Archív

Franciául szívesen írnék – beszélgetés Finy Petrával

Talán azt szeretem a legjobban az írásban, ha unalmas, vagy éppen nagyon szomorú az életem filmje, akkor elkezdek írni egy belső filmet magamban, ami sokkal szórakoztatóbb a külsőnél.(Mészöly Ágikérdezi Finy Petrát, fotó: Éles Balázs)kpFinyp

Mikor dőlt el, hogy a fogalmazás tanórákon kívül is szívesen foglalkozol mondatok egymás-után-pakolásával?

Eleinte még inkább képek egymás-után-pakolásával, illetve egymás-mellé-pakolásával foglalkoztam inkább. Annak idején többet rajzoltam, mint írtam. Sőt érettségi után is az Iparművészeti Főiskolára jelentkeztem tervező grafika szakra. Aztán végül francia-magyar szakos tanár lettem, ezután jobban előtérbe került az írás.

Kinek mutattad meg az első „zsengéket”?

A gimnáziumi magyar tanárnőmnek, Róza nővérnek, aztán a főiskolán Vilcsek Béla tanáromnak, akik kedvesen lelkesítettek. Vilcsek Béla egy antológiába is beválasztotta Ködszemű című rövidprózámat. Ez volt ez első komolyabb publikációm. Később olvasta a verseimet Lackfi János, Tóth Krisztina és Lázár Ervin is. Lázár Ervin elvállalta, hogy a legelső felnőtt kötetemhez, a Histeria grandiflora című könyvhöz fülszöveget ír, amit nagyon megtisztelőnek érzek, és a mai napig hálás vagyok érte. Prózáimat később látta Bódis Kriszta, Márton László, Kukorelly Endre és Marno János.

Van-e olyasvalaki, akit mesterednek nevezel?

Tóth Krisztinától és Lackfi Jánostól tanultam a legtöbbet szakmailag és emberileg. Fantasztikusan tehetséges művészeknek gondolom őket, akik kitűnően tudják átadni tanítványainak azt a rengeteg dolgot, amely a fejükben van. Sokat köszönhetek nekik, nem véletlen, hogy a most megjelenő, első rímes-ritmusos gyerekkötetem, az Egy marék buborék című könyv előkészületekor is őket kértük fel szerkesztőnek a kiadóval.

Tudatosan készültél az írói pályára?

Ha elég tudatos lettem volna, akkor a Bölcsészkarra megyek, és felveszem az esztétika szakot is a magyar mellé, illetve műfordítással is elkezdek alaposabban foglalkozni. E kettő ugyanis hihetetlenül meg tudja alapozni az író szellemi bázisát, rendkívül stabil irodalmi és nyelvi alapokat nyújt a későbbi alkotáshoz.

Nem voltam ilyen céltudatos, mégis úgy alakult, hogy végül az írói pálya mellett kötöttem ki. A tanári diploma megszerzése után reklámszövegíró lettem, ahol sokat foglalkozhattam képekkel és szöveggel, ráadásul egy nagyon kreatív, inspiratív közegbe csöppentem. Ekkor tanultam meg határidőre ihletet szerezni, és hatékonyan alkotni. Mellette persze írogattam verseket és prózákat, és publikálgattam.

Aztán megszületett az első lányom, Emma. Ezután a képek és szövegek iránt érzett imádatomat gyerektörténetek írásában kezdtem kiélni, és sorra jelentek meg a mesekönyveim. Később pedig rájöttem, hogy ismét írnék felnőtteknek, így született meg az első felnőtt regényem, a nyáron megjelent Madárasszony.

Hát így. Ha adódott valami lehetőség, amiben kipróbálhattam magam, igyekeztem élni vele.

Melyik írásod jelent meg először nyomtatásban?

Pár roppant szürreális és romantikus kamaszkori zsengém jelent meg először a Zászlónk című újságban, amikor még a Patrona Hungariae gimnáziumba jártam. Alig mertem kinyitni az újságot, úgy izgultam, hogy biztosan benne vannak-e a szövegek.

Mit szeretsz az írásban, mint munkában, a legjobban?

Gyerekkorom óta mindig történeteket találtam ki, amikor Barbie-babákkal játszottam, és a figurákkal komoly meseeposzokat játszottam el, vagy csak ültünk a családdal az autóban, és néztem az elsuhanó tájat. Azonnal láttam a szereplőket a tájban, és már kezdődött is a mozi.

Talán ezt szeretem a legjobban az írásban, ha unalmas, vagy éppen nagyon szomorú az életem filmje, akkor elkezdek írni egy belső filmet magamban, ami sokkal szórakoztatóbb a külsőnél. Az írásban az a legjobb, hogy annyi barátod lehet, amennyit kitalálsz, és olyan boldog lehetsz, amilyennek megírod magad.

Mit a legkevésbé?

Nem szeretem a számítógéphez való kötöttséget (jobban szeretek kézzel írni, füzetbe), hogy egy rideg géppel kell intim viszonyt kialakítanom, mintha a barátom vagy a szerelmem lenne, és gyűlölöm a sok ülést. 3 évig éltem kint a Pilisben, az erdő szélén, ami nagyon sok autózással járt, akkor azt hittem, megőrülök a sok üldögéléstől: kocsiban és íróasztal mögött.

A mai napig sokat mozgolódom, ficergek írás közben. A legjobb lenne úszás vagy futás közben alkotni szövegeket valami terepdiktafonnal, bár az sem tökéletes megoldás, mert imádok tollat fogni a kezemben, és nyomot hagyni a papíron.

Jelent-e számodra felelősséget az írás?

Természetesen. Fontos az is, hogy az írásaim milyen hatással vannak felnőttekre, gyerekekre, és hogy a szövegeimmel adhatok-e valamit nekik, vagy megszerettethetem-e velük a könyveket. A leírt szónak ereje van, akár gyógyító is. Ezzel egy írónak élnie kell.

De azzal kapcsolatban is van felelősségem, hogy mit írhatok meg, kiket írhatok meg. Történtek fájdalmas dolgok az életemben, de azt nem fogom könyvbe foglalni szó szerint, legfeljebb szimbólumokkal vagy apró részleteiben csempészem bele, mert sok élethelyzet másnak is szomorúság volt, és nem biztos, hogy szeretné magát viszontlátni egy regény lapjain.

Vannak, akik azt állítják, hogy az irodalom, mint művészeti ág végnapjait éli. Mások szerint korai még kongatni a vészharangot. Neked mi a véleményed?

Az irodalmat a gyerekek éltethetik. De pont őket riogatjuk a legjobban ezzel a szóval, mely lassan egy mumussá vált fogalom. Az irodalom leginkább azt jelenti a számukra, hogy régen meghalt, furcsa bajszú bácsik igen szomorú, rusnya rajzú történeteit vagy verseit kell olvasniuk. Ráadásul ezek olyan szavakkal vannak teletűzdelve, amelyek jelentéséről fogalmuk sincs, de sokszor még a tanároknak is utána kell nézniük. Ha nem azt mondjuk nekik, hogy reszkessetek, mert most irodalom jön, csak hogy, találjunk ki együtt vicces verset a mobiltelefonról, és nézzük meg Varró Dániel, hogyan írt ilyet, vagy képzeljék el Petőfit Converse tornacipőben és farmerben, és hogyan hangozna most a Nemzeti dal, ők mit írnának bele, lehet, hogy sokkal lelkesebbek lesznek. De elég csak belelapozni Lackfi János és Vörös István Apám kakasa című kötetébe, és annak átiratait böngészgetni, hogy azt érezzük, az irodalom élő, izgalmas, és aktuális dologgá is válhat.

De azt látom, hogy a kortárs könyvektől néha a felnőttek is tartanak. Riasztóbbnak és nyomasztóbbnak gondoljuk az irodalmat, mint amilyen. Pedig azt is csak emberek művelik. Emberek, akiket vacsoránál leönt kakaóval a gyerekük, vagy néha lemaradnak a villamosról, és tehetetlenül dühöngnek ezer csomaggal a kezükben. Velem pont tegnap történt ilyen: dühöngtem is, és kakaót is kaptam a nadrágomra.

El tudod képzelni, hogy a magyaron kívül más nyelven is alkoss?

Franciául szívesen írnék. Elképesztően szépnek és érzékinek gondolom ezt a nyelvet. Lehet, hogy ez a történeteket is befolyásolná, ha ezen a nyelven írnék, nem tudom.

Hogyan egyezteted össze családodat és írói karrieredet?

Nehéz dolgom lenne, ha nem lenne mellettem egy ilyen támogató férj, és nem lennének ennyire megértőek a lányaim. „Mész író-olvasó találkozóra? Mit bábozol majd a gyerekeknek? Kell majd lepkét ébreszteni? Majd meséld el, tetszett-e nekik!” Ilyen biztos háttérrel könnyű alkotni, igazán szerencsés helyzetben vagyok.

Szerinted a gyermekeid kivételezett helyzetben vannak azért, mert az anyukájuk író?

Nem tudom, mi számít kivételezett helyzetnek: nálunk nincsen több kocsi, sok nyaralás, rengeteg vadonatúj játék. Viszont helyette van kellemes olvasósarok, és jó pár könyv. És egy mesére, dalra mindig jut idő. Hogy majd többet olvasnak-e felnőtt korukban a gyerekeim? Majd elválik. Emma egyelőre úgy rajzol, hogy közben mesélnem kell neki, most még olyan természetességgel lélegzi be a történeteket, mint a levegőt. Remélem, ez így is marad.

Mi lenne az a három könyv, amit kötelezővé tennél alsóban/felsőben/középiskolában?

Mivel a lányaim óvodások nincs olyan komoly rálátásom az iskolásoknak szánt könyvekre. De javasolnám alsóban a Tündér Lalát Szabó Magdától, az Ágról szakadt Tóbiás-sorozatot Timothée de Fombelle-től, Berg Judittól a Rumini-, Czigány Zoltántól a Csoda és Kósza-szériát. Felsőben a Vango-sorozatot Timothée de Fombelle-től, a Zabhegyezőt, és Rowling Harry Potter-sorozatát. Középiskolában a Moro Úr sikeres lefagyasztása című megrázó antológiát és képgyűjteményt, A fehér királyt Dragomán Györgytől, Agota Kristof Trilógiáját, és a Káosz trilógiát Patrick Nesstől.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top