Archív

A baltás

A gyilkos kinézetű férfi mellett ültem, és féltem, nem hozta-e el magával véletlenül a baltát. – (Szeles Judit a Jávorszarvaslesen)

Ma a napközivel kimentünk a kisházhoz. Egy gyakornok is velünk volt, az ő kocsijával mentünk. A kocsiban kutya és lószag érződött. Kérdezte, hogy nem allergiás-e valamelyikőnk. A válasz nemleges volt. Ha valaki allergiás lett volna, nem tudom, hogy jutott volna el a kisházhoz.

A Down-kórosok mellé ültem. A fogsorukat néztem egész úton. A Down-kórosok még ebéd után is fogat mostak, mert otthon, az otthonban, azt mondták nekik a gondozók, hogy minden étkezés után fogat kell mosni. Szépen csillogott is minden egyes meglévő foguk.

A kisház az erdőben volt. Az út körülbelül fél óra a napközitől egy hepehupás makadámon. Az ilyen helyre nyugodtan azt lehet mondani, hogy ahol a madár sem jár. A legtöbb férfi napközis itt tartózkodott a napot fafűrészeléssel töltve. Átlag hárman-négyen voltak kint, meg a két csoportvezető, akik főállásban látták el munkájukat.

Amikor megérkeztünk, tüzeltek. Nagy olajoshordóban gallyakat. Ott álltak mind a hordó körül, s vigyorogva mondták, melegednek. Lehetett pár mínusz. Az ADHD-s lány beszélt a legtöbbet. Elmondta, hogy a szennyvíz eldugult, és meg kellett keresni az aknát, amit teljesen benőtt a bozót, ezért először le kellett kaszabolni a bozótot, hogy a géppel hozzájussanak az aknához, besüppedt az egész terület, de a gallyakat ma összegyűjtötték, és azt égették. A lány vigyorgott, és a kesztűjét piszkálta.

Amikor kértük az egyik csoportvezetőt, mutassa meg, mit csinálnak még, hátha kedvet érzünk, hogy csatlakozzunk a csoporthoz, magamban kimondtam: SOHA. A csoportvezető panaszkodni kezdett, mert kevés a fa, nincs mit aprítani.

Fát vágnak egész nap. A csoportvezető azt mondta, ha ilyen kevés a fa, akkor a fűrészgépről átállhatnak a kézi fűrészre meg a baltára. Remélem, nem. Röhögött az ADHD-s lány, de a többiek nem értették, miért nem.

Egy darabig álltunk a hordó mellett, és néztük a tüzet. Én és a két csoportvezető rágyújtottunk.A többiek csak néztek. Az egyik csoportvezető köpködött. Utána bementünk a kisházba. Vittünk be tüzelőt. Itt senki nem veszi le a kabátját vagy a csizmáját. Leültünk a nappaliban, ahol egy vaskályhában égett a tűz. A kályhát egy nagydarab pasas őrizte, olyan volt a tekintete, mint egy gyilkosé. Ő sem vette le a pufajkáját, pedig egészen közel ült a tűzhöz. Még a kucsmáját sem.

Kávét ittunk papírpohárból. Hoztunk süteményt, mindenki kapott egy szeletet. Az ADHD-s lány mindjárt be is falta, és kért egy másodikat. Senki sem látszott sem boldognak, sem boldogtalannak. Még a sütemény és a kávé után sem.

A gyakornoktól megkérdezték, van-e kedve máskor is kijönni. Én a gyakornok mellett ültem, és éreztem, hogy nem fűlik hozzá a kedve, de azért mégis azt mondta, hogy igen. A csoportvezetől megállapodtak, melyik napon jöhet. Majd amikor lesz fa, mondták. Az önkormányzat most fog gallyazni.

A dagadt mellett felismertem a férfit. A gyógytornáról ismertem. Értelmi fogyatékos, és azt képzeli magáról, hogy úszóbajnok, pedig még úszni sem tud. Megy a vízben, és nagyokat ugrik, utánozva a pillangóúszást. Most csendben ült. A szárazföld nemigen az eleme.

Lassan besötétedett. A napközi négykor zárt. Visszafelé az önkormányzat kisbuszával mentünk, hogy mindannyian elférjünk. Én a gyilkos kinézetű férfi mellett ültem, és féltem, nem hozta-e el magával véletlenül a baltát.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top