Archív

A Kistehén új lemeze aktuális társadalmi problémákat is feszeget

kistehen-elviszlek-magammal-nagykep

Elhagyni azt, amiben éppen vagy, mert nem érzed jól magad benne – ez az Elviszlek magammal kiindulópontja. Zene + dalszöveg.

Hatodik albumát készítette el az idén tízéves Kistehén: az Elviszlek magammal című, sok aktuális társadalmi problémát feszegető anyagot múlt szombaton a fővárosi Akvárium Klubban mutatta be Kollár-Klemencz László népszerű zenekara.

„A melankolikus és a dinamikus énem keveredik ezen a lemezen, és bár az utóbbi talán erősebben van jelen, mégis úgy érzem, egységes anyagot sikerült elkészíteni. A szövegvilágban folytattam azt a komolyabb, társadalmi problémákat is feszegető vonalat, amely a két évvel ezelőtti előző albumra, a P…ába az űrhajókkal című lemezre jellemző volt” – hangsúlyozta a gitáros-énekes, de szárnykürtön, szintetizátoron és ütőhangszereken is játszó Kollár-Klemencz László.

Kollár-Klemencz László Új Természetírórovatát itt olvashatjátok a Librariuson.

A Kistehén vezetője azt mondta, az új lemezen megtalálható témák, például az elvándorlás, a kábítószer vagy az igénytelenség természetesen korábban is foglalkoztatták, de eddig inkább filmes tevékenységében fogalmazta meg mondanivalóját, a zenekarban a naivan romantikus szövegek domináltak. „Ma már a zene az a felület, amin keresztül kommunikálok”.

A zenész elmondta, hogy a lemez címét is adó Ezt is elviszem magammal című dalt tavaly írta. „Elhagyni azt, amiben éppen vagy, mert nem érzed jól magad benne – ez a szám kiindulópontja. Az állandó változtatási vágy az embernek egyébként is mozgatórugója, a dal meg arról szól, mi mindent viszek magammal egy új életformába, például a Csokonai-összest vagy a Balatont. A fiatal pályakezdők földrajzi elvándorlásának fájóan aktuális generációs problémáját egy másik számban, az Itt nem élhetek címűben érintettem” – fejtette ki.

Kollár-Klemencz László felidézte, hogy tavaly, az énekes-dalszerzőket költőkkel párosító Rájátszás-sorozatban ismerte meg Erdős Virágot, az ő verseit zenésítette meg, a költő pedig a zenész dalait írta át. „Az Ezt is elviszem magammal refrénje akkor már készen volt, és szerencsére Erdős Virágnak volt kedve továbbírni a gondolatot. Szintén ő írta a Pápá nyugodj békében című dal szövegét a lemezre, ez éppen az említett Rájátszás-estről származik”.

A címadó dalt, valamint a Ha sírok című szerzeményt a Kistehén szeptemberben a Szimfonik Live 2.0 koncerten is bemutatta az MR Szimfonikusok kíséretében.

A Kistehén felállása két helyen is változott az elmúlt időszakban: az ütőhangszeres Jancsovics Máté (ahogy Kollár-Klemencz fogalmaz, „a Homokhátság legjobb dobosa”) lett a zenétől visszavonuló Schvéger Zoltán utódja, és csatlakozott az együtteshez Demeczky Benedek szintetizátoros, akivel a frontember fia, Kollár-Klemencz Gergő mellett már két billentyűse lett a csapatnak. „A Kistehénnek vannak meghatározó elemei, de mindig zajlik egy finom mozgás, ami szerintem előre viszi a dolgokat”.

„Lassan két éve játszunk egy anyagot, amivel nyáron Londonban is jártunk. Most egy újabbra cseréljük a koncertprogramot, ami számunkra is kihívás, hiszen a dalok mindig a fellépéseken érnek igazán össze” – jegyezte meg Kollár-Klemencz László.

A frontember beszámolt arról, hogy a korábbiakhoz hasonlóan most is dolgoznak a friss anyag angol nyelvű változatán, ami a tervek szerint tavasszal jelenne meg, digitális letöltésre.

A Kistehén jelenlegi felállásában a már említettek mellett Bujdosó János gitározik és vokálozik, Vajdovich Árpád basszusgitározik és vokálozik. Kollár-Klemencz László csapatának eddigi lemezei: Zene nyulaknak (2002), Csintalan (2004), Szerelmes vagyok minden nőbe (2006), Ember a fán (2008) és P…ába az űrhajókkal (2010). A frontember korábban az Andersen tagja volt, 2007 óta pedig a Budapest Bárban is énekel.

Forrás: MTI

Dalszöveg:
Ezt is elviszem magammal,viszem magammal, ha lehet,
ezt is elviszem magammal,viszem magammal, ha lehet…

viszem a régen kihízott nacim
viszem a kelet-német származású macim
ezernyi véglet közül a köztest
viszem a Csokonai Vitéz Mihály Összest
ott lesz az ágyam ahova fekszem
elviszem alvókának egy-két régi ex-em
viszem a barnát viszem a szőkét
viszem a felhalmozott kapcsolati tőkét

Ezt is elviszem magammal…

viszem a tutit viszem a gagyit
viszem az otthonkában utcára tett nagyit
megannyi némán lehúzott évet
elviszem magammal a szentendrei HÉV-et
viszem a bölcsit viszem a temetőt
viszem a csokoládébarna bőrű szeretőm
kicsit a nyarat kicsit a telet
viszem a mindörökké-Moszkva-Moszkva teret

Ezt is elviszem magammal…

apuka titkát anyuka aranyát
elviszem magammal a Bácskát meg a Baranyát
viszem a Marcsit viszem a Karcsit
elviszem Kenesétől Keszthelyig a Balcsit
viszek egy búval bevetett földet
viszem a pirosat a fehéret a zöldet
elviszem ezt is elviszem azt is
viszem a jófiút de elviszem a faszt is

Ezt is elviszem magammal…

viszem a bankot viszem a pálmát
elviszem minden igaz magyar ember álmát
viszek egy csontig lelakott testet
viszont az nem kérdés hogy Buda helyett: Pestet
viszek egy szívet viszek egy májat
viszek egy kívül-belül lakhatatlan tájat
naná hogy úgy van ahogy azt sejted:
viszek egy lassú burjánzásnak indul sejtet
viszek egy csúnyán beszopott mesét
viszem a legesleges legutolsó esélyt
ki tudja, lesz-e búcsúzni időm
viszem a Duna-parton levetetett cipőm
mit bánom úgyis elviszem lazán
elviszem gond nélkül a hátamon a hazám
aki ma büntet az holnap lövet
viszek egy mindig újra föl-földobott követ

Ezt is elviszem magammal…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top