Archív

Semlye balladája – első ének

Keresés a weben

A lányok visongva, kacagva fröcskölődve élvezték a hűs vizet, s a ruhátlanság adta szabadságot. – [Böszörményi Gyula írása]

Tölgyek árnyán, erdő mélyén együtt kacagott a gyors folyó s a benne fürdőző leányok csapata. Lehettek annyian, mint két vadász minden kezének összes ujja. Az Even nemzetség vadonszélen álló jurtáiból jöttek, hogy szép testüket hűsítsék a folyóban. Csupán tizenkét holdfordulóval korábban telepedtek e dús tájra, Napúr ébredésének irányából arra vándorolva, hol a Fény Korongja szunnyadni szokott. Az erdőn átvágó folyónak eddig még nem tudták meg a nevét.

Másnaptól majd úgy nevezik: Vérkő.

A leányok levetették ruhájukat; itt nem kellett kíváncsiskodó férfiszemektől tartaniuk. Két magasabb sziklán azért gubbasztott egy-egy öregasszony, ráncos arcukban villanó tekintettel ügyelve a lányok szemérmességét. A névtelen folyó nekivadult csikóként rontott át a fák, bokrok szövétnekén, szélesen és mélyen, kavicsokat görgetve önmagában. Majd éles kanyart vett, öblöt vájt, mielőtt újra felgyorsult: s az öböl elég békés volt a fürdőzéshez. Partja magasan, meredeken emelkedett, alján hordalék gyűlt, de örvénytől mentes vize csalogatta a hűsölni vágyókat. Az Even nemzetség lányai között volt olyan, ki még nyolc tavaszt sem élt, de akadt tizenhét tavaszon át cseperedő is. A folyó bokros túlpartjának rejtekéből feléjük leső bíborparázs tekintet mégsem e majdnem-asszonyokat kémlelte.

Ursur lánya, Semlye épp két napja töltötte be tizenharmadik tavaszát, szépségében mégis túltett idősebb társnőin. Hetyke keblei pimaszul döftek a párás nyárdélután levegőjébe, hasának lapálya csábítón kínálta a szellőnek köldöke kútját, csípője íve már-már asszonyi bájt ígért, s ágyéka dúsabb volt a pusztai lovak sörényénél.

A lányok visongva, kacagva fröcskölődve élvezték a hűs vizet, s a ruhátlanság adta szabadságot. Semlye immár harmadszor kapaszkodott fel a meredek partoldalra, mert rátalált az öböl ama pontjára, mely elég mély vizet kínált, hogy föntről szép ívű ugrásokat mutathasson be. Talpával óvatosan tapogatta a hirtelen zuhanó part szélét, majd rálépett a félig földbe temetett, mohos farönkre, amiről eddig is többször, biztonsággal sikerült elrugaszkodnia.

– Figyeljétek, hogy válok búvármadárrá! – kacagott Semlye a reá bámulókra.

A névtelen folyó túlpartján nagyot villant a bíborparázs tekintet.

S ekkor Semlye talpa alól kifordult az alattomos farönk. A leány rémületében sikoltott, két karjával egyensúlyát kereste, mindhiába. Fejjel előre bukott a mélybe, s mivel elrúgni nem tudta magát, a sekélyesbe érkezett. Homloka az ott lapuló, nyálkás sziklák egyikére csapódott, csontja reccsenése visszhangot vert az erdőben.

Két szárnycsapás idejére csönd ülte meg a környéket. Azután a lányok jajveszékelése riasztotta meg a sziklákon gubbasztó vénasszonyokat, akik korukat feledve, fürge rémülettel ereszkedtek le a sáros parton Semlye mozdulatlan testéhez. A lány piros vérét magával sodorta a víz, de bőven jutott belőle a kőre, ami így névadója lett a folyónak. Az asszonyok épp csak ölükbe emelték Semlyét, mikor a fák közül felbukkant Méndel, az Even nemzetség sámánja. A leányok immár szemérmességükben kiáltottak, ruháik után rohanva. A sámán azonban feléjük sem pillantott. Úgy rohant le a sekélyesbe, két ősz varkocsát lobogtatva, göcsörtös botját használva támasztékul, mint kinek saját élete múlik az érkezésen.

Az asszonyok Semlyéhez engedték Méndelt, aki tenyerét előbb a lány bal melle alá, majd vérző homlokára simította. Közben száraz ajka érthetetlen szavakat formált, idézve Lélekúr erejét.

Semlye azonban pillényit sem mozdult…

Folyt. köv.

Könyvek a látható és láthatatlan világmindenségről az Írók Boltjában

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top
rész elé elég egyszer beilleszteni oldalanként -->