Archív

Rémmesék 3 – A kofanatikus

Te csak bámuld a vásznat kísértetéjek során, s próbálj nem visítani, mint malac, kit imént szúrtak tokán. Mostantól a Hátborzongorista klimpíroz neked; rémmeséket zongorálnak a zörgő csontkezek…

Nehéz ügyet kapott Mráz, a kerületi nyomozó, nem csoda hát, hogy panaszszavával telt meg törzshelye, a sarki borozó.

„Tegnap hullát találtunk, kérem, a Pacsirta utca 5. szám alatt, mely körül – ezt nem fogják elhinni nékem – paradicsomlé borította az egész falat! Mondtam is: nézzétek, hisz nem vér az, mi itt piroslik az áldozat körül, csak gyümölcspép és ragacs, mely az egész tetthelyen szétterül!”

„Gyümölcs? Az nem lehet, hisz a paradicsom zöldség!” – okoskodott valaki. – „Ez kérem, blődség!”, de Mráz öklével dühödten máris a pultra csapott: „A lényeg az, hogy a házban egy özvegyasszony lakott, aki most halott!”

Másnap este Mráz a borozóba betérve, és szokásos italát mélán kikérve újabb rémhírrel lepte meg baráti körét: „Valaki paradicsommal gyilkol, nem lelve másban örömét.” S ezután – bár néhány vendég titkon csak röhögött rajta –, a meggyötört nyomozó súgva előadta, hogy két friss hullát találtak egy közeli pincében, kik épp úgy áztak a paradicsomlében, miként előző nap az a szegény özvegyasszony, ki több jázmint már sajna nem locsol a gangon.

Harmadnapra Mráz egészen sápadt lett, tán ezért kért a pultnál sör helyett kevertet, s nagy levegőt véve szóra nyílt szája, ám máris leintette őt az egyik barátja:

„Megírta az újság, és főoldalon hozta, a rendőrség lesújthat a paradicsomokra, ha bebizonyosodik, mit Mráz nyomozó hirdet, börtönbe zárhatják a gyilkos zöldséget!”

A borgőzös közönség gúnyosan kacagott, mire Mráz felpattant, s ordított egy nagyot: „Viccesnek hiszitek magatok, csótányok? Akkor hallgassátok, mit a szemem látott! Ma hajnali négykor a Lehel piacon újabb holttest hevert, méghozzá a placcon, körötte tengernyi paradicsom leve; sorozatgyilkosság lett az ügyem neve! Mikor a trógert – hisz az volt a hulla! – a kórboncnok szépen feldarabolta, a tüdőben millió apró magot talált, ebből már láthatta a fulladásos halált! Így tehát kimondom, ha röhögtök is rajta: a sorozatgyilkosunk bizony zöldségfajta! Vagy… – és itt Mráz szava hirtelen elakadt – esetleg… meglehet… – nyögte, majd elszaladt.

Nem látták őt eztán a borozó környékén, eltelt tán vagy hét nap, míg megjelent törzshelyén, ám akit érdekelt, a lapokból már tudta: Mráz a gyilkost közben elfogta, s lecsukta.

„Mesélj már, nyomozó, hogy volt a bűneset?” – kérlelték szépen, s néki ez jólesett, kikérte hát gyorsan szokásos sörét, s elmondta nékik furcsa történetét.

„Mint tudjátok, a tettes egy őrült kofa volt, bár a zöldséges standja igazi mintabolt, mégis kerülték sokan, mert a tulaj rossz természetű, vagy miként a hentes mondta: „velőig tetű”. A tetthelyeket nézve rájöttem hamar, a hullák mind, kiket paradicsomlé takar, éltükben korábban már jártak a standon, megvolt tehát a kiinduló pontom. Eztán nékem már csak kérdezgetnem kellett, s a többi árus mondta is, mi tőle kitellett. Az özvegyasszonyról vallották sokan, hogy bajuszt akasztott a kofával zordonan, mivelhogy sokallta a paradicsom árát, s távoztában szidta a „rabló pofáját”.

A pincelakókról is kiderült ez meg az, olyan pár voltak ők, mely standokat fosztogat. A nő mindig úgy tett, mint aki vásárol, miközben a férje a pult körül téblábol, s amíg az árus a nejére figyel, ő a portékával szépen elszelel. Csakhogy az én kofám fülön csípte őket, mondta is valaki: „Hívjuk a mentőket!”, hisz ismerték őt, milyen vérmes fajta, ha valakit nem bír, a szemét kikaparja. Így aztán nem csoda, ha mindenki elámult, mikor az én kofám a tolvaj elé járult, s mint kedves vevőnek ajándékba szánva, paradicsomokat nyomott annak markába. Úgy tűnhetett akkor, hogy alamizsnát adott, ám másnapra, mind tudjuk, a két tolvaj halott!”

„Na és a tróger? – kiáltott a csapos – Vele mi baja volt a gyilkos kofának?”

„Oh, kérem, a megoldás erre még profánabb – felelte Mráz, s ajka idegesen rángott. – A kordéjában ő biz minden árut összerázott, s a kofa hiába szidta, sőt pirította le, a kölyök kezét emelte, s beintett vele.”

„Ez három indíték és négy darab hulla – szólt egy vendég – de ettől még a rács a kofára miért csukódna?”

„A paradicsomlé miatt! – kiáltott Mráz – Bocsánat, ha az agyam kihagy. Nem mondtam még, hogy a labor miféle eredményt produkált: mindhárom tetthelyen az én kofám paradicsomleve kulminált! Elméletem szerint a nő követte áldozatait, s a kellő pillanatban lenyomta torkukon gyilkos levű zöldségeit. Ilyenkor őrült hevében annyira tombolt, hogy a paradicsomlével szinte mindent bemocskolt. Ám ennek most már vége, mert bár nem vall a rusnya, holnap tovább faggatom, nem leszek lusta! Most azonban megyek, mert korog a hasam: ma este lecsót kívánok, érzem világosan – szólt Mráz nevetve, s tömött cekkerét a vállára dobta, minek tartalmát (bár ezt senkinek sem mondta) a kofa standjáról, mint bizonyítékot emelte el, hisz e néhány szem zöldség ugyan kit érdekel, elvégre maradt még ott bőven, mivel a bűnt igazolni tudja, s legalább néki is lesz estére néhány jó falatja.

Másnap a lapok rémes hírt közöltek, Mráz nyomozó testére a konyhájában leltek, ahol persze minden paradicsomban úszott, „Kecsapos horror!” – a szalagcím nem túlzott.

A rejtélynek végül megoldása nem lett, a kofát kiengedték, a vád róla lepergett, ám a pletyka él még, s röppen szájról szájra: szemed se vesd a kofa paradicsomára!

KÉP: Attack of the killer tomatoes (horrorparódia, 1978, rendező John DeBello)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top