Archív

Sorbaállás

Ahogy mentem tovább az egysoros tömeg mellett, arra gondoltam, olyan, mintha az én tiszteletemre állnának sorfalat. – Sárközi Richárd Sepercese

Irtózatos sor mellett haladtam el. Mikor már vagy négy perce nem láttam mást, csak sorban álló embert, megszólítottam az egyiket, aki idegesen állt egyik lábáról a másikra.

– Elnézést, uram, miért állnak itt sorba?

– Ilyen hülye kérdést – horkant fel. Azért, hogy sorra kerüljünk!

Mivel az úr nem marasztalt, jobbnak láttam odébbállni. Még hallottam, hogy félig csukott szájából kiszalad egy “idióta”, de nem törődtem vele. Pár tíz méter sorbaálló után kedves, idős hölgyet szólítottam meg, aki a meleg dacára feltűnően nagy kabátot viselt.

– Kezit csókolom, hölgyem, megmondaná nekem, miért áll sorba?

– Nem tudom én azt – mondta mosolyogva. – Egy barátnőm kért meg, hogy jöjjek el helyette korán, mert ő nem ér rá. Őt helyettesítem itt, amíg meg nem érkezik. De nagyon mennék már innen! Kicsit túlöltöztem, melegem is van, meg attól félek előbb-utóbb éhes leszek. Arról nem is beszélve, hogy főznöm is kéne, mert jönnek az unokáim a hétvégén, szeretnék nekik bevásárolni, és még nincs otthon tej, kenyér, húst is vennem kéne a piacon, sok unokám van tudja, egy hétéves vagy kilencéves, meg van egy nyolcadikos…

– Köszönöm, köszönöm, most már mennem kell – próbáltam kikecmeregni a sodró szóáradatból, és ott hagytam a hölgyet.

Ahogy mentem tovább az egysoros tömeg mellett, arra gondoltam, olyan, mintha az én tiszteletemre állnának sorfalat. Kihúztam magam, a lépéseimet megkeményítettem. Kábé negyven embernyi menetelés után sírásra lettem figyelmes. Egy kisfiú zokogott a sor közepén, már ha ennek a sornak volt egyáltalán közepe. Lehajoltam hozzá.

– Szia, miért sírsz annyira?

– Azért, mert egyedül vagyok.

– Hol van az anyukád?

– Elment. Elment a boltba, hogy hoz nekem inni meg enni. De már nagyon régen ment el, attól félek, vissza se jön.

– Szerintem csak nincs a közelben bolt – simogattam meg a fejecskéjét. Biztosan a kedvencedet keresi. Várd csak meg itt! – mondtam, és nem kis erőfeszítésembe került, hogy a hangom megnyugtató legyen. Mivel már nem sírt, folytathattam tovább az utamat. Egy csókolózó pár hozott némi izgalmat az egykedvű várakozókba, majd egy terhes anyuka, aki kiszéken ült. A sor megmozdult, az anyuka a lábával előbbre húzta magát és zavartalanul olvasott tovább.Ezután hangosan telefonáló fiatalok, és teljes csendbe borult magányosok váltogatták egymást. Egy úr, aki feltűnően nyújtogatta a nyakát, megbökött.

– Mondja már, mit lát előbbre?

– Semmit, csak sort. De maga régebb óta itt van, jobban ért hozzá.

– Áh! Én csak kiváncsi vagyok, mi történik elől. Annyian vannak, nem akarok lemaradni.

– Miért nem megy előre?

– Miért? Mert az ember semmit jót nem kap már, ha nem áll érte sorba.

Továbbmentem a fogyni nem akaró emberdominók mellett, de bár ne tettem volna. Megfogták a vállamat, és visszahúztak.

– Nana. Álljon csak meg! Menjen vissza szépen a sor végére, kezdje úgy, ahogy minden tisztességes ember.

– De én nem akarok sorban állni – találtam meg a leghülyébb kifogást. Kiröhögtek.

– Mit gondol, én viccből állok itt? – kérdezte, aki megfogott.

– Menjen szépen vissza, ahonnan jött! – tanácsolta egy hang úgy tízembernyire. Nem bírtam tovább, kifakadtam.

– De miért állnak egyáltalán sorba? Mondja már meg valaki!

– Miért, miért, sorszámért! – mondta a férfi, és elindult velem a sor végére.


Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top