Archív

Szeged-Szabadka Kultúr retúr

Az író elkötelezettsége, hogy tetteiben is megnyilvánuljon – mondta Tolnai Ottó az idei Kultúrcsempész Sínbuszfesztiválon. Kémeri Attila riportja.kulturcsempesz-sinbusz-fesztival-szeged

Szegedről és Szabadka között vonatozni mindig is sajátos élmény volt, szürreális vállalkozás. Naponta két vonat jár át a határon, a negyven kilométert több mint 2 óra alatt teljesíti a sínbusz. Az elszánt kalandvonatozók és a csempészek mellett néhány éve fiatal irodalmárok vették, zenészek performerek fedezték fel a metaforává lényegült közlekedési eszközt. Az évente jelentkező, összművészeti jellegű, a két városban és vasúton, vasútközben is zajló kultúrcsempészetet az idén úniós támogatással rendezik meg.

Bejáratott, évek óta futó kulturális eseményeket támogat a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program. A két határmenti város négy kulturális programja 81500 euros úniós támogatást használhat fel.

A Kulturális utazások Szeged és Szabadka régiójában című projekt szakmai koordinációt a szegedi egyetem DEAK Kooperációs Kutatási Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársasága a szabadkai Városi Könyvtárral (Gradska Biblioteka) együttműködve végzi. A támogatott kisfesztiválok élményszerűségük és nyitottságuk révén kerültek a projektbe. Közös szándék, hogy a kitágítsák a kultúra hagyományos tereit; a határátlépést, városok és országok közti mozgást, az utazást kulturális, művészeti akcióként fogják föl.

A projekt keretében az alábbi programok valósulnak meg:

Március 21-én és 22-én Kosztolányi-talány címmel irodalmi, vetélkedőt szerveznek középiskolásoknak Szabadkán. A diákvetélkedőre szegedi és gyulai csapatok is neveztek.

Május 16-án és 17-én Irodalmi KIŠ-ernyő címmel kétnyelvű irodalmi tanácskozást tartanak Danilo Kiš Menetrendjéről Szabadkán. A bölcseletet stílszerűen buszos kirándulás színesíti.

Október 17. és 19. közt zakatol a Szeged-Szabadka Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál, ahol a két város feltörekvő irodalmi és zenei kínálata a pályaudvarokra, a határállomásokra és magára a vonatra is beköltözik.

A szabadkai Symposion irodalmi folyóirat különszámot jelentet meg a fesztiválra.

2014. január 22-én és 23-án Kosztolányi-Csáth szimpóziumot rendeznek Palicson.

Tolnai Ottó, a neves palicsi irodalmár nemcsak hazai és vajdasági irodalmi események gyakori vendége, hanem a Mediawave filmes zenei fesztivál (Komárom), a független színházas Thealter (Szeged) vagy a sajátos irodalmi vonatozás, a Sínbusz Fesztivál (Szabadka – Szeged) résztvevője is.

– Az író elkötelezettsége, hogy tetteiben is megnyilvánuljon – mondta a Kossuth-díjas író, amikor rákérdeztünk, honnan ered az ő kitartó kulturális nyughatatlansága, utazási vágya.

– Jó néhány városhoz kötődöm, szinte sorba vehetnénk a magyar városokat: Szeged mellett Győr, Debrecen, Kecskemét, Pécs rendezvényein veszek részt, mindig sikerül ezeket az utazásokat összekötni a fiatal alkotókkal, írókkal való találkozásokkal. Említhetném a győri Műhely folyóiratot, amelynek nagyon aktív vajdasági, bácskai kapcsolati vannak. Nemrég Kecskeméten Boško Krstić könyvét mutattuk be. Nagyon jó éreztem magam, ha például egy szerb barátomat tudom bevezetni, megismertetni, egy városhoz kötni Jó látni azt, ha ezek a kapcsolatok továbbfejlődnek. Úgy érzem, valahogy ez az én feladatom: nem holmi kultúrpolitikai deklarációkat emlegetni, hanem csinálni a dolgokat. Az utazási vágy, a vonatozás is erről szól. Meg talán arról, hogy egy kisebbségi irodalom tagja voltam. Jugoszlávia kis csücskében éltem, s valami bezártság érzetem lehetett. Nyitnom kellet egyrészt a tenger felé, másrészt Magyarország felé. Megrettentem a bezártságtól, kerestem a kiutat, egérutat… Danilo Kiš életútja is valami hasonlóról, menetrendekről szól.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top