Archív

Füstölő szekrény

tablaszeme1

„Már a te kolbászod is a szekrénybe’ lóg, igaz-e?” (Bakos András tárcája)

Egyszer kolbászok, sajtok, máskor szalonnák, sonkák függnek a régi ruhásszekrényben. Néha halak. Az ennivaló két-háromnaponta cserélődik ősztől tavaszig. Nyersszínű bútor, hetven-nyolcvan éves, nem lakkozták. Már úgy volt, hogy összehasogatják tűzre. Odaállították a kályha mellé, és akkor kipattant a szikra: nincs az előírva sehol, hogy húst füstölni csak kéményben, vagy téglából készült füstölőben szabad! A szekrény egészben maradt. Cső vezeti bele a füstöt, a másik cső pedig kifelé, van huzata. Üzembiztos, mert pernye nem jut bele, meleg füst se, csak hideg. Mellette a dobkályha tényleg olyan formájú, mint a zenekari üstdob. A honvédségnél gyakorlatokon, és a kis kihelyezések alatt ilyenek fűtik a sátrakat.

A tüzelést füstöléskor nem lehet akárkire bízni, mert a fa mellett vízzel kevert, gombóccá gyúrt fűrészport is használunk, ez egyenletesen adja a füstöt, mint a pudvás fűzfa. Az sem mindegy, milyen a por. Az nem jó, amit a motoros fűrész nyomában gyűjtöttek. A láncot motorolaj keni, beleég a fába, azzal tehát csak a lefagyott járdát lehet fölszórni. A füstöléshez kézi fűrésszel kell vágni a fát. Aztán pedig oda kell figyelni az időre, arra, hogy melyik húsfajtát meddig tartjuk odabenn, és hogy a jó barát, ismerős, akinek az ételét elvállaljuk, mennyire szereti füstösen. Úgy is lehet, hogy éppen csak megcsapatjuk.

Ezzel egy kis hír, név, tisztesség jár, és valamennyi pénz, nem sok.

„Már a te kolbászod is a szekrénybe’ lóg, igaz-e?”, kérdezi valaki röhögve az asztalcimborájától, például a Koalában. Mindenki nevet, de nem mindenki tudja, miféle szekrényről van szó.

Miért kell füstölni a húst?

Azért, „hogy a füstben lévő savak meggátolják a rothadást előidéző gombák kifejlődését.”

A harmincas években ezt az iskolában tanították, be kellett vágni könyv nélkül.

Praktikus ez a szekrény, de persze nem tökéletes, mert itt-ott engedi a füstöt. Emiatt az egészet ki kellett telepíteni a színbe. Igazság szerint be lehetne vinni a fóliaházba, ott haszonnak fűtene, de oda most a festőművész hurcolkodott be.

(Fotó: Farkas Judit Zsuzsanna)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top