Archív

Német kitüntetést kap Konrád György

Konrád György Kossuth-díjas magyar író, szociológus kapja 2014-ben a zsidó-keresztény párbeszéd ösztönzésén fáradozó német egyesületek munkáját összefogó Német Koordinációs Tanács Buber-Rosenzweig-érem elnevezésű kitüntetését.

A szervezet honlapján megjelent közlemény szerint az elismerést a Testvériség hete elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó ünnepségen adják át Kielben 2014. március 9-én. A szervezet a kitüntetéssel ismeri el és bátorítja Konrád György „határozott elkötelezettségét”, amellyel kiáll a szabad társadalom mellett, és a „különösen a hazájában, Magyarországon jelentkező rasszizmus és antiszemitizmus ellen” – áll a közleményben.
A kitüntetést Martin Buber osztrák zsidó származású vallásfilozófus és Franz Rosenzweig német zsidó származású történész, filozófus emlékére alapították 1968-ban. Az évente adományozott elismerést eddig többek között Friedrich Dürrenmatt svájci író, drámaíró, Richard von Weizsäcker volt német államfő és Joschka Fischer volt német külügyminiszter kapta meg.
Az érmet mindig a Testvériség hetén adják át, a rendezvénysorozatot 1952 óta tartják meg évente, a fővédnök a mindenkori német államfő. A Német Koordinációs Tanács (Deutscher Koordinierungsrat) csaknem száz társadalmi szervezetet fog össze.

Könyvújdonságok

10% kedvezménnyel:

librarius ib rendelo

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top