Archív

Tiszteletadás elődeimnek – Bukta Imre performansza a Műcsarnokban + videó

tiszteletadas i-ii

A fotó azért nem jelenhetett meg nyomtatásban a szocializmusban, mert a cenzor szerint egy művész nem úgy néz ki, mint Bukta. A performanszt nézd meg videón.

Tiszteletadás elődeimnek és kortársaimnak a szabad és tiszta művészetért címmel mutatott be performanszt Bukta Imre képzőművész csütörtök este a Műcsarnokban, ezzel is kiállva Gulyás Gábor, az intézmény év végén távozó igazgatója mellett.

Az épület teljesen megtelt apszisában bemutatott performansz előképe egy 1974-76-os művészeti akció volt, melynek során Bukta Imre egy falusi vallási ünnepet egyedi módon ült meg: a mezőszemerei méregraktár bejáratánál állt vigyázban. Erről készült a Tiszteletadás elődeimnek Sarlós Boldogasszony napján 1-2. című képpár, amelynek kivetített változatából az előadás alatt eltűnt az akkori Bukta Imre alakja, a fehér sziluettbe pedig bárki beállhatott, miközben Claude Monet-től Borsos Lőrincig több száz véletlenszerűen kiválasztott képzőművész neve hangzott el.

Bukta Imre a képek utóéletéről az előadás után elmondta: mikor azokat még a szocializmus idején nyomtatásban akarta megjelentetni, a gyanakodó cenzor részletesen kikérdezte a fotók minden apró részlete – például egy tetőn heverő tégla – jelentéséről, végül pedig azért nem engedte megjelenni a munkákat, mert véleménye szerint egy művész nem úgy néz ki, mint Bukta.

„Ma szabadon alkothatok, de nem szabad, hogy olyan világ jöjjön el, amiben valaki ismét megkérdezhetné, mit jelent a fejem felett látható tégla” – vont párhuzamot a jelennel a képzőművész. Mint megjegyezte, performanszával a mai rossz közérzetre reagált, amelyben rossz képzőművésznek lenni is.

Bukta Imre hangsúlyozta: nem ért egyet azzal, hogy a Műcsarnokot az állam 2013. január 1-jén átadja a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA), mert ezzel sérül az intézmény függetlensége. „Engem mint MMA-tagot nem kérdeztek meg, egyszer csak szembesültem a döntéssel” – idézte fel a művész, aki ennek ellenére az MMA-ból nem kíván kilépni, mert ezzel az aktussal állást foglalna az akadémia tagjai ellen is.

A performansz ugyanakkor kiállás Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója – egyben az ott jelenleg látható nagyszabású Bukta-kiállítás kurátora – mellett is, aki az év végén az intézmény MMA-nak történő átadása miatt távozik pozíciójából – árulta el a képzőművész.

Gulyás Gábor mellett több mint ötven művész és közéleti személyiség – köztük Bukta Imre – nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását a Heti Válasz csütörtöki számában.

Gulyás Gábor, a Műcsarnok tavaly kinevezett vezetője november 26-án mondott le posztjáról. Mint akkor közölte, nem ért egyet azzal, hogy az intézmény működési rendje 2013 januártól megváltozik. A kormány novemberi határozata szerint a Műcsarnok épületének tulajdonjoga január 1-jétől a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerül, a kiállítóhelyet üzemeltető Műcsarnok Nonprofit Kft. feladatellátásának művészeti és tartalmi kérdéseiben pedig egyetértési joga lesz az MMA elnökének.

A most közzétett nyilatkozat aláírói hangsúlyozták, hogy a Műcsarnok magas színvonalú, fontos társadalmi és művészeti kérdések mentén rendezett kiállításai érdemi hozzájárulást jelentettek a kortárs magyar kultúrához. „Az igazgató lemondása ezért fájdalmas veszteség, de teljességgel érthető döntés – következetessége példamutató. Szolidárisak vagyunk vele” – zárul a nyilatkozat.

Az aláírók között szerepel többek között drMáriás képzőművész, zenész, író, Fábry Sándor humorista, feLugossy László képzőművész, Gerber Pál képzőművész, Gergye Krisztián táncos, koreográfus, György Péter esztéta, Hajdu Szabolcs filmrendező, Heller Ágnes filozófus, Hörcher Ferenc esztéta, Kemény István költő, Kepes András újságíró, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Schilling Árpád rendező, Szűcs Attila festő, Tarr Béla filmrendező, Térey János költő, író és Vidovszky László zeneszerző.

A nyilatkozatot aláírta a Műcsarnok épületének tulajdonjogát 2013. január 1-től átvevő Magyar Művészeti Akadémia több tagja (Ekler Dezső építész, a képzőművész Bukta Imre, Lovas Ilona, Jovián György), valamint a tagságáról frissen lemondott Fehér László festő is.

Forrás: MTI

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top