Archív

Suhai Pál: Szigorú napok

Szigor napok

“Soha ilyen aszályt még: / az ég tüzes halánték.” Egy részlettel ajánljuk figyelmetekben Suhai Pál verseskötetét, amelynek november 20.-án, kedden 18 órakor lesz a bemutatója az Országos Idegennyelvű Könyvtárban.

A szerzőt a Napkút kiadó vezetője, Szondi György és Tarján Tamás irodalomtörténész mutatja be, szaxofonon Bálványos Judit szaxofonművész játszik.

Bimbó

Bimbó a jégverésben,

vész ellen rózsaököl:

halálos hittel a szívben

nyarad még feltündököl.

Förgetegben bár, fagyban,

s ha jégkarmok vernek is át,

óvjad a létezés álmát,

az idő gyöngy-anyagát!

Arcodra fent acélok,

kések esője szakad.

Égi tüzekben őrzik

ellobbant szirmaidat.


Tűnődő

Mint gyerek kerek dombon,

ülök a puszta gondon.

Merengve innen nézek

embert, lapos vidéket.

Körben füvek, tikkadt fák

ropognak, mint géppuskák.

Soha ilyen aszályt még:

az ég tüzes halánték.

De ülök csak, merengek,

mint akit álom renget.

Tűnődöm: egyszer éltem.

S meghaltam észrevétlen.


Szigorú napok

Szigorú napok: ti méritek ki

udvarom négyszögét.

Karmos manccsal szögesdrót-karámot

fontok az időből,

s agyam szérűjére cséplőgépnek

dohogó medvéket löktök.

Olajos gépésze, izzadt kéverakója

lettem életemnek,

a nyugalom óráiban is

csak a sietve fölmelegített

jókedv zsíros kis leveseit kanalazgatom.

Perceim rafinált fogaskerekek, órák,

indítókarok hétköznapi bűvöletében.

Napjaim szigorú napok,

karmos manccsal mérik ki életem

négyszögét, ebédemet és vacsorámat,

társaimat a tülekedésben

és a felmagasztalásban.

Így nőttem fel, szigorú napok,

önmagamhoz és tihozzátok,

így látom be minden szenvedésem okát.

Értelmét az elfutó időnek

ti őrzitek csak, szigorú napok,

míg érett szőlőitek dőlnek,

s a mindennapos présben

elvérzik édes húsotok.


Szerzői vallomás:

Álmában és verssorokat körmölgetve az ember kocsis módjára hajthatja az időt – visszafelé is. Ennél elemibb tapasztalat, ha a múlt tör be az ember életébe, mint most az enyémbe is. Vagy negyven év távolából. Mintegy négy évtizeddel ezelőtt, valamikor a hatvanas évek második, a hetvenes évek első felében íródtak ugyanis ezek az elfeledett, nyomdafestéket elvétve s későn szagolt, most azonban váratlanul előkerült versek. Kötetbe gyűjtve akkoriban kellett volna megjelenniük, de a viszonyok mostohasága és talán alkotójuk élhetetlensége folytán is erre mindeddig nem kerülhetett sor. Most viszont, újjászületve, itt állnak. Mintha hirtelen fiatalkori énem toppant volna elém: „hadd lám, Uramisten, mire megyünk ketten”! Némi zavarral kell most bemutatnom őt az olvasónak, s bemutatkoznom magam is: „íme, aki voltam, aki már nem lehetek soha, de aki mégis az lesz (majd), aki vagyok (most), én: ő”. E kötet pedig (mintha csak a kétszer született görög istenek tréfája lenne) egyszerre első is, utolsó is a boldogok sorában.

Suhai Pál

Úgy látszik, hogy Suhai Pált, ezt a nehezen leltározható költőt, többször is fel kell fedezni. Mint ahogy ő maga is szüntelenül, állandó, dühödt küzdelemben kénytelen újabb és újabb arcával szembenézni. […] Élményvilágának emberi súlya úgy növekszik, hogy mindent, amit magával hozott, absztrahál, a magáévá old; a látványt, a képi élményt – kutató gondolattá. […] Szinte már teljesen birtokában van annak a látomásanyagnak, filozófiai és nyelvi felkészültségnek, amelyet ez a vállalkozás megkövetel. Vakmerő fogalomtársításokkal új fogalmakat teremt, s a maga építette mitológiában napjaink világa jelenik meg. Suhai Pál jelentős tehetség: az igaziak és az ügyesek rajzásában a figyelni érdemesek közül való.

Vészi Endre, 1974

Vészi Endre szavai szinte jóslatnak bizonyultak. Verseimet magamnak is föl kellett fedeznem ahhoz, hogy első kötetem most, mintegy négy évtizednyi lappangás után napvilágot láthasson. A kötet fejezetekre bontásában az időrendet követtem. Meglepő, hogy ez többnyire a tematikus-motivikus felosztás alapjának is bizonyulhatott. De néha, a jobb csoportosíthatóság érdekében a fönti elvtől eltértem: ebben az esetben a keletkezés dátumát a versek alatt jelöltem. A kötet verseinek zöme a Napút-füzetek 2011‑es válogatását, a Külön körön anyagát leszámítva nyomtatásban most jelenik meg először. A magunk kenyerén (1971) című antológiából ugyan néhány darabot beemeltem, önálló kötetből azonban csak kivételesen. És minden esetben mai igényeimhez, verstudásomhoz mértem a találtat: már a válogatással, de ha lehetett, a versek javításával vagy újraírásával is. Egyszerre legidősebb és legfiatalabb gyermekemet így, az újjákeresztelés gesztusával nyilvánítom most a magaménak, és ajánlom egyúttal az olvasók szíves figyelmébe.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top