Archív

Akiket augusztus huszadikán kitüntettek

Van köztük néhány író is.

MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE polgári tagozat kitüntetést kapott:

a felnövekvő nemzedékek érdekében végzett több évtizedes sokoldalú munkássága elismeréseként Levente Péter Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán az Evangélikus Hittudományi Egyetem Hittanárképző Tagozatának meghívott tanára,

a magyar történelemtudományt gazdagító, az 1944-1956 közötti magyar politikatörténeti és az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét kutató tudományos munkásságáért, oktatói tevékenységéért, példaértékű pályafutása elismerésekéntdr.M. Kiss Sándor, a történelemtudomány kandidátusa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara, Új- és Legújabbkori Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

a közigazgatásban – különösen Kecskemét város és a megye érdekében – végzett több évtizedes eredményes szakmai munkája elismerésekéntdr. Metzinger Éva, Kecskemét Megyei Jogú Város nyugalmazott jegyzője.

MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE polgári tagozat kitüntetést kapott:

több évtizedes tudományos, tudományszervezői, széles körű oktatói és publicisztikai tevékenysége, a Hispanisztikai Tanszék létrehozása érdekében végzett fáradhatatlan munkája elismerésekéntdr. Anderle Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Hispanisztika Tanszékének professor emeritusa,

több évtizedes, határon túl is számon tartott tudományos és kutatómunkássága, szakmai-közéleti tevékenysége, a gyógyszerészképzésben végzett sokoldalú munkája elismeréseként dr. Barthó Loránd, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, orvos, farmakológus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének igazgatója, egyetemi tanára,

az agrár-felsőoktatásban végzett rendkívül színvonalas oktatói és vezetői tevékenysége, nemzetközileg is nagyra becsült zoológiai, állatökológiai, méhészeti és növényvédelmi tudományos munkássága, ismeretterjesztői szaktanácsadó munkája elismerésekéntdr. Benedek Pál, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara Környezettudományi Intézetének egyetemi tanára,

a régi magyar irodalom kutatása, nemzeti kultúránk megőrzése és gyarapítása érdekében végzett négy évtizedes tudományos, oktatói, tudományszervezői munkássága, példaértékű életpályája elismerésekéntBitskey István, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa,

több évtizedes oktató-nevelő munkája, a család intézményének védelme érdekében végzett kitartó és áldozatos tevékenysége elismerésekéntBlanckenstein Miklós, a Szent István Királyról és a Boldogságos Szűzről Nevezett Érseki Ősrégi Papnevelő Intézet rektora, kanonok,

a rendszerváltozás utáni demokratikus és a minőségi magyar sajtó helyreállítása érdekében végzett tevékenysége, példaértékű újságírói, oktatói, szerkesztői munkája elismeréseként
dr. Borókai Gábor Tamás újságíró, a Heti Válasz főszerkesztője,

kiemelkedő sporteredményeiért, a magyar sport érdekében végzett sokoldalú tevékenysége, életpályája elismerésekéntDömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó, edző,

több évtizedes kimagasló újságírói, szerkesztői és szépírói tevékenységéért, példaértékű életpályája elismeréseként Fábián Gyula író, újságíró, szerkesztő,

az oktatás-nevelés megújításáért és a nehézsorsú fiatalok érdekében végzett sokirányú áldozatos munkájáértForrai Tamás jezsuita szerzetes, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya tartományfőnöke,

több évtizedes áldozatos oktató-nevelő munkájáért és lelkészi szolgálatáért, példaértékű életpályája elismerésekéntdr. Frajka J. Félix, a Budapest Rózsadombi Kapisztrán Szent János Templomigazgatóság igazgatója,

a magyar képzőművészetet gazdagító irodalmi illusztrációiért, sajátos hangulatú, bravúros technikai tudásról számot adó alkotásaiértGyulai Líviusz, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kossuth-díjas festő- és grafikusművész, érdemes művész,

több évtizedes régészeti és építés- valamint településtörténeti kutatásaiért, gazdag publikációs tevékenységéért, műemlékeink védelme érdekében végzett példás munkájáértdr. Horváth István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeumának címzetes igazgatója,

jelentős oktatási, tudományos kutatási eredményeiért, a műszaki felsőoktatás és innováció regionális megerősítéséért, az ipari együttműködések kiszélesítéséért végzett eredményes munkája elismerésekéntdr. Jereb László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Karának egyetemi tanára, volt dékán,

több évtizedes, az alkaloidkémia területén elért, nemzetközileg is számon tartott tudományos eredményeiért, kiemelkedő oktatói, publikációs és szakmai, közéleti tevékenysége elismerésekéntdr. Kalaus György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa,

a funkcionálanalízisben elért – nemzetközi mércével mérve is – kiváló eredményeiért, oktatói és tudományos közéleti tevékenysége elismerésekéntdr. Kérchy László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Matematikai Tanszékcsoportja Analízis Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

a fordítástudomány magyarországi meghonosítása érdekében végzett sokoldalú tevékenysége, eredményes oktatói munkája, a tudományos közéletben betöltött szerepe elismeréseként
dr. Klaudy Kinga, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, nyelvész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Fordító- és Tolmácsképző Tanszékének egyetemi tanára,

több évtizedes nemzetközileg is számon tartott, sokoldalú művészi munkássága elismeréseként
Kovács László Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője,

az új Polgári Törvénykönyv kodifikációjával összefüggő másfél évtizedes tevékenysége elismerésekéntdr. Menyhárd Attila PhD, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa,

a közelmúlt és a jelenkor emberi történéseit feltáró regényeiért és esszéírói munkásságáértMohás Lívia József Attila-díjas író, pszichológus,

az 1956-os forradalom és szabadságharc, a magyar bajtársiasság eszméiért, az egyetemes emberi értékekért és a magyar érdekek érvényre juttatása érdekében tanúsított bátor kiállása elismerésekéntPalocsay Huba, a Saar-vidéki Tartományi Bíróság nyugalmazott gazdasági kollégiumi vezető bírója,

a kvantumelmélet matematikai megalapozásában végzett úttörő munkásságáért, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Matematikai Intézetének fejlesztésében és a szakmai utánpótlás nevelésében játszott kiemelkedő szerepéértdr. Petz Dénes, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kara Analízis Tanszékének egyetemi tanára,

demográfiai és családszociológiai kutatásaiért, érdemdús munkássága elismeréseként
dr. Pongrácz Tiborné, a szociológiai tudomány kandidátusa, demográfus
, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetének igazgatóhelyettese,

a magyar és nemzetközi marketing, a marketingstratégia, a termék- és árpolitika területén végzett, határainkon túl is nagyra becsült tudományos kutatói munkássága, szakmai-közéleti és oktatói tevékenysége elismeréseként dr. Rekettye Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának professor emeritusa,

nemzetközileg is nagyra becsült építészettörténeti tudományos és kutatói munkássága, publikációs és oktatói tevékenysége elismeréseként dr. Sisa József, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Művészettörténeti Intézetének igazgatója, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Informatikai Karának egyetemi tanára,

a középkori magyar királyság írásos dokumentumai, az egyháztörténet terén végzett tudományos kutatásai, annak eredményei, szakmai-közéleti és oktatói tevékenysége elismeréseként
Solymosi László, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Történelmi Intézetének egyetemi tanára,

nemzetközileg is számon tartott biokémiai és tudományos kutatómunkájáért, példaértékű oktatói és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként dr. Tőzsér József, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Általános Orvostudományi Karának dékán-helyettese, egyetemi tanára,

több mint négy évtizedes példaértékű elhivatott oktató-nevelő munkája elismerésekéntVarga Lászlóné dr. Geresits Gizella nyugalmazott pedagógus,

nemzetközi hírű gerincgyógyítói munkássága, tudományos eredményei, sikeres újításai és a sportegészségügyért végzett tevékenysége elismerésekéntdr. Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatója, gerincsebész, ortopéd szakorvos.

MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE polgári tagozat kitüntetést kapott:

a gazdaság fejlesztése, a sport támogatása, a közösség építése, valamint a polgári értékrend erősítése érdekében végzett több évtizedes tevékenysége elismeréseként Antók Zoltán üzletember,

a műszaki tudományok, a környezetvédelem és a szabványosítás területén végzett több évtizedes munkásságáért és a határainkon átnyúló nemzetpolitikai tevékenysége elismeréseként
dr. Báthory Katalin vegyészmérnök, a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat nyugalmazott tudományos főmunkatársa,

hét évtizedes alkotói munkássága elismerésekéntCsonka Ernő festőművész ,

a magyar vállalkozások fejlesztése érdekében végzett sokoldalú munkássága elismeréseként
Gém Erzsébet, a Magyar Fejlesztési Bank vezető közgazdásza,

több évtizedes szakmai munkássága, közéleti tevékenysége elismerésekéntdr. Goda Gyula ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi megbízottja,

a közjóért tevékenykedő, a megújuló civil szféra érdekében végzett önzetlen szakmai munkája elismeréseként dr. Herczegh Margit ügyvéd,

a gazdasági életben végzett innovatív tevékenységéért, illetve a civil szervezetek és a kulturális élet támogatásában betöltött jelentős szerepéért Kukoda Nándor, a SÉD-COOP 2000 Zrt. elnök-igazgatója,

négy évtizedes aktív honismereti-helytörténeti munkája elismeréseként dr. Tölgyesi József, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola főiskolai docense, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnökségi tagja,

több évtizedes ügyvédi munkája, közéleti tevékenysége elismerésekéntdr. Török Ferenc, a Zala Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara titkára,

MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést kapott:

több évtizedes műemlékvédelmi és veszprémi helytörténeti munkája, gazdag publikációs tevékenysége elismeréseként Balassa László nyugalmazott építész, műemlékes szakmérnök, az Országos Műemléki Felügyelőség Műemlékvédelmi Hivatalának volt területi felügyelője,

Magyarország 1945-1956 közötti történetének valósághű megismertetése érdekében végzett munkája elismerésekéntBank Barbara történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának levéltárosa,

a magyar kultúra és művészet délvidéki magyarság körében történő terjesztése érdekében végzett elkötelezett munkássága elismeréseként Bicskei Zoltán, a magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Műhely igazgatója,

a felvidéki magyarságért történő példaértékű kiállásáért, a hit a nemzeti öntudat erősítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Burián László esperes, plébános

Nógrád megye közegészségügyi és járványügyi helyzetének folyamatos javítása érdekében végzett sokoldalú munkája, szakmai és vezetői tevékenysége elismerésekéntdr. Dömsödy Péter, az ÁNTSZ Nógrád Megyei Intézetének nyugalmazott megyei tisztifőorvosa,

a dél-bánáti szórványban élő magyar nemzeti közösség identitásának megőrzését szolgáló művelődésszervezői és oktató-nevelői munkásságáért Dulka Andor, az ürményházi Doszitej Obradovity Általános Iskola kihelyezett tagozatának töténelemtanára, a Vajdasági Magyar Pedagógusok egyesületének aktív tagja,

keresztény értékeket képviselő elhivatott művészi tevékenysége elismerésekéntFazekas Magdolna festőművész,

a nők elleni erőszak felszámolása, az emberi élet védelme érdekében végzett sokoldalú tevékenysége elismerésekéntFrivaldszky Edit, az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület elnöke,

a kortárs magyar és egyetemes színház- és képzőművészet több évtizedes, magas színvonalú és értékcentrikus szervezése, bemutatása érdekében végzett munkájának elismeréseként id. Hegyeshalmi László, a Mestermű Galéria alapító vezetője,

két és fél évtizedes önkéntes ifjúságnevelő tevékenysége elismeréseként Irsay-Nagy Dénes, a Csodaszarvas 2002 Bt. ügyvezető igazgatója,

az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenysége elismerésekéntJaczkó György, a Szolnoki Görög Katolikus Egyházközség parókusa,

kimagasló és eredményes közszolgálati munkája elismerésekéntdr. Koczka Károly Attila, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatalának hivatalvezetője,

több évtizedes eredményes és lelkiismeretes pedagógiai és intézményvezetői munkája elismeréseként Kovács Kolosné, a Budapest XII. kerületi Arany János Általános Iskola és Gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója,

a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház munkahelyi és szakmai közösségéért, szakmai fejlesztésekért és a patológiai osztály működtetése érdekében végzett több évtizedes munkássága elismeréseként dr. Liechtenstein-Zábrák József, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Patológiai Osztályának osztályvezető főorvosa,

évtizedeken át végzett kimagasló közéleti munkájáért, a felvidéki kitelepítettek emlékének ápolásáért Nemes Andrásné, a Kecskés László Társaság kuratóriumi elnöke,

Veszprém város településszerkezetének és településképének kialakításáért végzett munkásságáért, valamint több évtizedes építészeti tevékenysége elismeréseként Ruttkay Miklián Gyula Ybl-díjas építész, nyugalmazott közép-dunántúli területi főépítész,

sportolói, edzői és a sportközéletben betöltött szerepe elismerésekéntSzigeti Csaba golfedző,

a gyermekek és a fiatalok érdekeinek képviselete érdekében végzett sokoldalú munkája, példaértékű nevelőszülői tevékenysége elismeréseként Tolnai Péter, Pusztaottlaka Község Önkormányzatának munkatársa, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének térségi tanácsnoka,

önzetlen kultúra- és hagyományápoló tevékenysége elismerésekéntTóth Kálmán, a ludasszállási kápolna felújítója,

a Veszprémi Állatkert és ezzel Veszprém város turisztikai vonzerejének növelése érdekében végzett sokoldalú munkája elismerésekéntTörök László, a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Szolgáltató Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,

edzői és a sportközéletben betöltött szerepe elismerésekéntTringer László mesteredző, a Profi Magyar Golfszövetség alapító-elnöke,

MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést kapott:

négy évtizedes igazságügyi szolgálata elismeréseként Gorza Róbertné, a Gyulai Törvényszék nyugalmazott tisztviselője, irodavezetője,

a közösségi tájékoztatás terén végzett áldozatos munkájáértKrisztován Anna, az Orosházi Média Kft. felelős szerkesztője,

négy évtizedes magas színvonalú, kiemelkedő munkája és példamutató tanári életpályája elismerésekéntdr. Rózsás József Patrik, a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium nyugalmazott tanára,

lelkipásztori szolgálatáért, az elesett, hátrányos helyzetű emberek megsegítése, az ifjúság erkölcsi, hitéleti nevelése, a helyi közösség életében hosszú évtizedek óta végzett léleképítő munkája elismerésekéntSoroncz Ferenc, a Bölcskei Római Katolikus Egyházközség nyugalmazott esperes-plébánosa,

átlagon felüli szakértelemmel és hivatástudattal végzett irodavezetői munkássága elismeréseként
Szabadi Endre Kálmánné, legfőbb ügyészségi irodavezető,

a talajvédelmi szakterületen végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként
Szabóné Kele Gabriella, a Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának nyugalmazott igazgatóhelyettese,

az oktatás-nevelés területén végzett több évtizedes, példaértékű pedagógusi, közéleti munkája elismeréseként Szíjártó Miklósné, a kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa,

példamutató szakmai színvonalon végzett tevékenysége elismerésekéntVancsai Terézia, a Kecskeméti Járásbíróság irodavezetője,

MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést kapott:

a köz szolgálatában végzett közel öt évtizedes munkája, szakmai elkötelezettsége elismeréseként
Büki Györgyné, Budapest Főváros Kormányhivatala Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóságának műszaki asszisztense,

a veszprémi Mártírok utcai és a Tizenháromváros téri temetőben az 1956-os forradalmárok, valamint az 1948-as honvéd katonák sírjának gondozásáértEgressy Károly,

több évtizedes kiemelkedő művészi és művészetszervező tevékenységéért, Zala megye művészeti, kulturális életének gazdagításáértNemes László festőművész.

MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZT polgári tagozata kitüntetést kapott:

Dr. Fenyvesi Máté, magyar válogatott labdarúgó, állatorvos,

Finta József, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Állami és Kossuth-díjas építész,

Dr. Jávor András, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese,

Schrammel Imre, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kossuth-díjas keramikusművész, érdemes Művész,

Dr. Szabó Imre, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja,

Dr. Zalaváry Lajos, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kossuth-díjas építészmérnök,

Dávid Gyula, irodalomtörténész, szerkesztő.

MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT polgári tagozat kitüntetést kapott:

dr. Bakos Tóth Márta, a „Második Otthon” Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona klinikai gyermek szakpszichológusa,

dr. Bartha László, a kémiai tudomány kandidátusa, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Vegyész- és Folyamatmérnöki Intézet egyetemi tanára,

dr. Bíró György Balázs, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a Miskolci Egyetem Állam- és jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár,

Blaskó János, szobrászművész, nyugalmazott főiskolai tanár,

Csermely Péter, újságíró, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese,

dr. Hencz Péter, nyugalmazott főorvos, intenzívterápiás, csecsemő- és gyermekgyógyászati szakorvos,

dr. Hetesi Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar intézetvezető egyetemi docense,

dr. Hidán Csaba, régész, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi adjunktusa,

Jámborné Balog Tünde, író, grafikusművész ,

dr. Jánosa András PhD, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára,

Jékely Zsolt, nyugalmazott főosztályvezető,

Kátó Sándor, színművész, rendező, az Algyői Móra Ferenc Népszínház alapítója, művészeti vezetője,

Kovács Gergelyné, kultúrtörténész,

dr. Laczkó András, irodalomtörténész, a Népi Írók Baráti társasága társelnöke,

Lebó Ferenc, érem- és szobrászművész,

dr. Mosonyi Attila PhD, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának főorvosa,

dr. Nagymihályi Géza, görög katolikus lelkész, művészettörténész,

Németh Alajos, előadóművész, zeneszerző, a Bikini Együttes vezetője,

Nyulászi András, nyugalmazott testnevelő tanár, öttusaedző,

Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke, az Evangéliumi Szabadegyházak Szövetségének elnöke, a Magyarországi Evangéliumi Aliansz elnökhelyettese,

dr. Sárdi Katalin PhD, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Növénytermesztéstani és Talajtani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

Sárkány Árpád, erdőmérnök, az ABIES HUNTING alapítója,

Solymosi Tari Emőke, a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zeneirodalom tanára,

dr. Stirling János PhD, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanára,

dr. Szakács Ferenc PhD, pszichológus, az Általános Vállalkozási Főiskola rector emeritusa,

Szikora Róbert, zeneszerző, előadóművész,

Szilágyi Imre, Csokonai Vitéz Mihály-díjas grafikusművész,

Tóth Lajosné dr. Tuzson Ágnes PhD, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékán-helyettese, egyetemi docens,

dr. Friedrich Judit, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet Anglisztika Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense.

MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozat kitüntetést kapott:

Bárdos István, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke,

Bordás Andrásné, az Országos Roma Közérdekű Muzeális Gyűjtemény és Kiállítási Galéria intézményvezetője,

Borsos János, a Magyar Pálos Rend volt tartományfőnöke, nyugalmazott plébános,

Debreczeni Sándor késes népi iparművész,

F. Tóth András Tibor, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója,

Fazekas László, a budapesti Farkasréti Általános Iskola igazgatója,

Gyetvai Anna Zsuzsanna, az egri Eszterházy Károly Főiskola Humán Erőforrás Irodájának igazgatója,

dr. Hegedűs Jenő, a matematikai tudomány kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Matematikai Tanszékcsoportjának egyetemi docense,

Joseph Kádár, festő-, grafikus- és szobrászművész, művészeti író,

Molnár Ilona, a Győri Balett igazgatóhelyettese,

dr. Nagy István PhD, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi docense,

Nagyné Bitter Ilona, a budapesti Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola igazgatója,

Németh Lajos, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar tanszékvezető egyetemi mestertanára,

Pappné Gyulai Katalin, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Megyeközponti Tankerületének igazgatója,

Róka István, a Magyar Állami Operaház magánénekese,

Simon Ferenc, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész,

Szabó János, a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány táncház és művészeti vezetője,

dr. Szilágyi György, a Semmelweis Egyetem Foglalkozás-egészségügyi Intézeténekigazgatója,

Tárnoki Erzsébet, az Óbudai Egyesített Bölcsődék intézményvezetője,

Téglás László, a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola igazgatója, tanára,

dr. Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményvezetője,

Ungvölgyi János András, a LIA Alapítványi Óvoda és Szakközépiskola Szolnoki Tagintézményének igazgatója,

Virágvölgyi Márta, az Óbudai Népzenei Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára,

dr. Király Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete Angol Nyelvpedagógiai Tanszékének egyetemi adjunktusa.

MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT polgári tagozat kitüntetést kapott:

dr. Czimbalmos Istvánné dr. Fehér Edit, a balassagyarmati Reménysugár Otthon igazgatója,

dr. Geri Józsefné, a budapesti Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi tanára,

Gorondy Novák Judit, az International House Nyelviskola nyelvtanára,

Gömöri Éva, a Honvéd Együttes táncos szólistája,

Horváth Ilona, a kecskeméti Katona József Színház gazdasági vezetője,

Horváth Imréné, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara Dékáni Hivatalának tanulmányi koordinátora,

Ispánkiné Gede Éva, a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola karvezetője, énektanár,

Kálmán Péter népzenész, etnográfus, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola tanára,

dr. Kerékgyártó Csilla, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kara Oktatásszervezési Központjának oktatási igazgatója,

Ladics Tamásné, a Kecskeméti Művészeti Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolájának intézményegységvezető-helyettese, tanára,

Marton Klára Anna, a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum restaurátor csoportvezetője,

Pap Adrienn balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,

Szabó Zsuzsanna, a Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Jakabszállás Óvodája óvodapedagógusa,

Ledniczky Beáta, a Magyar Táncművészeti Főiskola intézeti titkára.

MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT polgári tagozat kitüntetést kapott:

Hrúz Dénes, a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény népzene tanszék-vezetője,

Somogyi Edit, a Magyar Állami Operaház művészeti titkára,

Tamás László, fazekas,

Tompa Attila, a Honvéd Együttes tánckari tagja,

Varga György, a Győri Balett színpadmestere, ügyelője.

Minden könyvre találsz kedvezményt,

ezekre nagyon sokat, nézd meg, oszd meg:

librarius ib rendelo

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top