Archív

A magyar ifjúsági irodalom kézikönyve

Ezt bizony jól megszívtuk, kedves olvasók. – [Böszörményi Gyula könyvkritikája]

Nem szeretek könyvekről rosszat írni. Ha tehetem, inkább elkerülöm azokat a köteteket, amelyek valamiért kifejezetten nem tetszenek, és hallgatok, mint nyuszibogyó a fűben. Most azonban kivételt kell tennem, mert a kötet, amit megítélni kezembe adott a sors, első pillantásra nagy örömmel töltött el. Végre! – gondoltam – Már nagyon ideje volt, hogy átfogó, hiteles és részletgazdag képet kapjunk a magyar ifjúsági irodalom történetéről, szerzőiről, sőt, talán mai helyzetéről is.

Ám sajnos csalódnom kellett.

Először is a szóban forgó kötet [A magyar ifjúsági irodalom kézikönyve] szerzőjének próbáltam utánanézni, hisz egy ilyen komoly szakkönyv összeállításához szintén komoly szaktudás, a témában való jártasság szükségeltetne. Megkértem hát legjobb barátunkat, Guglit, segítsen nekem. Sajnos az eredmény siralmas lett. Illés Györgyről csupán annyit sikerült kiderítenem, hogy eddig már számos kötetet írt, melyek java szintén a Dekameronnál jelent meg, továbbá (valószínűleg) az ötvenes éveit tapossa, és feltételezhetően polihisztor, azaz mindenhez ért – csak úgy. Az életkorát egy másik kötete ajánlójából sejdítettem meg. Az Ezt jól megszívtuk, srácok! című önéletrajzi regény a szerző élményeit, kalandjait, életútját dolgozza fel, s egyben a Kádár-kor, valamint a gengszter… Párdon, rendszerváltás utáni évek elkeserítő katyvaszát is bemutatja – állítólag. (Ha olvastam volna, biztos többet tudnék a szerzőről – mea culpa, nem olvastam, s félek… hagyjuk.)

Ezen kívül – mint fentebb morcongtam – Illés György korábban írt már mindenféle mást is; pl. történelmi krimit (A királyné testőre), dokumentumregényt (A pokol csendőre), kortárs szépprózát (Csavargásra ítélve), sőt, ún. „kézikönyvet” is (Hősök és árulók), mely a magyar történelem nagy pillanatait gyűjti egybe.

Ezek után kissé félve nyitottam ki a nagyszabású művet, mely – az ajánló ígérete szerint – a magyar ifjúsági irodalom történetéről, múltjáról, jelenéről és szerzőiről szól. A kötet borítója egyébként azonnal szomorúvá tett: a puha fedélen rideg könyvespolc ezernyi könyvét látjuk, mely között bizony nagyítóval se találni egyetlen ifjúságnak szóló irományt sem. Úgy tűnik, a kiadó elegendőnek tartotta „akármilyen” könyvek tömegét a borítóra tenni, azokat rikítóan színes sávokkal körülvenni, oszt kész. Én nagyon nem ilyennek képzelném el egy, az adott témáról szóló mű borítóját, de hát ízlések és pofonok…

Szakiromány esetén egyébként is sokkal fontosabb a belbecs, mint a külcsín. Lapoztam hát, s mindjárt a sokat ígérő tartalomjegyzékhez jutottam. Van itt minden, mint a jó boltban! Előszó, majd rögtön tanácsok a szülőknek ahhoz, hogy milyen könyvet adjanak az olvasni megveszekedett mód nem akaró mai nebuló kezébe [de miért a kötet legelején vannak eme tanácsok, s miért nem a végén, ahogy az logikus volna?].

A bevezető rögvest egy komor Gerhard Haas-idézettel kezdődik: „Egy irodalom nyomora a társadalomé is.” Egyrészt attól tartok, hogy Haas nem „egy” irodalomról, hanem „az” irodalomról írta ezt, másrészt miért kell vajon rögvest ilyen borús, nyomasztó gondolattal indítani a könyvet?

A bevezetőből kiderül: Illés György buzgón ismétli a divatos mantrát, miszerint az ifjúsági irodalom lenézett (mostanság egyáltalán nem az, sőt!), a „nagy irodalomból” [?] kirekesztett (olyanok írnak mesét és ifjúsági regényt, mint Parti Nagy Lajos, Darvasi László, szóval ez sem igaz), válságból válságba szédülő (évek óta a csúcson van, a legnagyobb könyveladásokat produkálja, a tinik ezrei rajonganak írókért és műveikért!) műfaj.

Érdekes, hogy a borúlátás és siránkozás után Illés egész kötete a számtalan könyvcímmel, szerzővel és adattal épp ennek az ellenkezőjét bizonyítja!

A szülőknek szánt tanácsok után jön a „Könyvről könyvre” fejezet, mely konkrét címeket (nem csak magyarokat, tehát borul a kötet címének „magyar ifjúsági irodalomra” vonatkozó ígérete!) próbál a mai gyerekeknek ajánlani. Hogy ez mennyire döbbenetesen félresikerült, annak bizonyítására elég annyit mondani, hogy a mai tizenéveseknek Illés egyetlen mai, kortárs szerzőt sem ajánl, meg sem említi a létezésüket, viszont a 19. oldalon ezt írja: a „mai legújabb ifjúsági regények” közül a fiúknak Balázs Sándor: Trézsi néni kosztosai (1960), Fekete István Tüskevár (1957) és Hárs László Ezek a pesti gyerekek (1949), a lányoknak Beczássy Judit Marika (1957), Szalay Lenke Mogyoró kinövi a kabátját (1960) és Thury Zsuzsa A francia lány (Thury ezen regényének eredeti címe A francia kislány, és 1953-ban jelent meg) c. kötetét ajánlja.

„Új külföldi ifjúsági regényként” említi Pirelli Pietro és Piribolha (1960) c. könyvét, majd kijelenti, hogy „megnőtt az érdeklődés a sci-fi iránt” (a műfaj húsz éve mélyrepülésben van!), s ezért az „űrhajós történeteket kedvelő” ifjak kezébe Fekete Gyula A kék sziget (1959), Motond-Bolics György Ezer év a Vénuszon (1963), valamint Fehér Klára A földrengések szigete (1957) c. műveit tuszkolná.

Mikor aztán Illés a tudomány legújabb vívmányait népszerűsítő műként Iljin Hegyek és emberek-ét (1947!) említi, már tudtam, hogy eme „szakkönyv” olvasója bizony randán át van verve!

Szó sincs itt komoly szakmunkáról, mely a magyar ifjúsági irodalmat taglalja, sem olyan könyvről, ami a szülőknek, tanároknak valódi segítséget adna. Illés egyszerűen összeollózott mindent, amit az utóbbi 50 évben „ifjúsági irodalom” címszó alatt leírtak, s aztán kicsit egybeszerkesztve, kotorva és kalapálva – cseppet sem törődve azzal, hogy 2012-t írunk, sem azzal, hogy mit olvasnak valójában a ma élő tinik –, belepakolta a kötetébe, amit csak talált. A kiadó meg kiadta. Mi meg fizetünk érte (én speciel nem – a sajtópéldány előnye –, de aki megveszi, az bizony rendesen ki- és rá-!).

Ráadásul – nem ellenőriztem, ám erős a gyanúm – valószínű, hogy számos olyan szövegrész szerepel „beollózva”, sajátnak álcázva Illés könyvében, melyet bizony más írt, a „szerző-szerkesztő” viszont ezt elfelejtette közölni.

El kell ismerni, hogy Illés György hatalmas kutató- és főleg nyiszitelő munkát végzett. A történeti rész (1945 és 2012 között minden, ami ifjúsági irodalom – valójában a könyv úgy a 80-as évekig tartalmaz érdemi, valós adatokat) akár érdekes is lehetne, bár a fentiek és későbbiek okán félek, hogy nem túl hiteles.

A kötet majdnem felét író-interjúk teszik ki. Beszélgetések Mándy Ivánnal, Gyurkovics Tiborral, Szabó Magdával. Illés „csak” azt felejtette el közölni, hogy ki készítette az interjúkat (hogy nem ő maga, az nagyon valószínű – így viszont mások munkáját „lenyúlni” nem szép dolog), s hogy azok hol jelentek meg először. Azt se tudni, hogy vajon miért nincs a megszólaltatott szerzők között egyetlen olyan kortárs ifjúsági szerző sem, akinek pedig (kortársként és ifjúsági szerzőként) ott kellene lennie. Ha rosszindulatú volnék, úgy gondolnám, hogy Illés frissebb interjúkat egyszerűen nem mert elcsenni, hisz azért ma komoly szerzői jogi per és bünti jár – szerencsére azonban én nem vagyok ilyen gyanakvó.

Meg kell mondjam, a „szerző” azért nem teljesen feledkezett meg a kortársakról: néhány nyúlfarknyi, unalmas életrajzi adatokkal megpakolt, jellegtelen sor emlékezik meg a mai írókról, költőkről, amúgy „futottak, futnak még” stílusban. Az adatok egyértelműen az internetről lettek letöltve, ám még ahhoz képest is döbbenetesen pontatlanok, hiányosak, és évekkel korábbi „állapotokat” mutatnak. (E sorok íróját Illés pl. „fantazy” – így, „z”-vel! – szerzőnek titulálja, aki az „angolszász hagyományokat keveri a magyarral”, ráadásul e „friss és naprakész”, 2012-ben megjelent „szakkönyv” azt állítja, hogy utoljára 2003-ban jelent meg könyvem: ezúton közlöm a szerzővel, hogy ez bizony orbitális tévedés – a hiba elkerüléséhez elég lett volna, ha alaposabban rám guglizik! – B. Gy.).

Illés György szorgalmatos hangyaként gyűjtött adathegye sajna betegecske egerecskét szült, és ezt ő, valamint a kiadója is tudhatta, mivel a kötet végén ez a jogi bikfaszöveg olvasható:

„Figyelem! A kiadó és a mű szerzője felhívják az olvasók (sic! – egyeztetés!) figyelmét, hogy a jelen könyvben megadott információk tájékoztató jellegűek – bár mindent elkövettek annak érdekében, hogy a közölt adatok pontosak és aktuálisak legyenek – (sajnos ez a „minden” bizony harmatgyönge próbálkozás volt, kedves kiadó és szerző – B. Gy.), ezért sem a kiadó, sem a szerző nem tartozik szavatossággal a kiadványban megjelölt adatok helyességéért (magyarán: mi összeírhatunk akármit akármiről és akárkiről, nem számít, hogy igaz-e, a felelősséget nem vállaljuk és pont – B. Gy.). … A kiadó minden – a könyv használatából, felhasználásából eredő, vagy azzal kapcsolatos kárigényt, felelősséget elhárít.” (azaz előre szól, hogy lehet perelni, ő akkor se fizet, és még tán hozzá is teszi: „Nehogy má’ a könyvkiadó és a szerző legyen felelős azért, ami az általa kiadott és „írt” könyvben van!” – hát, ja – B. Gy.)

Azt hiszem, erre a kötetre több szót nem is érdemes vesztegetni, hisz ha valaki véletlen mégis pénzt áldozna rá, végül akkor se tehetne mást, mint hogy az orra alatt motyogva idézi a „nagy klasszikust”: „Ezt jól megszívtuk, srácok!”

Dekameron Könyvkiadó, 2012

226 oldal

Kötés: papír / puha kötés

2366 Ft

ISBN: 9786155072109

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top