Archív

Adjon tanácsot!

A világ legjobb üzlete ez is, hasonlóképpen a többihez, amelyeket már ismertettem a kedves olvasóval. Mi kell hozzá?sug(Nógrádi Gábor Hogyan lehetünk milliárdosok? sorozata – utolsó rész)

Egy száj és sok fül. A meggazdagodás feltétele, hogy a száj az Öné legyen, a fülek pedig másoké.

Mi a módszer lényege? Jó pénzért adjon tanácsot! Milyen témakörben? Mindegy, ha el tudja hitetni, hogy a téma szakértője.

Azt kérdezi, hogyan tudja elhitetni? Úgy, hogy gátlás nélkül harsogja újságban, tévében, rádióban, amíg a pénze tart.

Az emberek, akik a hirdetését olvassák vagy hallják, két csoportra oszthatóak. Az egyik csoport gonosz, unszimpatikus emberekből áll, akik nem hisznek Önnek! Csúfolják és mocskolják. Szerencsére ők vannak kevesebben. Ne is foglalkozzon velük, tőlük nem lát pénzt. Annál inkább a másik – bölcs és szimpatikus – csoporttól, amelynek minden tagja elhiszi, hogy a tanácsok alapján szebb lesz a bőre, jobb lesz a szexuális élete, kiegyensúlyozottabb a lelke, virágosabb a kertje, finomabb a főztje, nagyobb a haja, kisebb a baja, jobb a csillaga, kerekebb a melle, izgatóbb a teste, potensebb a potenciája, nyugodtabb az álma, demokratikusabb a demokráciája, magyarabb a magyarsága, nagyobb az országa, kisebb az identitászavara, divatosabb a ruhája, győztesebb a pártja, sohasem lesz rákja, leolvad a hája, vagy meggazdagszik holnaputánra.

Nem is hiszi kedves olvasóm, az emberek mennyit hajlandóak fizetni azért, hogy egy náluk sokkal butább és tehetségtelenebb ember teletömje a fejüket ordító marhaságokkal!

Az én tanácsadó sorozatom persze, amelyben zseniálisabbnál zseniálisabb technikákat ajánlottam a meggazdagodásra, kivétel a kufárok és sarlatánok ricsajában. Halálbiztos, kipróbált módszerek titkát bíztam Önre, és meggyőződésem, hogy valamelyik már hozzá is segítette a vágyott milliókhoz. Biztos vagyok benne, hogy már keleti kényelemben dőzsöl márvány palotájában, röpköd a magánhelikopterével, és boldogan él, míg meg nem hal.

Ha így van kedves olvasó, ha Önnek már tudtam segíteni és most dúsgazdag ember, mert egyik zseniális tanácsomat megfogadta, akkor kérem, könyörgöm, az Isten szerelmére, írja meg gyorsan: MELYIK TANÁCS VOLT AZ?!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top