Archív

Jótékonysági koncert egy beteg kisfiúért a Fonóban

A koncerten fellépnek a kisfiú osztálytársai is.Fono

Jótékonysági koncertet rendeznek április 6-án 14 órától a Fonó Budai Zeneházban egy daganatos kisfiú gyógyulásának elősegítésére.

A koncerten fellép mások mellett Bársony Bálint, Somló Tamás, Vastag Tamás, Tóth Vera, a Nemadomfel Együttes, valamint a kisfiú osztálytársai, iskolatársai. Az esemény fővédnöke Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, aki a rendezvényen beszáll basszusgitározni a Nemadomfel Együttes Soha nem adjuk fel című számába.

A jótékonysági koncert célja, hogy támogassa a kisfiú kiegészítő terápiájának költségeit.

Menasági Géza tavaly augusztusban került kórházba, ahol a vizsgálatok többszörösen szétszóródott, valamennyi főbb csontot érintő rosszindulatú daganatot állapítottak meg nála. A diagnózis szerint a kisfiú egy nagyon ritka, ám annál agresszívabb daganatos betegségben szenved, annak is a végső stádiumában. A kemoterápiás kezelést szeptemberben kezdték el, a műtét és a sugárterápiás kezelés az ő esetében nem lehetséges, hiszen túl sok csontot érint a betegség. A következő feladat egy külföldi klinikai kísérletben való részvétel és a finanszírozás megszervezése.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top