Két előadáson jegyzeteltünk, néhányba belehallgattunk az idei „Válság, szegénység, szolidaritás” tematikájú, szokásosan a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott irodalmi rendezvényen. (Csanda Mária tudósítása és fotói, a képen Darvasi, Szilasi, Nagy Boglárka és Mészáros Sándor)
1.
Károlyi Csaba irodalomtörténész, kritikus vezette a határainkon túli magyar irodalomra kitekintő beszélgetést Balla Zsófiával, Grendel Lajossal és Szerbhorváth Györggyel.
Grendel Lajos szerint nincs különbség a magyar és szlovák szegények között, inkább területi elosztásról beszélhetünk. Így a Vágtól nyugatra eső területek viszonylag gazdagok, a déli és kelet-szlovákiai részen élők a szegényebbek. Az 1945 utáni iparosítás következményeként jelentős népességnövekedés ment végbe, Pozsony lakossága 200 ezerről 450 ezerre emelkedett. Léva, Érsekújvár lakossága még a hatvanas években magyar többséggel rendelkezett, ez mára lecsökkent. A magyar irodalom viszonylag jó helyzetben van a Kalligram kiadóval és folyóirattal, ahol kortárs szlovák szerzők is megjelennek, a magyarokat pedig olvassák szlovákul is.
Balla Zsófia a Ceaucescu–diktatúra utáni időszakra tekintve fontos vívmányként élte meg a cenzúra megszűnését. Románia belépése az Európai Unióba több lehetőséget adott, ugyanakkor heroikus küzdelem megfelelni az új kihívásoknak. Kiemelte a Kolozsvári Magyar Napok jelentőségét, mely pozitív példa arra, hogy sok alkotó, műfaj szerepel, soviniszta felhangok nélkül. Romániában a keleti, déli részek a szegényebbek, Erdély mindig kivételes helyzetben volt, a nagy fejlesztések viszont már nem itt történnek. A magyar képviselet bekerülhetett a parlamentbe, kormányzati tényezővé vált, ugyanakkor a román asszimilációs törekvés megmaradt.
Szerbiában talán a legnehezebb, hiszen az olyan kijelentések, mint: Koszovót nem adjuk, talán tíz évre előre is jegelheti Szerbia uniós csatlakozását, valamint egy színházi fesztivál szerkesztőségét is szétzavarták a közelmúltban. Az iskolázottabb réteg kivándorolt, a szegényebbek maradtak. Ma már szerbül sem tanulnak meg sokan, ami régebben természetes volt, hogy értsék a szomszéd város nyelvét. A kivándorlás traumáiról Nagy Abonyi Melinda könyvében olvashatunk hitelesen. A délszláv háború megírása sokaknak témát adott, mások ugyanakkor azt gondolták, elég naplószerűen megírni az eseményeket, és jó könyv születik, ami természetesen nem így van. Tolnai Ottó, Végel László munkáit ajánlotta Szerbhorváth György.
A szociografikus művek hiányáról Balla Zsófia úgy vélte, egy új műfaj jelent meg például a németeknél, amely ötvözi a szépirodalmat és a dokumentumot. A szociológia inkább tudományos műhelyekben van jelen Csíkszeredán és Kolozsváron. Szerbhorváth György negatív példaként óvott a megjelenő parasztromantikától, amikor az évtizedek óta panelkörnyezetben élő emlékszik vissza akár gyerekkori élményekre, megszépítve és meghamisítva.
Elvárható-e az irodalomtól a társadalmi szerepvállalás? – vetődött fel. Jó lenne, de feladatként nem lehet előírni, vélekedett Grendel Lajos. Szerbhorváth György szerint egyfajta esztétikai vonal érvényesül a mai vajdasági fiatal irodalomban, mely nem akarja, hogy művészet címén társadalmi kérdésekről szó legyen. Balla Zsófia szerint sem divatos realista írónak lenni, úgy látja, a jelen valóság helyett inkább a történelmi regényt részesítik előnyben. A szolidaritás ugyanakkor Erdélyben hagyomány, élelmet, ruhát, könyvet adnak a rászorulóknak, és a gyűjtéssel egybekötött civil mozgalom máig fennmaradt.
2.
A „Perem, vidék” című beszélgetést Mészáros Sándor irodalomtörténész vezette, Darvasi László, Nagy Boglárka és Szilasi László közreműködésével.
Mészáros Sándor szerint vidéken intézményekben, műhelyekben létezik az irodalom, mint Miskolcon a Műút, Győrben a Műhely köré csoportosulva. Hogyan érintette ezeket a válság? Létezik-e kulturális szakadék?
A magyar irodalom a folyóiratkultúrán alapul, s az önkormányzatok kihátrálásával nehéz a folyóiratok fenntartása, bár a mai napig vannak olyanok – Életünk, Forrás – melyek önkormányzati támogatással működnek. Nagy Boglárka a Jelenkornál volt szerkesztő, és két éve szabadúszó. Általában elvárás, hogy a régió kultúráját is bemutassák, volt erre példa a Jelenkornál, és ezt mutatja nemrég a Tiszatáj körül kibontakozó vita.
Szilasi László derültséget keltett, hogy azzal kezdte, hogy Békéscsabáról nézve mindenki vidéki, aki nem békéscsabai. A Békéscsabán született, ma a szegedi egyetemen tanító irodalomtörténész úgy látja, a vidéki életre jellemző, hogy egy-egy műhely virágzik, majd elhal, és ezek személyiséghez kötöttek. A deKON csoport, Grand Café, a színház, a Hajnóczy-műhely is ilyenek, szerinte pedig a folyóiratoknak ugyanígy van egy kifutásuk, mint a Pompei vagy Nappali ház esetében, melyek egy adott időszakban fontos szerepet vittek majd megszűntek. Szegeden írói körben próbálkoztak magánszponzor bevonással, amikor vállalkozóknak olvastak fel, vagy a Borbarátok társaságának tagjaként a diskurzus részévé teszik nem irodalmárok körében az irodalmat.
Darvasi László, aki Törökszentmiklósról indult, úgy véli, az ember elsősorban az írószobájában van otthon, a többi, azaz a lakóhely csak ezután következik. Az utóbbi években jelentősen nehezebb a helyzet, késnek a pénzek, kifizetések, nem mennek a könyvek, panaszkodnak a kiadók. Törökszentmiklós 25 ezer lakosú kisváros, és tizenkét évig nem volt könyvesboltja, szerencsére tavaly újra nyílt.
Tőzsér Árpád költő és Grendel Lajos író, mindketten táskával, „vidékről”.
A vidékiség életérzését, megfogalmazását leíró művek között Nagy Boglárka Krasznahorkai Sátántangóját, Háy János, Grecsó Krisztián regényeit említette. Emellett ismer olyanokat, akik vidékről nem is költöznének a fővárosba, ott élnek és alkotnak, bár az irodalmi élet Budapesten van.
Szilasi László kiemelte, hogy elképesztő hősök vannak a vidéki könyvtárosok, tanárok között, bár a könyvtárak is nehéz helyzetben vannak, a válság miatt felértékelődtek, hiszen egyre kevesebben engedhetik meg, hogy a könyvet megvegyék. Egy jelenlévő szegedi olvasó elmondta felszólalásában, a Somogyi könyvtárban másfél évet kell várnia egy Darvasi, Szilasi regényre, ami egy példányban van meg, hogy kivehesse.
Mészáros Sándor fontosnak tartja, hogy a könyvesboltok eseményeket is szervezzenek, ne csak áruljanak, pozitív példaként említve a Látó folyóiratot, mely az utóbbi időben irodalmi események szervezésével kerülte el, hogy megszűnjön, a közönség figyelmét felkeltve. Ugyanígy nagyon fontos lenne legalább három könyvesbolt létesítése a határon túli régiókban, ahol a kortárs magyar irodalomnak eseményeket is szervezhetnének.
A gondolatébresztő előadások sorában legharciasabbnak Mészáros Sándort és Spiró Györgyöt véltük, utóbbi a mágikus realizmust giccsként ostorozta, a legkreatívabbnak Podmaniczky Szilárdot, aki folyamatosan új és új lehetőségeket keres és talál az irodalom megjelenítésében és népszerűsítésében.
