Angster Mária röviden vezeti fel a Hellinger-féle családállítás alapvetéseit, mely azért is nehézkes, mert egy olyan térben zajlik, amit a ma elfogadott klasszikus fizika nem tud leírni – Borszéki Boglárka kritikája Angster Mária Ikertörténetek című könyvéről.
Ahogy a bizonyosság növekszik valakiben, úgy válik egyre jelentéktelenebbé a külvilágból érkező megerősítések sora.
Ez talán a legszerencsétlenebb kezdőmondat egy könyv ajánlásához, hiszen a könyv elmagyarázni, meggyőzni és elmesélni kíván, olvasás közben várunk valamit, nem akarjuk úgy érezni, hogy semmi sem történt, amikor az utolsó mondatok után összecsukjuk és a polcra tesszük.
Amíg viszont a bizonyosság felé menetelünk, jól esik, ha felbukkan néhány kapaszkodó. Egy rejtett ajtót nyitó kilincs. Egy könyv.
Sokunknak ez a könyv.
Angster Mária röviden vezeti fel a Hellinger-féle családállítás alapvetéseit, mely azért is nehézkes, mert egy olyan térben zajlik, amit a ma elfogadott klasszikus fizika nem tud leírni, létezését éppen ezért számos orvos és terapeuta elutasítja.
A könyv sokkal inkább azoknak szól, akik az esettanulmányok feltárásával olyan érzelmi – tapasztalati rendszerbe képesek megérkezni, amelyben csak azok mozoghatnak igazán otthonosan, akik már rendelkeznek valamiféle bizonyossággal.
Miért fontos ez?
Azokban az időkben, amikor az ezoterikus irodalmak polcairól tyúklépésben haladnak át a családállítás szakirodalmával kapcsolatos könyvek a pszichológia polcaira, amikor trendi „ikernek” lenni és a német zsargonba már beépült „ az autóm, a nyaralóm és a félikrem” szlogen, akkor sokkal nagyobbnak kell lennie a változtatási vágynak mint a szkepticizmusnak, ahhoz, hogy az ezzel foglalkozó szakemberek képesek legyenek túllépni A Módszeren.
A Módszer már régen megbukott. Mindahányszor nem ismerte el az egyén szabadságát és a közösséghez tartozás együttes jelenlétét; a saját sorshoz való jogot és a rangsort, ahol a családban helyet foglal.
Az Ikertörténetek a családállítások egyik központi témájával foglalkozik. Az emberi életnek azzal az intrauterin, vagyis méhen belüli szakaszával, amikor a fogantatás után, sokan még ikertestvéreinkkel együtt fejlődtünk. A fajfennmaradás szempontjából logikus egy „dupla esély”, éppen ezért, bizonyos becslések szerint, akár 85%-ra is tehető az ikerterhességgel induló fogamzások aránya. A korábbi ikerpárból megszületett gyermek számára azonban ez a veszteség szinte minden esetben olyan traumát okoz, amelynek következményeit a természetes viselkedésünkbe úgy építjük be, hogy annak furcsaságait saját személyiségünk egyedi személyiségjegyeiként fogadjuk el.
Nem tudjuk melyikünk lehetett egy ilyen szoros, intim kapcsolatban, s azt sem, hogy pontosan mennyi ideig. A családfelállítások során azonban számos olyan nem-irányított esemény zajlik, ami ezt a szituációt koreografálja, újra megjeleníti, átélhetővé teszi és a traumát feloldja.
Mi az a néhány érzelmi sajátosság, amiből az ikervesztés feltételezhető?
A bűntudat: „Azért haltál meg, mert nem tudtalak életben tartani.”
Az önszabotázs: „Meg kellett halnod, én élhetek. Megígérem, hogy nem leszek boldog.”
A magány: „Egyedül érzem magamat, pedig ott van mellettem a férjem, aki szeret.”
A keresés: „Egész életemben kerestem valamit, de nem tudom, mi az.”
Két embernek lenni egyszerre: „A karakteremnek két, nagyon eltérő oldala van.”
Evési szokások: „A másikat kiéheztetted a méhedben.”
Vágy az összeolvadásra, mégis gyakori partnerváltás: „Nekem annyi volt már, de senki se elég jó, mert nem adja meg azt az érzést, amit keresek.”
Vágy az intimitásra és távolságtartásra – egyszerre: „Olvadj velem össze, de ne gyere közel.”
A versenyhelyzetek kerülésének, a párkapcsolat testvérkapcsolattá válásának, a depresszió, a sikerkerülés, a gyerekvállalási nehézségek hátterében meghúzódhat egy ikervesztés, de nem érdemes úgy érkezni egy családállításra, hogy „a félikremet keresem”.
Gyakran előfordul, hogy a kedvező problémamegoldási stratégiák hiányát a kliens egy újabb felelősség-hárítási módszerrel fedi el, és az „ikerséghez nyúl”, egyszerűen eldönti magáról, hogy ő féliker és ezért viselkedik így. A szokásaira megvan a magyarázat, nincs miért csodálkozni.
Mossa kezeit, ő nem tehet róla, mert erre a témára is igaz a mondás: „Akinek kalapács van a kezében, mindenkit szögnek lát”.
Aki ezt a könyvet elolvassa és már átélte az újra átölelést egy családállításon, biztos, hogy még jobban megérti és ezáltal erősíti önmagát, gyakorol.
Akiben pedig az olvasás során oldalról-oldalra erősödik az érzés, hogy mindez vele is megtörtént és még mindig gyászol, talán bátorságot nyer, hogy rábízza magát a Mezőre, és meglássa azt, ami van.
Kapcsolódó anyag: Bakos András kritikája ugyanerről a könyvről: Maci, delfin vagy fóka?
Kiadó: Ursus Libris
Oldalszám: 384 oldal
Megjelenés: 2013
Kötés: Kartonborított, ragasztott
ISBN: 9789639718531
Ár:
