Archív

A majom ember?

Hale Benjamin

Az elmúlt időben volt némi politikailag gerjesztett vita arról, hogy kell-e korhatárt jelölni a szépirodalmi könyveken. (Magamban) határozottan elutasítottam a felvetést. Mostanáig. (Grozdits Hahó kritikája Hale Benjamin Bruno Littlemore fejlődéstörténete című könyvről)

Benjamin Hale – kezdő amerikai író létére – meglepően szerény: saját honlapjáról sem derül ki róla több annál, mint ami a Magvetőnél megjelent könyv fülszövegében olvasható. Pedig a „Bruno Littlemore fejlődéstörténete” című regény végigolvasása után nem lenne érdektelen tudni, hogy ki ez a fickó.

Hogy ez miért is lenne fontos? Azért, mert viszonylag kevés olyan szépirodalmi művet olvastam, mely egyrészről lelkesít a maga megformáltságában és ötletgazdagságában, másrészről viszont hányingert okoz. Utóbbit tessék nyugodtan szó szerint venni!

Littlemore-konyvA regény nem több és nem kevesebb, mint egy csimpánz önéletírása, amiben végigkövethetjük, miként fejlődik intelligens, kommunikáló lénnyé, és miként alakul ki emberi – túlságosan is emberi – személyisége. Hallatlanul izgalmas „sztori”, mely társadalomkritikaként olvasva sokkal többet árul el rólunk, homo sapiensekről, mint az emlékiratait diktáló – egyébként nagyon szimpatikus majomról. Magával sodorja és önvizsgálatra készteni az olvasót, briliáns megoldások sorával lendíti előre a történetet, melyről már az elején kiderül, hogy nem lehet jó vége. Magyarországon – ahol bizony zsidóznak, cigányoznak és buziznak – olvasva különösen érdekes, ahogy Benjamin Hale ráveszi az olvasót arra, hogy a fehér amerikai középosztályhoz tartozó kutatók és tudósok helyett kezdjen el szurkolni egy deviáns majomnak, aki emberré akar lenni. Egy darabig olyan, mintha egy magyaroknak szánt antirasszista tanmese lenne, olyasmi, amit a serdülőfélben lévő fiatalokkal meg kell osztani. Persze, aztán változik, színesedik a kép, mert a drága szerző nincsen tekintettel az olvasói érzékenységre, nem munkál benne az öncenzúrának még az árnyéka sem. Amit elkezdett, azt következetesen végigviszi. Emberré akar lenni a majom? Legyen!

Legyen minden ízében ember, az emberi lét minden velejárójával! Márpedig akkor kell szerelmi szál is, ami – hová máshová? – gondozójához köti Brunót… ha pedig van szerelmi szál, akkor – mert szerzőnk következetes! – nem kihagyható a testiség. Jó-jó, vannak erre felkészítő jellegű utalások a történetben, de arra az őszinte, naturalisztikus ágyjelenetre, ami a magyar kiadás 192. oldalán kezdődik, nem lehet felkészülni (ezzel együtt le a kalappal a fordítás munkáját magára vállaló Gálla Nóra előtt).

Mintha sokkolót nyomtak volna a… mindegy is, hogy hová.

Nagyjából ez az a pont, ahol kicsit félre kell tenni a regényt, és önvizsgálatot kell tartani!

Lehet, hogy rasszista vagyok, csak nem úgy, és nem annyira? És, ha „igen”, akkor ez vajon jó, vagy rossz? (Aki simán elfogadja az író felvetéseit, az meg perverz-gyanússá válik… önmaga előtt is.)

A kérdések megválaszolása után nyugodtan – immáron tét nélkül – tovább lehet olvasni a regényt. Hátra van még körülbelül háromszáz oldal, telis-teli izgalmas, érdekes, véres-brutális, mókás és elgondolkoztató epizódokkal… csupa olyasmivel, amit szívesen olvas az ember. Csupa olyasmivel, ami akár fontos is lehetne…

Hale, Benjamin: Bruno Littlemore fejlődéstörténete

Fordította: Gálla Nóra

Magvető Kiadó, 2012

536 oldal

http://www.benjamin-hale.com/BHale/home.html

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top