Archív

Újévi koncert hattyúlovaggal

12csellista

Újév környékén körülvesz bennünket tánc és zene, az is táncol a szilveszteri bulin, aki egész évben nem. (Csanda Mária Körtemuzsika című rovata)

Ráhangolónak a Bartók rádió Muzsikáló délután műsorát hallgattam a kedves fiatal műsorvezetővel, Bolla Milánnal. Szilveszteri meglepetésként mellette konferált és briliánsan szórakoztatott Kovács Sándor zenetörténész, műsorvezető-párként jobbnál jobb faviccekkel, mint ez: ki találta fel a csellót? Odüsszeusz, aki csellót vitt be Trójába, hogy kibújjanak belőle a harcosok, és győzzenek a furfangos görög jóvoltából.

A hagyományos bécsi újévi koncerten, amit idén már Indiába és Kubába is közvetítettek, a népszerű Strauss keringők és polkák mellett Verdi Don Carlos és Wagner Lohengrin operájából hallhattunk részleteket. Verdiről már szóltunk a korábbi Körtemuzsika bejegyzésben, és bár ide illene a Traviata pezsgőáriája BUÉK-ot köszönteni, kapjon említést most a másik operazseni, Richard Wagner, akinek ugyanúgy születési bicentenáriumát ünnepeljük idén.

tlifnyLohengrin, a titokzatos hattyúlovag a Grál küldötteként érkezik, megvédeni az ártatlanul bajba jutottat. Elsőként olvasott hattyúmesém jut eszembe, Andersen rút kiskacsája, aki nem illik sehogy se a „rendesek” közé, ártatlanul bántják, míg végül épp az ellenkezője történik vele, kiemelkedik a közönséges madarak közül, kecses hattyúvá válik. A középkori legenda is mintha erről szólna, a vesztesből győztes lesz, segítséget kap a gyenge, reményt hoz a hattyúvonta csónak.

Hosszabbodnak a nappalok, a fény fölébe kerekedik az éjszakának, jelképezi a középkori legenda, bár az ég küldötte visszatér, ahonnan jött, mert az ember nem tökéletes, nem képes visszatartani kíváncsiságát. Az asszony megkérdezi férjét, ki ő és honnan jött? Tudásra vágyó Éva ő is, a kígyó, azaz felbújtó pedig Ortrud, a hatalomra féltékeny vetélytárs asszonya. Bíztatja az ártatlant, szegje meg ígéretét, tudakolja meg kilétét a megmentőnek. Ugyan Elza, a kíváncsi asszony személyében veszít, a remény, hogy van védelmező, megmarad. Hallgassuk az újévi koncertből a legendát, maradjon velünk a fény az új évben, induljon reménnyel a 2013-as év.

A Lohengrin harmadik felvonásából szóljon a diadalmas előjáték:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top