Archív

Tyúk a hajad!

Kitkat s a tyukok

Mit tehet egy kislány, ha levágják a tyúkokat? (Méhes Károly Kitkat meséje)

– Valaha sok-sok tyúk volt itt – meséli Kitkat Nagymama és Nagypapa udvaráról. – Aztán fogytak, eltündeztek… Hát tudod! Megettük őket.

És egy nap Nagypapa és Nagymama úgy döntött, nem hoznak haza többé tavasszal kiscsibéket. Öregek, fáradtak már ahhoz, hogy reggel, délben és este, téli hóban, tavaszi latyakban, nyári rekkenésben és őszi szélfúvásban kiszaladgáljanak az tyúkólhoz. Az egyik télen a görénnyel is meg kellett küzdeniük.

Á, nem, jobb a békesség.

Ekkorra mindössze két tyúkocska maradt.

Koti és az Aranynyakú – Kitkat kedvenc állatkái.

– Ők lettek az öröktyúkok – meséli Kitkat -, akik már nem kerülnek be soha a fazékba, se a tepsibe. Szaladgálhatnak az udvaron, mert ők azok, akik boldogan élnek, míg meg nem halnak. Épp, mint a mesében.

Azt már a hét éves ésszel is tudja, hogy nincs e földi világban öröklét, egyszer úgyis elpusztulnak. De az biztos, hogy Nagymama többé nem veszi elő a nagykést, mint annyiszor lányka kora óta; nem önt a levágott tyúkokra, kakasokra lobogó vizet, nem kezdi el fosztani róluk a leforrázott tollat.

Koti és Aranynyakú – ők ketten, egy elmúló világból.

De legalább lett egy harmadik társuk: a Kitkat, aki úgy toppan be hozzájuk az udvarba, mint a játszópajtásai közé.

Ilyeneket mond:

– Én tudok ám tyúkul beszélni!

Fülelek, mi is akar ez lenni.

– Na, és miképp?

Karakarakara – ez az, amikor kedvesen szólnak egymáshoz. No meg persze kotkotkokotkot – ezt nem nehéz kitalálni, a nevét is innen kapta Koti. De tudnak ám mérgesek is lenni! Kukpő! – rikoltják ilyenkor, főleg, ha hajba kapnak a kukoricadarán. Mert azt mindketten nagyon szeretik. Sokszor van, hogy az egyik meglát valami finomságot. Érdekes, hogy akkor rögtön hívja a másikat, ám amint ketten vannak ott, elkezdenek civódni rajta. Az Aranynyakú meg, nincs mit szépíteni rajta, szeret hátraszaladgálni a kert végébe, és jól megcsípkedi a salátákat. Szerencse, hogy résen vagyok, és olyankor gyorsan felnyalábolom, és elhozom onnan. Szoktam sugdosni a fülébe:

– Tyukikám, ejnye, hát ilyenek az én kis tyúkjaim? És látom, hogy bűnbánóan néz ilyenkor.

A két, mindegyik társát túlélt tyúkról még sok, további apró titkot lehet megtudni. Koti bizony már csak sántikálni képes, nem lesz belőle sosem az udvar futóbajnoka. Az Aranynyakú meg – Kitkat ezt is elárulta – inkább Kopasznyakú már, annyi tollát elhullajtotta szegényem. De ettől még nagyon szeretetre méltó!

Képes így mesélni róluk, két kis barátjához hasonlítva őket:

– Az egyik összevissza szaladgál, teljesen olyan, mint a Soma! A másik meg csak áll, jobban szeret nézelődni – tisztára, mint a Botond!

Akárhányszor megyek érte, a hóna alatt ott búvik a két öreg tyúkocska. Kitkat simogatja őket, mert – állítja – azt nagyon szeretik. Látom én is, amint sárga szemüket félig lehunyják, és hagyják kényeztetni magukat.

És mindenki boldog, de tényleg.

Ám végül az volt a legnagyobb öröm, amikor Kitkat egyik reggel végighúzta a kezét a fejemen:

– Apu, neked olyan tyúk a hajad! – mondta, és miközben némiképp csodálkozó arcot vágtam, neki a felismeréstől ragyogott a képe. – Tyúkhajú apu! – ismételgette, és csak simogatott, borzolt.

Ami igaz, az igaz. Kopasznyakú vagyok, kicsit nehezen járok, és tán leves sem lesz belőlem.

Más kérdés, hogy tyúk helyett – hiába, a kevélység! – mégis csak szívesebben lennék kakas. De amikor Kitkat szájából olyan jól hangzik az, hogy:

– Tyúk a hajad!

És újból megszeretgél.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top