Archív

Pimpáré és Vakvarjúcska

Pimpare 1

Mit keres egy amerikai zászlós ruciba öltöztetett pincsi a színpadon!? (Mészöly Ági kritikája Erdős Virág Pimpáré és Vakvarjúcska című, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház által színre vitt mesejátékról, fotók: Mudra László)

Remélem, senki sem veszi zokon, ha a gyermekirodalom – gyermekeknek szóló színház – olvasóvá/nézővé nevelés szentháromságának fontosságát, virágzását és dicsőítését terjedelmi okokból kihagyom. Többé-kevésbé mindenki tisztában vele: irodalmárok-színházcsinálók többé, pedagógusok kevésbé. A kölkök meg örülnek a jó meséknek.

Erdős Virág mesejátékának, amit a Bartók Kamaraszínház Fige Attila rendezésében állított színpadra, mindenképpen örültek. A gyerekek. Így a kritikus szerepében tetszelgő felnőtt gondban érzi magát, amikor háromszáz önfeledten hahotázó alsótagozatos ellenében készül megjegyzéseket tenni.

A darabot a rendező és munkatársai (Siegrist Cecília és Dubai Péter) alaposan lerövidítették. Talán egyszerűsíteni akarták az egyébként sem túlbonyolított cselekményt, könnyebben érthetővé tenni a gyerekek számára. Törekvésük fordított eredményt hozott.

Pimpare 2

Egyrészt: a megkurtított darab egy órás volt. Egy hat-tíz éves gyerek figyelmének tartalma a bűvös negyvenöt perc. Tehát a cselekmény háromnegyedénél vészesen megnőtt a nézőtéren a csokipapír-gyűrögetési és sutyorgási hajlandóság. Nem mert leült a darab, hanem mert minden kiskorúnak szüksége van lazításra kábé háromnegyed óra után. Életkori sajátosság és kész, a gyerekek így működnek.

Szerencsésebb lett volna a kihúzott részleteket meghagyva, két felvonásban színre vinni a darabot. Egyrészt jelen sorok írója nem került volna kínos helyzetbe a társaságában műélvező utódok által hiányolt színházi szünetperec miatt; másrészt a cselekmény sem szenvedett volna megértés-zavaró csonkításokat. Erdős Virág eredeti drámája annyira tudatosan szerkesztett, hogy minden sornyi „húzás” csak rontani tudott rajta.

A rövidítés áldozatául esett a történetet keretbe foglaló mesélők szinte teljes szövege; Pimpáré álma – bár fontos dramaturgiai szerepe van a darab második felében -; s lefeleződtek az államcsődöt taglaló parádés rímek is.

A férfi címszereplő előtörténetét is száműzték, így Vakvarjúcska nehézsúlyú drámai hősből visszacsúszott váltósúlyba. Elveszette tragikus múltját, egy laza kis madár maradt belőle, érthetetlen motivációkkal. Nem tudjuk, miért rabol királylányt. Miért akarja feleségül? Miért harcol, honnan jön, hová tart?

A darab ennek ellenére nagyjából működik. De a felnőtt nézőben felmerül, hogy lehetne nem csak nagyjából működni. Hanem úgy igazándiból is.

Pimpare 3

A rendező egy pillanatra sem hagyja elfelejteni, hogy gyerekdarabot nézünk. A szereplők cselekményt végigkísérő pantomimje nemcsak többletjelentést hordoz, parádés és mókás is. Erdős Virág szövegét, komikus rímeit és nagyszabású szóvicceit permanens vizuális magyarázatokkal támogatják. Kiegészítik, elmagyarázzák. Ez a koncepció egyrészt szerencsés: a gyerekek figyelmét lekötik az egymást érő mókás mozzanatok. Másrészt nem: a kacagástól néha nem hallani a következő mondatokat. Sőt, a sok poén időnként émelyítő és megindokolhatatlan – mit keres egy amerikai zászlós ruciba öltöztetett pincsi a színpadon!? -, esetenként csak hajszálnyira van a közönségestől.

Érthető, hogy a darab célja a kisiskolások megszólítása és szórakoztatása, de jelen sorok írójának meggyőződése, hogy a gyerekek irodalmi, zenei, színházi stb. ízlését gyerekes dolgokkal lehet leginkább elferdíteni. Hogy a harsányság szükségtelen, a túl színes-hangos-vicces dolgok ízlésrombolóak. Hogy a gyerekek tudják kezelni a szomorúságot, sőt, a tragédiát is, nem kell mindent megmagyarázni és feloldani.

Ennek ellenére a színházvarázslat működik. Köszönhető ez a színészeknek: játszanak, ripacskodnak önfeledten. Tőkés Nikoletta és Gasparik Gábor alakítása hiteles, a komolyabb szituációkban drámai. Miareczky Edit jelmezei találóak, a díszlet bő teret hagy a fantáziának. A tánc- és pantomimbetétek őrülten jók, túlzások nélkül teszik hozzá a darabhoz a magukét. Hegymegi Máté koreográfiái kifejezőek, a Bartók Táncszínház művészeinek minden mozdulata a helyén van. Nyitrai László zenéje szervesen kapcsolódik a díszlethez, és a szöveghez, tökéletesen festi a jelenetek hangulatát.

Az előadás korántsem tökéletes, de megfogja a gyerekközönséget. Azt tanítja, hogy színházba járni klassz dolog. És ez, valljuk be szerényen, sokkal jobb felállás, mintha egy dramaturgiai és esztétikai szempontokból hibátlan darabon halálra unta volna magát mind a háromszáz kisiskolás.

Pimpare 4

A gyermekeknek szóló kortárs darabok észvesztően fontosak a kortárs gyermekirodalom szempontjából, mert fent említett virágzás ide – jelentőség oda, tíz tanítóból nyolc eszement gondolatnak tartja a kortárs magyar alkotások olvasását, esetleg kötelező olvasmányként való feldolgozását. A színházlátogatás inkább belefér e tanítók világképébe. És ezek a darabok, bár kínálnak némi finnyognivalót, közelebb hozzák a mai műveket azokhoz is, akik nem naprakészek parádés irodalmi jelenünkből.

Ha ezt, és az előadás végén skandált (a tanító nénik által lepisszegett) „vissza, visszá!”-t vesszük, a Pimpáré és Vakvarjúcska nagyon rendben van.

És egyébként sincs vele komoly baj.

(2012. 12. 07., Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top