény erejével

golfoskp alakkal

Golfozás után csónakunkkal a hytte felé vesszük az irányt. Most nem sietünk, a motor lassan berreg. Én a tájat kémlelem, a vízfelszínen élesen tükröződnek vissza a szigeteken épült faházak. Nem számolom, hány szigetet hagyunk el, sokat, kisebbeket és nagyobbakat. Olyat is, ahol csak egy hytte áll, s tetején egy norvég zászló lengedezik. Előttem az Ibsen drámáiban festett világ.

A norvégok fel tudnak mutatni híres művészeket Henrik Ibsen-en felül is. Itt van mindjárt Edward Grieg zeneszerző, aki Bergenben élt és alkotott. Olyan opus fűződik a nevéhez, mint pl. a Peer Gynt szimfónia, melynek egyik híres tétele, a Reggeli hangulat (Morning Mood) dallama sokaknak biztosan ismerősen cseng. Rajta kívül még felsorolhatunk egy-pár híres norvég alkotóművészt. Így a kortárs pop art művészt Hariton Pushwagnert például. Aki megszenvedett a halhatatlanságért, és életében többször is meghalt érte. Ez jut eszembe, amikor életrajzát tanulmányozom. A legismertebb alkotásuk mégis egy festmény, a Sikoly, mely túlnőtt mesterén és szinte ismertebb, mint a festő, Edward Munch maga. Azért is került reflektorfénybe, mert 1996-ban ellopták a művet. Egyszerűen isétáltak vele a múzeumból.(pár évre rá szerencsésen előkerült). A leghíresebb norvég festőművész, az idén 150 éve született Edward Munch munkáit a róla elnevezett múzeumba helyezték el, s mára szigorú detektoros kapun keresztül lehet eljutni további remekműveihez. Jelenleg építenek egy új Munch-múzeumot Oslo belvárosának szívében. Idén, az emlékév alkalmából reprodukcióit kiállítják vagy felfestik minden szabad falfelületre, vonatok oldalára pl. és a melkesjokolade (tejcsoki) csomagolópapírjain is ott van egy-egy festménye. Munch, nos igen kétségtelen, hogy Grieg jobb zeneszerzőnek, mint Munch festőnek. Még akkor is, ha megfestette a szuper-filozófus Nietzschét. /Egyébiránt a skandinávok is adtak egy filozófus vallásalapítót a világnak, a svéd Swedenborgot. A nevével először Jorge Luis Borges-nél találkoztam, aki leírja, hogy a vallásfilozófus miért nem került bele az európai filozófia kánonjába. /

Takacs Izolda 3

Közben megérkezünk a házba, s én kiülök a teraszra, háttal a többieknek, akik a BBQ-hoz készítik elő a hozzávalókat. Szeretnek kint lenni, kint enni, nyáron, magukba szívják a fényt, függönnyel nem takarják az ablakaikat sem. Felkészülnek ilyenkor, a hosszú, akár hat hónapig is tartó télre, a sötétre. Ülök egy fehérre festett kerti széken. Elmélázó tekintettel nézek előre, de pózolok. Úgy nézem a tengert, ahogy Ferenczy Károly szénrajzán, a Nápolyi emléken, a sötét kabátos alak, Kiss József azonos című verséből életre keltett portréja. Nem chiantit, csak fehér teát iszom csészéből, Skĺl (ejtsd [skól]), mondom magamnak stílusosan északi nyelven. (a norvégok ezt mondják minden koccintáskor) Ezt a tengert tintaszínűre festik az algák, nem látok mélyen le, mint az olasz vagy a horvát partoknál, az ott lent dél, ez észak. Lassan este tíz óra de a nap még süt, a szél viszont fúj, nem az a maghordó kontinentális enyhe, hanem a hűvösen karcoló, tengeri fuvallat. Szél, csónakok haladnak oda-vissza irányokba, mégis minden nyugodt és békés, cseppet sem felkavaró. Ezt a nyugalmat nem lehet pontosan visszaadni, sem elmondani, sem leírni. Belső nyugtalanságomból fakadóan pedig soha nem érzem olyan valósnak, mint amilyen nyugalmas lehet ez a maga valójában.

Útikönyvek és térképek kedvezményesen:

librarius ib rendelo

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top