Ebben a sorozatban izgalmas novellákat fogunk ajánlani, és megpróbáljuk megérteni, mi tett ránk olyan nagy hatást. (Podmaniczky Szilárd írása)
Egymással szemben laktak a szomszédok, ugyanarról a folyosóról nyílt a lakásuk Milleréknek és Stone-éknak. Stone-ék sokkal jobban éltek, mint Millerék, folyton utaztak, mindig új ruhában jártak.
Történt egyszer, hogy Stone-ék ismét útra keltek, és Millerékre bízták a macskájukat és a virágok öntözését. Megkapták a kulcsokat, de pontosan nem is tudták, mikor jönnek vissza a házigazdáék. Először a férfi járt át a szomszédos lakásba, kipróbálta a vécét, befeküdt az ágyba, fölvette a férfi és a nő ruháit. A felesége folyton kérdezősködött, mi a franc tart odaát olyan sokáig. Aztán a férfi már a bárszekrényt is kinyitott, ivott egy kis whiskyt. Néha úgy tért haza, hogy elfelejtette megetetni a macskát.
Aztán egyszer az asszony is átment, ő is sokáig maradt. Titokzatosság lengte körül a szomszédék üres lakását. Millerék rá akartak jönni a titokra, de mind jobban elmélyedtek benne, annál kevésbé értették, mitől másak Stone-ék, mint ők.
Amikor az asszony visszatért a lakásból, együtt akartak visszamenni megetetni a macskát, mert az megint elmaradt. De hol a kulcs? Egyiküknél sem volt. Az asszony úgy húzta be az ajtót, hogy belül maradt a kulcs.
„Nyugi – súgta a fülébe Bill. Nagyon kérlek, ne szorongj!
Ott álltak összekapaszkodva. Az ajtónak dőltek, mintha a szél nyomta volna oda őket, és átölelték egymást.”
Raymond Carver Szomszédok című novellája a Befognád, ha szépen kérlek című könyvből.
Valójában nem történik semmi. Mi is jártunk a szomszédba virágot locsolni, maradtunk egyedül ismerősünk lakásában egy átmulatott éjszaka után, miközben ő már elment dolgozni. Carver nem csinál mást, mint hagyja, hogy frászt kapjunk. Hogy halálra izguljuk magunkat, mi a fene fog itt történni. Mire megy ki a játék? Semmire. Arra, hogy a szorongásainkat belehelyezzük egy abszolút biankó történetbe. Nem feszültséget teremt, ezt meghagyja nekünk. Csak egyetlen egy érzetet kell bennünk keltenie, hogy azt gondoljuk, itt történik valami. És elhisszük. És a végén marad a szorongás, nincs feloldás, nincs megoldás, mert nem a novella dramaturgiája vitt bele, hanem mi magunk lovalltuk bele magunkat. Nem a novella keltette bennünk a feszültséget, hanem mi keltettük a novellában. Jing és jang: amit balra tolsz magadtól, attól te jobbra tolódsz, ha nem törekszünk hatásra, a hatás megszületik. Bár szabálynak tűnik, mégsem az, csak annak, aki nem tekinti szabálynak.
