A vadászlest elhagytam. De cudarul kiebrudaltak! Földön nem futok, hanem egy kikötőben húzódtam meg. (Szeles Judit blogja)
A vadászlest elhagytam. De cudarul kiebrudaltak! Földön nem futok, hanem egy kikötőben húzódtam meg. Nyáron szép. A környék legszebb két strandjától lakom 200-200 méterre. Az egyiket Caprinak hívják. De nem olasz. Csodás homokos part a nyugat-svéd kopár sziklák között. Biztos a sok keserűség miatt lenyelt sós könny hasonlatossága a kapribogyóhoz ihlette meg a tengerészözvegyeket, amikor Caprinak nevezték el a helyet.
A másik strand ennél is közelebb van, nincsenek savanyú-keserű pinák, csak napsütés, déli fekvés, csipkebokorrózsa, borókabokor és fókák. Ma sorra ott heverésztek a sziklákon, és olvasztották a zsírjukat. Seläter a hely neve. Nagyszerű, látványos és hosszú strand, ahol a homokos és a kavicsos part váltakozik egymással. A homokos részeken fehér kagylókat, a kövecses részen tengeri csigákat mos a víz a partra. Tudom, ismerem minden négyzetcentiméterét. amikor magam is ott sütkérezek a fókák között, látom, ahogy a vízből fel-felugrál a nemrég ikráiból kikelt tőkehalfióka. Feldobja magát, s megcsillan egy pillanatra. De az is lehet, hogy egy kismakréla. Ilyen kicsi korukban nem lehet igazán tudni. Főleg nem ilyen messziről. A főkák jókedvűen böfögnek. Ők talán tudják.
Szóval én itt, partravetetten, vagy ahogy itt mondják,strandra vetettenvárom a tavaszt. Igencsak messze, még tél sem volt. De legalább van ez a titkos helyem, ahová egy sziklahasadékon keresztül jutottam, apálykor a legalsó sziklafokra le lehet ülni, s hallgatni a fókák böfögésést, figyelni a kishalak halálugrását.
Van Bécsben tíz leány,
egy váll, és ráborulva sóhajt a halál,
kitömött gerlékkel telt liget dermedten áll.
A hajnalból kis törmelék
a dér múzeumában látható,
egy termen ezer ablak ég,
ó, ó, ó, ó!
E dal csukott ajkadra való!
Ez a dal, ez a dal, ez a dal,
a halálra, konyakra és önmagára vall,
nedves uszályú tengeri hal.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
pamlagba, holt könyvbe temetlek,
a zugoly poros bánatába,
a liliom sötét padlására,
a holdban lelünk nyoszolyára,
ez a tánc a teknősbéka álma,
jaj, jaj, jaj, jaj,
fogadd e dalt, törött derekú ez a dal.
Van Bécsben négy tükör,
hol ajkad s a visszhang egymásra tör,
hol zongorára írták a halált
és kékíti a kisfiúk haját,
a háztetőkön koldushad tolong,
s könnyeken friss koszorú borong,
ó, ó , ó, ó!
Fogadd e dalt, mely a karjaimba haló.
Mert téged imádlak, álmodlak árván,
a játszó kisfiúk padlásán,
Magyarország ódon fényére vágyva,
meleg délután lágy zsongására,
hó-bárány lépdel, hó-liliom rezdül
homlokod sima csöndjén keresztül,
jaj, jaj, jaj, jaj
„örökre szeretlek”, enyém ez a dal.
Majd Bécsben táncolok veled, az lesz a jó,
szép maskara lesz rajtam,
álarcom nagy folyó,
partom jácintot ringató,
lábad között felejtem ajkam,
és lelkem fénykép-albumokban s liliomokban.
Lépteid sötét hullámaival,
mind hegedű és kripta, szerelmem, ó, szerelmem,
elhal e sok-szalagu dal.
(Weöres Sándor fordítása, Frederico Garcia Lorca: Kis bécsi valcer)
Leonard Cohen/Garcia Lorca (a reklámvideó szerkesztője bizonyára nem tudott angolul)
{jcomments on}
