És a Kisember nagy feleségét halálra csipdesik a méhek. (Baranyai László kisregénye folytatásokban)
A Kisember ott alszik, ahova a felesége parancsolta: az ágy alatt.
Az asszony meg ott, ahol szokott: kényelmesen az ágyon.
Fázik, mert takarója nincsen, nyomja a kemény padló, mozgolódni, forgolódni nem mert, mer fél, hogy a felesége felébred, és akkor újabb büntetések következnek. Rémesen érzi magát egyszóval, de…
De az álma gyönyörű.
Ül a méhesben, szépen süt a napocska, a méhek donganak-döngicsélnek…
Doktor Hollányi a háttérben halkan megszólal: – Mit keresünk mi a Kisember álmában?
– Várd ki a végét – inti nyugalomra Hujber. – Figyelj!
És valóban, van mire figyelni. A házból kilép a nej és elkiáltja magát: – Albert! Albert hol vagy?
De Albert, azaz a Kisember sunyít, nem felel. Nem felel és vigyorog. Vajon min vigyorog?
– Nem felelsz? Na megállj, Albert! – Elindul hátra, a méhes felé.
Ekkor lép akcióba a Kisember. Jóban van a méheivel, jól tartja őket, s azok hálásak a jóltartásért. Mindent megtesznek neki, amire kéri őket.
– Menjetek! Repüljetek, mind! Rája! – adja ki a parancsot.
És a méhek hirtelen összesűrűsödnek, rárepülnek az asszonyra… bele a hajába, a fülébe, az orrába, a szájába… …mindenhova, és csípik, ölik, marják…
A Kisember nagy felesége kétségbeesve sikoltozik: Albert, Albert, segítség…
De Albert nem segít, hanem csak ül és röhög a markába: – Haha, ezt megérdemelted!
És a Kisember nagy feleségét halálra csipdesik a méhek.
– Ezt jól kieszelte – nyugtázza a Kisember álmát Hollányi – csakhát ettől nem javul a helyzete.
– Mindegy – válaszolja Hujber – legalább arra az időre, amíg alszik, boldog. Éshát lehet, hogy a felesége kényuralma sem olyan rettenetes neki, ahogy mi hisszük. Vannak, akiknek az okoz boldogságot, ha gyötrik, ütlegelik őket.
– Tőlem mindig is távol álltak az ilyen extremitások – jelenti ki Hollányi.
– Majd ha idekerül, meginterjúvoljuk, hogyan is van ez – zárja a témát a csapok szerelője.
Benéznek a paplakba is, ahol még mindig ég a villany.
– Te jó isten! Ez még mindig fent van?! – szörnyülködik Hujber.
– A pap? –kérdi Hollányi.
– Nem pap – tiszteletes!
– Tőlem..!
A tiszteletes még mindig a köreit rója, egyre gyorsuló ütemben.
– ..a szeretet vezéreljen minket itt földi utunkon, és aki bocsánatot tud adni, az maga is a bűnbocsánat kegyelmében részesül, amely nélkül az ember élete olyan, mint a vándor céltalan bolyongása a sivatagban víz nélkül és kovász nélkül, olyan bizony a lélek megbocsátás nélkül, a szeretet mindent átható ereje nélkül, szálljunk magunkba, bizony testvéreim, szálljuk magunkba és engedjük lelkünkbe szállani az égi kovászt…
A tiszteletesné felébred, ásít. – Maga még mindig? Nem bírja abbahagyni?
– Ne szóljon közbe! – dörren rá a tiszteletes, és folytatja.
Hollányi is el van képedve. – Hát ilyen nincs! Nem bírja leállítani magát!
– Nem bírja.. szegény…
– Én visszaalszom, Isten áldása – mondja a tiszteletesné, de nem bír visszaaludni, mert meg van rémülve a párja szokatlan indulatától. Néha bátortalanul közbeszól, fékezni próbálja – Jól van, hagyja abba!, Jó lesz már, Feküdjön le végre! -, de mintha a falnak beszélne.
A tiszteletes hangja, mint a jégverés, rákapcsol, özönleni kezd.
– ..amely mint a búzavető magva termékenyíti meg a jó földet, imádkozzunk Testvéreim, hogy képesek legyünk befogadni az Igét, mely áldó hatalmánál fogva, mint az élet kovásza megédesíti kenyerünket, a mennyeknek serege vigyázza minden lépésünket, szívünk minden egyes rezgését, bizony Testvéreim, és ha utat engedve a bűn csábításának nem közeledünk a kellőképpen szükséges alázattal atyafiainkhoz…
– Menjünk innen gyorsan, mert a végén mi is belebolondolunk! Még mindig az a véleményed, hogy okos fickó?
Be kell neki gyakorolni – mentegeti a lelkipásztorát Hujber -, nehogy eltévessze. Akármilyen esemény van, istentisztelet, keresztelő, temetés, karácsony, április negyedike… akarom mondani, augusztus huszadika… mindig ezt mondja mindig ugyanezt. Nem csoda, ha nem győzi.
– Szófosó – utálkozik Hollányi.
– Olyannak is kell lenni valakinek.
S közben megállíthatatlanul árad, mindent elborít a szöveg: – Testvéreim, és ha utat engedve a bűn csábításának nem közeledünk a kellőképpen szükséges alázattal atyafiainkhoz, nem részesülhetünk a bűnbocsánat szentségében a szeretet mindent elborító hatalma nélkül, mert csak úgy nyerhetünk bűnbocsánatot, ha megbánjuk bűneiket, mert meg van írva, hogy csak úgy kaphatsz, ha adni is készen állasz, az áll az Írásban, hogy boldogok, akik adni tudnak, mert övék lészen a mennyeknek országa, a gondviselés áldó hatalma és szeretete nélkül, mert aki nem vet, az nem arat, és aki nem arat…
– És most mi lesz? mert ez tényleg becsavarodik. Előbb-utóbb dühöngeni kezd.
– Nem kezd dühöngeni, mert a felesége még azelőtt kihívja a mentőket. De azt már nem tudjuk itt megvárni, addigra már a helyünkön kell lennünk.
– Ezt honnan tudod? – lepődik meg Hollányi. – Mármint hogy a mentő kijön.
– Tudom.
– Mindent tudsz előre?
– Ha erősen rákoncentrálsz, te is tudhatsz. Mindent nem lehet tudni, de egy csomó dolgot igen.
Fotó: bbc.co.uk
Folyt. köv.
AZ ELŐZŐ RÉSZEK:
Éccakai őrjárat 1. – Horpad a sír
Éccakai őrjárat 2. – Zsoli, a sírverő
Éccakai őrjárat 4. – Fasor, kifli
Éccakai őrjárat 5. – Tömőfa. Stílfűrész, tartalék benzinnel
Éccakai őrjárat 6. – Nagyfröccs és cserkó. Égi hablaty
Éccakai őrjárat 7. – Pirospaprika, kiszórva
Éccakai őrjárat 8. – Kisember meg a nagy felesége
Éccakai őrjárat 9. – Kereszt a járdaszélen
Éccakai őrjárat 10. – Kutykurutty
Éccakai őrjárat 11.- Sír a gyerek. A Vadbarom
Éccakai őrjárat 12. – A bódogi csattogány
Éccakai őrjárat 13. – Igazi szuper üzletember
Éccakai őrjárat 14. – Pleskovics pácban
Éccakai őrjárat 15. – Morzsi és Őzike
Éccakai őrjárat 16. – Gyere kutyikám! Lázgörcs
Éccakai őrjárat 17. – Szép kis alakok vagytok!
Éccakai őrjárat 18. – Idill
Éccakai őrjárat 18. – Idill
