Archív

Sokféle népek vannak

A kisgyerekekben bizonyos életkorokban efféle mesék nélkül is törvényszerűen megjelenik az atavisztikus félelem a nem a családhoz-tartozástól, a kakukkfióka effektustól. (Mészöly Ági kritikája Tom Schamp – Elizabeth Brami: Babazseb című könyvéről)Babazseb borito kicsi rgb

A Csimota Kiadó legújabb képeskönyvével megint egy gyerekek számára meglehetősen félelmetes, izgalmas és érdekes témát vett elő: az örökbefogadás problematikáját boncolgatja egészen kicsik számára is feldolgozható formában. A Babazseb története sematikus és egyszerű: adott egy házaspár, méghozzá egy kenguru-pár, akiknek nem lehet gyerekük, és mivel ezt a helyzetet sem megoldani, sem feldolgozni nem képesek, a kapcsolatuk is majdnem zátonyra fut. Barátaik segítségével azonban találnak egy árva csecsemőt, akit örökbefogadva immár családként kezdhetik újra életüket, mellesleg feltalálják és elterjesztik a kenguru-babahordozót is.

A Babazseb a kiadó Lenkával és Lilivel kezdett, legutóbb a Szívszeremmel folytatott hagyományát viszi tovább. Elisabeth Brami szövege olyan helyzetbe helyezi hőseit, melyre a klasszikus mesék nem felkészültek, amit nem ismernek; így a gyerekekben a témával kapcsolatban felmerülő kérdéseket és frusztrációkat sem direkt, sem kerülő úton nem képesek megválaszolni vagy enyhíteni. Ezek a témák egészen a közelmúltig a „nicht vor dem Kind” kategóriájába tartoztak. A huszadik század második felében aztán teljesen megváltozott ez is, és a család liberalizálódásával a gyermeki lelket megbetegítő, mélyben lappangó sötét titkok helyét átvették a gyermeki lelket összezavaró értelmezhetetlen helyzetek.

Babazseb 003Egy mese, a maga egyszerűségével, árnyalatlanságával, sematikusságával tökéletesen alkalmas arra, hogy fogódzót nyújtson efféle szituációkban. Főképp akkor, ha könnyedén érthető és nincs híján némi humornak sem. Egy egyszerű szöveg, ami a szimplán, érthetően, de mégis árnyaltan elbeszéli a történetet, könnyebben emészthetővé teszi a jócskán összekuszálódott családi viszonyokat az akarata ellenére és megfelelő érettség híján is bevont kisgyerek számára. Egyszerűséggel és érthetőséggel nincs baj ebben a mesében, Bárdos Zsuzsanna mondatai jól olvashatók-felolvashatók, s a humorral is csak annyi, hogy szöveg-szinten teljesen hiányzik.

A Babazseb szerzőpárosa koherens képi és verbális világot teremt az ifjú olvasóknak vagy mesehallgatóknak. Tom Schamp nyugodt hangulatú, finom rajzai tele vannak otthonosságot sugárzó apró részletekkel – nyuszifüles papucs, híradó-nézés közben majszolandó pattogatott kukorica, szanaszét dobált papírzsepik – melyek ismerőssé és hétköznapivá teszik a történetet. A mesét (fel)olvasó felnőtt pedig többtucat apró geget találhat még a képeken, amit megpróbálhat elmagyarázni a gyereknek (bár egyáltalán nem garantálható, hogy sikerrel jár majd). Remek megoldás, hogy a történet nem áll meg az örökbefogadás megtörténtével, nem zárul le egy szimpla „boldogan éltek, míg meg nem haltak”-kal, hanem a mesében feltalált babazseb (azaz a babahordó kenguru) elterjedését és üzleti sikerét is leírja, s így még pozitívabb, már-már irigylésre méltó, de bizonyos szempontból és legalábbis követendő példának mutatja a könyv elején még sajnálatra méltó, meddő párt.

Természetesen ismét felmerül a „haszonelvű” kérdés: az még csak rendben, hogy egy olyan családban, ahol az örökbefogadás akár még csak a tág környezetben is megjelenik vagy megjelent, kötelező olvasmány lehetne a Babazseb, de ad-e a nem-érintett gyerekeknek annyi élményt, hogy érdemes legyen megvásárolni ezt a szép kidolgozású, de egyáltalán nem olcsó képeskönyvet? Hiszen a történet, bármennyire eltalált és kötelezően boldog végű, felkavaró, és egy nagyon-nagyon komoly problémát feszeget. S a kisgyerekekben bizonyos életkorokban efféle mesék nélkül is törvényszerűen megjelenik az atavisztikus félelem a nem a családhoz-tartozástól, a kakukkfióka effektustól (vajon a szüleim az igazi szüleim, vagy csak elcseréltek, stb.). Van értelme megzavarni, megijeszteni őt, felszínre hozni lappangó aggodalmait egy könyvvel?

Babazseb 001A kérdések és a félelmek „gyárilag” benne vannak a gyerekekben. Eltemetésük és negligálásuk ugyanúgy rombol és árt, mint túlbeszélésük és felnőtt értelmet és érzelmeket előfeltételező túlmagyarázásuk. A legtöbb és az egyetlen, amit a szülő tehet, hogy egyszerűen és sematikusan beszél, vagy éppen mesél e dolgokról, kedvesen és humorral. Pont úgy, ahogy a Babazseb teszi. (Ebből a szempontból tehát ez a könyv is elsődlegesen a felnőtteknek szól, hasonlóképp a Szívszerelemhez.). Esetleg megnyugtatóan hozzáteheti még, hogy „nem kicsim, téged biztosan nem cseréltek el a kórházban, még anya hasán voltál, mikor egy kis karperecre ráírták a nevedet”.

Ez általában elegendő ahhoz, hogy a gyerek önmagával kapcsolatos félelmeit szélbe szórja. Ugyanakkor a Babazseb megmutatja mesemondónak és mesehallgatónak, hogy sokféle népek vannak: léteznek olyan családok is, ahol nevelőszülők szeretnek örökbe fogadott gyerekeket. Nagy vonalakban bemutatja még a dolgok menetét is, ezzel is erősítve, hogy az örökbe fogadás nem „nagyobb szám”, mint egy útlevéligénylés: semmiképp sem abnormális, titkolni való dolog. Általánosságban pedig azt tanítja (s erre a leckére elviekben nagyon toleráns társadalmunkban a felnőtteknek legalább akkora szüksége van), hogy az örökbefogadás – ugyanúgy, mint a válás vagy bármilyen fogyatékosság – nehéz, de megszelídíthető helyzet, olyan dolog, amit el lehet fogadni, amivel együtt lehet élni.

Csimota Kiadó, 2013
Fordította: Bárdos Zsuzsanna
3 éves kortól; 2490 Ft

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top