Archív

Magyar hanglemeztörténet

magyarhanglemeztortenet

Imponáló mennyiség az utóbbi években megjelent mintegy tucatnyi könyv, melynek szerzőjeként a Magyar Jazzkutatási Társaság alapítóját és első emberét,Simon Géza Gábor-t jegyzik. (Libisch Károly kritikája)

Ez a szám még akkor is kiemelkedően magas, ha tudjuk, hogy e könyvek egy része a szűk szakmának, zenei megszállottaknak íródott diszkográfia, ami persze cseppet sem von le az értékükből. A régi hanglemezek adatainak tematikus összeállítása olykor hatalmas mennyiségű adat (vagy épp adathiány) begyűjtésének, pótlásának, sziszifuszi feldolgozásának az eredménye.

Mivel Simon már 25 éve adja ki különféle összefoglaló és részdiszkográfiáit, csak idő kérdésének tűnt számomra, hogy mikor rukkol elő a kiadványokat előállító ipari egységek (azaz hanglemezgyárak) ismertetésével, történetével; vagy valami hasonlóval.* Most e legutóbbi körbe sorolható könyvéről, aMagyar hanglemeztörténet-ről ejtenék néhány szót.

A könyv 2008-as kiadási évszáma nem véletlen, hiszen 2008-ban volt százéves az önálló magyar hanglemezgyártás. Hogy ez esetben mit jelent azönálló, mi amagyar, vagy a hanglemez? E kérdésekre korrektül megkaphatjuk a választ a vékony kiadvány elején vagy a későbbi fejezetek megfelelő soraiban. (Bár itt mindjárt érzek némi következetlenséget is: amellett, hogy a technikai, gyártástechnológiai alapismereteket összefoglaltan, címszavak-szerinti bontással olvastam volna, a kiadványból nem tudtam meg igazából, hogy mi is az a „gázlemez”, és miért nevezték annak. Pedig a szerző megemlíti!) Ugyanígy van egy kis hiányérzetem a mikrobarázdás technológia, illetve a tulajdonképpeni mikrobarázda bemutatásánál is.

Simon a történeti sorrenden – főleg a kezdetek leírásakor – sokszor csapong, ugrál. Nyilvánvaló, hogy ez a gondolatainak, véleményének a kifejtéséhez és megértéséhez olykor elfogadható lenne. Olvasóként viszont jobban szeretem, ha az adott tények és párhuzamok világosan látszanak. Ez az elvárt sorrendiség aztán a II. világháború utáni történetnél helyreáll: az adott, központosított (és egyke) hanglemezgyár történetében nincs értelme a más cégekkel való összehasonlításnak. Amúgy pedig ez a könyv legjobb része. Nincsenek információs hiányok, lyukak a dokumentálásban (mint a II. világháború előtti időkben, melyeknek a dokumentumai részben megsemmisültek a harcokban). Megjegyzem, hogy Simon Géza Gábor egy ideig munkatársként is megélte és így belülről is láthatta aMagyar Hanglemezgyártó Vállalatműködését. Mint diszkográfus persze itt is keresi a kákán a csomót – és sokszor jogosan. Én viszont a vállalat felvételi számrendszerének dicsérő, majd elmarasztaló kritikáját szívesebben olvastam volna egymás mellett, mintsem három oldal különbséggel.

simon geza gaborA könyv utolsó részénél, a mai kiadói helyzet ismertetésekor, feltétlenül ki kell emelnem annak hibáit is. Már az is gáz, hogy a szerző csak aMAHASZ– azaz: Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége – tagjaival foglalkozik a kiadók ismertetésekor. De a nem MAHASZ-tagoknak 1-2 lemezes törpévé való leminősítése szakmai melléfogás volt. Mert például a Trottel Records ugyan nem ad kidzsezt (jazzt), továbbá nem tagja a szövetségnek (szándékosan: a Trottel „az a zsiráf, amelyik nem bólogat” – utalás a MAHASZ-címke bólogató zsiráfjára), de ma is létezik, és kiadványainak a száma bőven meghaladja a könyvben kiemelten is említett Gramy Records-ét. És akkor még nem beszéltünk a méltatlanul elfeledett(!?) Bahia-ról. Már bocsánat, Simon úr, de ez a két meg sem említett cég a maga majd 200 kiadványával eléggé jelentős tényezőt képvisel a magyar piacon. S ez csak egy – ebben a témában laikus – firkász észrevétele.

Még egy apróság, amit nem tudok kikerülni. Minden könyvet a borító címoldalával lehet eladni. Ezért megértem a grafikust, aki a sugárlemez mellett felhasználta egy régi, normálbarázdás lemez fényképét is. De ha már egy hanglemezekkel kapcsolatos kiadványhoz készítek címlapot, akkor nem célszerű hamis méretarányt alkalmazni; azaz a 12 cm-es CD-t ugyanakkorára méretezni, mint a 25 cm-es normállemezt. Ez egy grafikai vagy művészeti kiadványhoz elmenne, de a hanglemeztörténetnél zavaróan félrevezető.

Említett hibái ellenéreSimon Géza Gáborkönyve érdekes, izgalmas olvasmány, melyből a kultúrtörténeti megfeleléseken kívül vázlatos korrajzot, történelmi alapismereteket is kaphatunk. Bízzunk benne, hogy a szerző szorgalmas kutatómunkájának más eredménye is a köz elé kerülhet. Mert csak gazdagodhatunk általa.

A 156 oldalas könyvet név- és cégmutató, műjegyzék, bibliográfia és színes képillusztráció zárja. Alapinformációkkal, eredeti kutatási eredményekkel az elmélyülést vagy a tudományos feldolgozásokat kedvelők nem kis örömére.

[Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, Budapest, 2008.]

*A cikk megírása óta megjelent e témában 2 kötete. Azokról majd később…

(A cikk a Pesti Zsibongó nevű internetes kiadvában 2011-ben megjelent írás újraközlése. Fogadják szeretettel! – L.K.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top