Archív

Gondolat-jel 2012. december 2. Kossuth adó 11.05-11.58

Hogy különbözni akarunk, ebben hasonlítunk leginkább.

A Magyar Rádió kulturális hetilapja megosztottságunk varratait igyekszik letapogatni. Amióta minden kimondható, szinte lehetetlen a párbeszéd. Az egyetlen, hatalmi szóval kijelölt eszme köré szervezett társadalomban könnyű volt egyetérteni. Egyet mindenki megértett: a lakatot a szájon, vagy a rácson. A kimondhatóság határaival ugyan lehetett kísérletezni, némi cinkosság még a hatalmon lévőkbe is szorult, de ezért nagy árat fizettünk. A politika szem elől tévesztette a kultúrát, miközben a közélet is csak a műveltség felől értelmezhető. Ha itt a világvége, akkor elejének is kell lenni valahol. Ismétlés a tudás anyja. Apasági kereset.

Antall – Pozsgay Imre Monor, a Társadalmi szerződés, Lakitelek ………………….. 07,40

A hosszú útért, amit megtett éppen ő fizette a legmagasabb út díjat. Ahonnan kivált ott megtagadták, ahová tartott oda teljesen soha nem fogadták be. Pedig még ellenfelei is tudják, hogy Pozsgay Imre nélkül nincs rendszerváltás, ezt viszont szinte lehetetlen megbocsájtani neki. Az ő története a miénk is.

Tráser László – Takács János Árpád szabadkőműves páholy …………………….… 07,00

Ha immár eljutottunk is a felvilágosodás kritikájáig, az ész istenítéséhez mégiscsak nélkülözhetetlen a hit. Az eszmék mégiscsak fontosabbak, mint a rítusok, a formák, az alkalomadtán komikus titkolózás. Amit szabad a kőművesnek, az emberi kötelesség nekünk is. Az elesettekkel, a kiszolgáltatottakkal, a perifériára szorultakkal való közösségvállalás.

Antall – Szegedy Maszák Mihály az öröklött megosztottság …………………………. 07,25

Volt, akit elfelejtettek, s akadtak, akiket el akartak felejteni, akár tiltás, selejtezés, bezúzás által is. Még a klasszikus életművekből is bőven hullottak betűk, mondatok, történetek, amelyeket a politika illetlennek vélt. A Tokaji Írótábor szinte hisztérikusan fogadott tematikáját folytatta a 41. debreceni tanácskozás „Elfeledett írók irányzatok, stílusok” címmel.

Gergó Judit – Tallár Ferenc és Sümegi István Világvége ………………..…………… 07,30

Ütött az óra, de mi visszaütöttünk. A maja naptár csak csendesen pereg mi meg mit sem sejtünk a világvégéről, amiben élünk. nem csoda, hiszen a történelmi fordulatokról, vagy magáról a történelem végéről is csak néhány évtized múltán beszélünk. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Németh László Szakkollégiuma ezt nem hagyta annyiban.

Antall – Orosz Zoltán és a billentyűs harmonika …………………………………….. 07,20

Horgász széken ült a pódium duó akkor a Kálvin téri aluljáróban. Csak a zenéjükből hallatszott, hogy zseniálisak. Az Építész pincében vacsoráztunk és ők zenéltek is. Orosz Zoltán azóta már a fél világnak játszott és a másik fél világgal pedig együtt lépett színpadra. A Győri Könyvszalon idei estjén kicsinek bizonyult a színház kamaraterme. Ehhez persze a virtuozitás kevés.

Szerkesztő-műsorvezető: Antall István, Zenei szerkesztő: Gere Erzsébet

a hangmesterek Farkas Szilvia és Patakiné Homoki Éva

Műsorunkban Orosz Zoltán harmonikaművész felvételei forogtak.

Nem lehet elmulasztani! Három hétig elérhető.

Utólag is: www.radio.hu / Tartalomszolgáltatás / Kossuth

szakszerűbben: http://real1.radio.hu/kossuth/

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top