Archív

Szubjektív (nem)TOP 100 gyerekkönyv

Év elején szokás listákat írni: az elmúlt esztendő legemlékezetesebb pillanatai, legkacagtatóbb és legpityergetőbb eseményei, vagy épp a legsavanyúbb sanyarúságok és legédesebb negédességek kerülhetnek ilyenkor egymás mellé.

A szigorú elnevezésű Magyar Gyermekirodalmi Intézet, mely az NKA támogatásával tavaly alapította meg önmagát, és a Csodaceruza című szakfolyóirat gárdájából (főszerkesztő Sándor Csilla), valamint annak „holdudvarából” (Nyuszi példáját követve: rokonok, barátok, üzletfelek) állt össze, most szintén nyilvánosságra hozta, szerintük mely, 2012-ben megjelent kötetek érdemesek a gyermek- és ifjúsági könyvek kategóriájában a TOP 100-ba bekerülni.

A TOP 100-as listák lényege, hogy első, második, harmadik, stb. helyre rangsorolnak dolgokat – mint láthatjuk, a MGYI ezt a szabályt bizony mellőzte, s a köteteket egyszerűen csak betűrendbe szedte. Talán a vitákat, sértődéseket próbálta így megelőzni? Ha így van, az érthető volna, hisz a hazai gyermekköny kiadás mostanság meglehetősen háborús időket él. Kiadói érdekcsoportok, állami támogatásért kuncsorgó alkalmi szerveződések, szerzők és szerkesztők pufognak egymásra, mondván: csakis ők, egyedül ők tudják, hogy mi a tuti a magyar gyerekkönyvek tájékán.

Az alábbi lista másik nagy bibije, hogy nem csak magyar, de külföldi szerzők műveit is tartalmazza, pedig ezeket érdemes lett volna külön kezelni.

Érthetetlen az is, hogy vajon miként maradhattak ki ebből a (nem)TOP 100-ból olyan szerzők és műveik, akik pedig a 2012-es év legnagyobb gyerek- és ifjúsági könyv sikereit jegyezhették, mint pl. Leiner Laura Szent Johanna gimijének hetedik kötete, vagy (hogy magunk felé is hajoljon kicsit a kezünk) oldalunk állandó szerzője, Böszörményi Gyula Lúzer Rádió, Budapest! c. regénye. Persze ízlések és pofonok… Szóval nincs vita, csak pici értetlenség.

Sajnos az MGYI oldalán arról sincs információ, hogy kik és milyen kritériumok alapján állították össze az alábbi listát, pedig ha valami, hát ez fontos volna. Csupán az egyik hozzászólásból sejthető, hogy eredetileg arról volt szó: majdan szavazni lehet a TOP 100-ra, ám ez valahogy elmaradt.

Mindettől függetlenül érdemes végigbogarászni eme 100 könyvet, ami – ha mást nem is – annyit legalább feltár, hogy az aprónépnek 2012-ben bizony volt mit olvasnia, és ez jó!

  1. 3 x 1 család (Majoros Nóra, ill. Rubik Anna, Móra Kiadó)
  1. 2.A bagoly, aki félt a sötétben (Jill Tomlinson, ill. Anna Laura Cantone, Pozsonyi Pagony)
  2. 3.A gonosz hét napja (Nógrádi Gábor, Móra Kiadó)
  3. 4.A Graffaló (Julia Donaldson, ill. Axel Scheffler, Pozsonyi Pagony)
  4. 5.A három rabló (Thornbjörn Egner, Scolar Kiadó)
  5. 6.A kis Mukk (Wilhelm Hauff, ill. Szegedi KAtalin, General Press Kiadó)
  6. 7.A kőmajmok háza (Tasnádi István, ill. Herbszt László, Pozsonyi Pagony)
  7. 8.A melegszívű medve, A jámbor jávorszarvas, A hebrencs hód (Nicholas Oldland, Tessloff és Babilon)
  8. 9.A nagy utazás (Paulovkin Boglárka, Pozsonyi Pagony)
  9. 10.A rettegő fogorvos (Vig Balázs, ill. Kalmár István, Móra Kiadó)
  10. 11.A szivarhajó utolsó útja (Pintér Máté, Pintér Bence, Agave Könyvek)
  11. 12.A Tudás Könyvei (Vidra Gabriella: A fekete kő titka, A labirintus titka, A templom titka, Kolibri)
  12. 13.A világ összes kincse (Bátky András, ill. Rofusz Kinga, Csimota)
  13. 14.Aprótörpe indiánok (Erdős István, ill. Pásztohy Panka, Pozsonyi Pagony)
  14. 15.Az egércirkusz (Erwin Moser, Manó Könyvek)
  15. 16.Az emlékfoltozók (Máté Angi, ill. Rofusz Kinga, Magvető Kiadó)
  16. 17.Blanka birodalma (Balázs Imre József, ill. Keszeg Ágnes, Koinónia, Kolozsvár)
  17. 18.Boribon házikója (Marék Veronika, Pozsonyi Pagony)
  18. 19.Bors néni könyve (Nemes Nagy Ágnes, ill. Keresztes Dóra, Móra Kiadó)
  19. 20.Bőröndapu (Ijjas Tamás, ill. Bogdán Viki, Betűtészta)
  20. 21.Bubu visszatér (Jan Sverak, Méry Ratio, Pozsony)
  21. 22.Claude vidéken (Alex T. Smith, Manó Könyvek)
  22. 23.Cókmók, a morgolódó szekrénymanó (G. Szabó Ilona, ill. Gyöngyössi Adrienn, General Press)
  23. 24.Csikk (Wolfgang Herrndorf, Scolar)
  24. 25.Csizmás Kandúr-sorozat (Bodonyi Panni, Carolina Buzio, Csernus Ági, Paulovkin Boglárka, Stark Attila, Csimota Kiadó)
  25. 26.Csodák kora (Karen Thomson Walker, Libri)
  26. 27.Dinók?! (Lila Prap, Pozsonyi Pagony)
  27. 28.Doktor Proktor pukipora (Jo Nesbo, Kolibri Kiadó)
  28. 29.Egy focista naplójából (Kármán Tibor, ill. Baranyai (b) András, Kálvin Kiadó
  29. 30.Egy marék buborék (Finy Petra, ill. Szulyovszky Sarolta, Kolibri Kiadó)
  30. 31.Egy ropi naplója – A rideg való (Jeff Kinney, Könyvmolyképző Kiadó)
  31. 32.Ejhaj, csibekas (Kormos István, ill. Réber László, Osiris)
  32. 33.Ez egy könyv (Lane Smith, Csimota Kiadó)
  33. 34.Findusz elköltözik (Sven Nordqvist, General Press Kiadó)
  34. 35.Frici a nyeregben (Christine Nöstlinger, ill. Baranyai (b) András, Móra Kiadó)
  35. 36.Garmann nyara (Stian Hole, Scolar)
  36. 37.Gengszter nagyi (David Walliams, Kolibri)
  37. 38.Gesztenye, a honalapító (Richard Adams, Partvonal Kiadó)
  38. 39.Háború a békéért (Patrick Ness, Vivandra)
  39. 40.Heidi (Peter Stamm, ill. Hannes Binder, Scolar)
  40. 41.Johanna a vonaton (Katrin Scharer, Scolar Kiadó)
  41. 42.Juhhé, szemüveges vagyok! (Hohol Ancsa, ill. Kárpáti Tibor, Kolibri)
  42. 43.Kacagtató 1. (J. Kovács Judit: Ölbeli játékok kortárs költők verseire, ill. Szalma Edit, Móra)
  43. 44.Káosz (Lauren Oliver, Ciceró)
  44. 45.Kacor Dani (Tersánszky Józsi Jenő, ill. Pásztohy Panka, Holnap Kiadó)
  45. 46.Kapitány és Narancshal (Máté Angi, ill. Rofusz Kinga, Magvető Kiadó)
  46. 47.Kerekítő 3. (J. Kovács Judit, ill. Kállai Nagy Krisztina, Móra Kiadó)
  47. 48.Királylányok könyve (Zalán Tibor, ill. Keszeg Ágnes, Cerkabella Kiadó)
  48. 49.Kismadár és Kóró (Várszegi Adél, ill. Máray Mariann, Scolar Kiadó)
  49. 50.Kistigris és Kismackó (Janosch: Kincsvadászat, Irány Panama, Móra Kiadó)
  50. 51.Kockacukor (Sohonyai Edit, Móra)
  51. 52.Labirintó (Kertész Erzsi, ill. Kasza Juli, Cerkabella)
  52. 53.Lengemesék (Berg Judit, ill. Timkó Bíbor, Sanoma)
  53. 54.Lila fecske (Nemes Nagy Ágnes, ill. Molnár Jacqueline, Móra)
  54. 55.Lilliputi trónkövetelők (Kiss Ottó, ill. Kárpáti Tibor, Cerkabella)
  55. 56.Luke és Jon (Robert Williams, Scolar)
  56. 57.Lumpi Lumpi gyógyító meséi (Silvia Roncaglia, ill. Roberto Luciani, Móra)
  57. 58.Macskaút (Miklya Luzsányi Mónika, Harmat)
  58. 59.Mandragóra utca 7. (Szécsi Noémi, ill. P. Szathmári István, Európa)
  59. 60.Már óvodás vagyok (Janikovszky Éva, ill. Réber László, Móra)
  60. 61.Márton és Micike (Winkler Róbert, ill. Baranyai (b) András, Kolibri)
  61. 62.Matild és Margaréta (Dániel András, Pozsonyi Pagony)
  62. 63.Menjünk világgá (Balázs Ágnes, ill. Békés Rozi, Móra)
  63. 64.Mesék a jövőből (Gianni Rodari, Móra)
  64. 65.Mi leszek, ha nagy leszek… (Baranyai (b) András, Csimota)
  65. 66.Mi, banditáék (Siri Kolu, ill. Makhult Gabriella, Cerkabella)
  66. 67.Mindenki tud rajzolni – Óvodás foglalkoztató (Barabás Zsófi, Moizer Zsuzsa, Scolar)
  67. 68.Mirka (Bátky András, ill. Takács Mari, General Press)
  68. 69.Miú és Vau (Timo Parvela, Kolibri)
  69. 70.Nyúl Péter további kalandjai (Emma Thomson, General Press)
  70. 71.Pálcika ha elindul (Darvasi LÁszló, ill. Koncz Tímea, Magvető)
  71. 72.Paprika és Rózsa (Prakter Mariann, Móra)
  72. 73.Pí élete (Yann Martel, Európa)
  73. 74.Pimpáré és Vakvarjúcska (Erdős Virág, ill. Filó Vera, Móra)
  74. 75.Pipacska és Kockapaci (Levinova L. A., Szapgir P. V., Typotex)
  75. 76.Pom Pom meséi (Csukás István, ill. Sajdik Ferenc, Könyvmolyképző)
  76. 77.Rejtőző kavicsok (L. I. Lázár, Móra)
  77. 78.Rév Fülöp (Jeney Zoltán, ill. Haránt Artúr, Kolibri)
  78. 79.Rico, Oskar és a nagy nyomozás (Andreas Steinhöfe, Animus)
  79. 80.Ringató (Gróh Ilona, Ölbeli játékok, ill. Maros Krisztina, Kolibri)
  80. 81.Rumini Ferrit-szigeten (Berg Judit, Pozsonyi Pagony)
  81. 82.Szamárfül (Romhányi József, ill. Buzai István, Móra)
  82. 83.Szemvidítófű (Nacsa János, ill. Porpáczy Zoltán, Zongor és Olna Kft.)
  83. 84.Szerencsekerék (Timo Parvela, ill. Virpi Talvitie, Cerkabella)
  84. 85.Szólít a szörny (Patrick Ness, Vivandra Könyvek)
  85. 86.Tarka kutya, hová mész? (Gróh Ilona szerk., ill. Schall Eszter, Kolibri)
  86. 87.Tatok tatok (Szabó T. Anna, ill. Kárpáti Tibor, Magvető Kiadó)
  87. 88.Tatu és Patu, a szuperhősök (Aino Havukainen, Sami Toivonen, Cerkabella)
  88. 89.Terüljasztalkám (Gyárfás Endre, ill. Buzai István, Móra)
  89. 90.Tinga-tinga mesék (Claudia Llyod, ill. Edward Gakuya, General Press)
  90. 91.Titi a toronyház tetején (Annie M. G. Schmidt, ill. Fiep Westendorp, Pozsonyi Pagony)
  91. 92.Történetek gyerekekről és felnőttekről (Ljudmila Ulickaja, ill. Lakatos István, Magvető)
  92. 93.Trombitás Ali trilógia (Kárpáti Kamill, Stádium)
  93. 94.Tücsök a Holdon (Maros Krisztina, Manó Könyvek)
  94. 95.Tüköry Léda hercegkisasszony (Julia Donaldson, Pozsonyi Pagony)
  95. 96.Ütött az óra, Risto Rapper! (Sinikka Nopola, Tiina Nopola, Cerkabella)
  96. 97.Vadállatok a kabátzsebben (Prágai Tamás, ill. Kőszeghy Csilla, Móra)
  97. 98.Vándorlány és az elvarázsolt kisváros (Menyhért Anna, ill. Balogh Andrea, Pozsonyi Pagony)
  98. 99.Vango – A hazátlan herceg (Thimotée de Fombelle, Móra)
  99. 100.Vihar (Seita Parkkola, Cerkabella)

FORRÁS: MGYI

FOTÓ: Sándor Csilla

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top