Archív

A jéghideg beszámoló

“Minden ismerős, de a történet minden egyes újramesélése fejbe kólint bennünket.” Szerbhorváth György kritikája Kováts Judit Megtagadva című könyvéről.megtagadva-cimterv-9-page-001

Kováts Judit, a „kiugrott” történész-levéltáros – aki, mint olvassuk, hadtörténettel, sőt, katonai térképészettel is foglalkozott – regénynek mondott könyve életútinterjúk alapján készült, így inkább konstruált (ön)életrajz, visszaemlékezés, semmint regény, de ez részletkérdés. Ma már minden úgyis szinte kész regény, ha fikció, ha nem. Regénytől inkább mástól regény egy szöveg, így például ha önálló és főképp új poétikával bír, saját nyelvezettel, stílussal. E tekintetben Kováts Judit nem hoz sok újat (és oda is vágtak hozzá egy-két kritikát a steril nyelvezetet és tárgya közismertségét emlegetve). Azaz témájában sem új, hisz egy gimnazista lány, Somlyói Anna meséli el, hogyan élték át és túl (már aki) a II. világháborút, a front átvonulását, a kegyetlenkedéseket, de az egymás közti konfliktusokat is, a magyarok hősködését vagy épp gyávaságát, egymás elárulását. Nem maguktól lettek gonoszok, de sokan követtek el közülük is gonoszságot – az élet élni akart.

A témát részben s többen megírták már, és talán jobban is – például Polcz Alaine Az asszony a fronton-ban, vagy ott az Anonyma néven publikált könyv, az Egy nő Berlinben (ami filmen is látható). De amiben a Megtagadva hasonlít ezekhez, az nem csak a téma, hanem a szenvtelennek mondható, távolságtartó elbeszélésmód is. S épp azért, mert patetika, hatásvadászat itt nincs egy szál se (csak a „makacs tények”), még inkább gyomorszájon üt bennünket a könyv. Amely épp innentől és ezért – regénynek is mondható. Nem válik belőle klasszikus, de ott lesz a könyvtárban, legfeljebb a történelem szekcióban.

A II. világháború utolsó szakaszának borzalmai tárulnak elénk egy kamasz szemével: a zsidók elhurcolásától kezdve a bombázásokon át a hullámzó frontig, a konzekvensen orosznak (és nem szovjetnek) nevezett hadsereg katonáinak kegyetlenségeiig. Minderről, mint említettem, már sokat olvashattunk, filmeket láthattunk, se szeri, se száma a történeti munkáknak sem. Mégis, újra sokkol bennünket a döbbenet. Hogy magyar sorstragédiák, kényszerpálya ide, beszorulás a német meg a szovjet birodalom, avagy a fasiszták és a kommunisták közé oda – az egyszerű nép is megteszi a magáét, és nem csak akkor, ha a szimpla túlélésről van szó.

Ami ugyanis Kováts Judit munkájában ha nem is teljesen új (hisz az effajta tipikus esetekről a legtöbbünk hallott, még akkor is, ha anno nem éltünk), azaz, ahogyan Somlyói Anna szinte szenvtelenül elmeséli, a zsidók elhurcolása után hogyan vett részt a zabrálásban mindenki, még ő is, akinek egyik barátnője szintúgy zsidó volt és elvitték. S nem csak arról van szó, hogy a hatalmon lévők, mint a bíró és a csendőr családja, a legjobb házakat gyerekeiknek foglalták le, s a legértékesebb értéktárgyakra rögtön rátették a kezüket, hanem ahogyan a szegény szerencsétlen nép is megindul, hogy végül kollektív őrületté váljék a harácsolás. Aminek során egymás ellenségeivé válnak, nem tudják megbocsátani a másiknak, ha az többet tudott lopni. És e jelenet másodszor is lejátszódik a németek távoztával, egymást tapossák az emberek, halálra is, a még hátrahagyott jobb zsidó tárgyakért, de még az ehetetlen húskonzervekért is. Hogy aztán majd mindenki hallgasson. Ahogyan hallgatunk még ma is – mondván, mi is szenvedtünk, áldozatok vagyunk, de legalábbis idősb rokonaink… Hisz az ellenség kirabolt mindenkit, a nőket rendszeresen megerőszakolták és kényszermunkára kényszerítették, a férfiakat akár Szibériáig hurcolták, ha meg kedvük szottyant, akárkit agyoncsaptak.

És ez is igaz. Kováts Judit könyve azért fontos, hogy a traumákat feldolgozzuk, már ha az lehetséges. Hazugsággal az meg nem megy, csak úgy, ha arra is vissza merünk emlékezni, ami kellemetlen, rossz. A saját bűnre. És az önsajnálat mocsara helyett szembesülünk azzal, ami volt. Utána lehet felejteni. Hogy a könyv sikeresnek mondható, jelzi, akadnak ma is, akik szembe mernek és akarnak nézni a múlt sötét oldalával, ám nem pusztán az őseinken elkövetett bűnök szemszögéből, vagy kizárólag a magyarok vagy a nők szemszögéből, noha e perspektívák újbóli felidézése is elengedhetetlen, toposzok ide vagy oda. Ezúttal egy Nyíregyháza mellett kicsiny, szegény faluból, melynek még a nevét sem tudjuk meg, de akár a saját falunkra is gondolhatunk, hisz ott is hasonló dolgok zajlottak. Minden ismerős, de a történet minden egyes újramesélése fejbe kólint bennünket. S ahogyan a szerző mondotta egy interjúban: az idős szemtanúkkal való interjúkészítés után döntött úgy, hogy azt a döbbenetet, amit őket hallgatván érzett, nem csak szaktanulmányokban akarta átadni, hanem szépirodalmi eszközökkel is. Nos, a döbbenetet sikerült átadnia, csak – de hát ez meg nem rajta múlik – ilyenkor a szépirodalom szó maga a legtávolabbi, ami eszünkbe jut. Főleg nem a szép.

(Aki a könyv elolvasásán túl is többet akar tudni, plusz infókat szerezhet a http://megtagadva.blog.hu/ oldalon.)

Kováts Judit: Megtagadva. Budapest, Magvető, 2012.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top