Archív

Emlékfoltozók és sorstalanok

A Magvető Kiadó novemberi ajánlata egészen különleges köteteket tartalmazó, gyerekek és felnőttek számára is igazi kincseket rejtő „elő-karácsonyi” csomag.

Van itt minden, mint a jó boltban, ám ez a „minden” egyben minőséget is jelent. Rég ajánlottam már ennyire nagy örömmel friss olvasnivalókat, mivel amit alant a kedves olvasó talál, az Máté Angitól Kertész Imréig mind valóban szívhez, lélekhez, értelemhez szóló szerző és mű.

Máté Angi–Rofusz Kinga: Az emlékfoltozók

Mesék a szeretetről

Hogy kik is azok az emlékfoltozók? Talán két tündér. Vagy két rigó. Esetleg két kislány. Két tündérrigólány: a limonádéhajú és a faodúbarna.

Amerre csak járnak, csodák történnek. Igazán nem kell hozzá sok. Elég egy tű meg egy cérna, és megfoltozzák a feledékeny roller és tölgyfa emlékeit. Egy horgászbot, és megcsiklandozzák a Holdat. Klakkognak és dübbögnek, de úgy, hogy a villamos kerekei szikrát hánynak. Erdőt szelídítenek és kinyitják a tengert; rókák és őzek a barátaik. Azt is megtudhatjuk: együtt mennyivel könnyebb és nehezebb élni, mint egyedül. A legjobb első prózakötetesnek járó Bródy Sándor-díjjal, valamint az IBBY Év Gyermekkönyve díjjal kitüntetett Máté Anginak a Magvetőnél ez a második kötete. Akár a Kapitány és Narancshalat, úgy ezt a mesekönyvét is az IBBY Év Illusztrátora díjas Rofusz Kinga rajzai teszik még szerethetőbbé.

Olvasson bele!

Terjedelem: 72 oldal

Méret: 240 x 330 mm

Kötés: keménytábla

Ár: 2990 Ft

ISBN: 978 963 14 3046 2


Keresztury Tibor: A készlet erejéig

„Ilyenre sikerült a haza.”

Ez a könyv a megfigyelő élet­történetén átszűrt látlelet egy korszakról, s annak hőseiről. A hatvanas évektől máig tartó, egybefüggő alkonyati órán permanens dráma zajlik az összes létező színhelyen, ám mintha a szereplőket vígjátékhoz toborozták volna: mindegyik dől-borul, szorong vagy szórakozik. Így aztán minduntalan abszurd komédiába fordul a tragédia – hol a jeges rémülettől, hol a csillapíthatatlan röhögéstől szorul össze olvasás közben a torok. Keresztury összetéveszthetetlen hangú tárca-novellisztikája sokat tud a lentről és a fentről: az alámerülésről és a felemelkedésről, a vereség mibenlétéről, a lélek finomszerke­zetéről, a metsző irónia erejéről. Gyűjteményes könyve erős személyes hitelű, önkínzóan kíméletlen, mégis megejtően bensőséges leltár arról, hogy akkor most voltaképpen hányadán is állunk, miben bízhatunk.

A kötet a korábbi, ma már hozzáférhetetlen könyvek anyagának legjavát tartalmazza, s az azóta keletkezett szövegekből is válogatást nyújt.

Terjedelem: 400 oldal

Méret: 135 x 197 mm

Kötés: Keménytábla+védő

Ár: 3490 Ft

ISBN: 978 963 14 3044 8


Kemény István: A királynál

„Ahogy az oroszlán szépségét a rács miatt

csodálhatod meg nyugodtan, úgy

az érzelmek pusztító erejét a versben.”

Kemény István minden könyve expedíció a szavakból teremtett világ dzsungelébe. Nem bozótvágó késsel: varázsigékkel dolgozik. Nem utat tör magának, hanem az elképzelt helyre varázsolja magát, és mindenki mást, aki vele tart. Versei lassan, sokadik olvasásra tárják fel rejtett értelmüket, mégis, már a nyitó sortól kezdve azonosítható dallamuk, lüktetésük van – előbb a fül érti meg, csak azután a szem. Az első olvasás könnyen átsiklik e rejtőzködő belső jelentés fölött, mert a felület megtévesztésig hasonlít a szokványos, hétköznapi mondatokból álló szövegekre. És teheti mindezt azért, mert ez a líra tökéletesen, határtalanul, visszavonhatatlanul szabad. Például ki gondolta volna, hogy pont a szelíd Kemény fogja a magyar közéleti költészetet megújítani Búcsúlevél című versével? Kiderült, van olyan erős, hogy ezt a terhet, ha tetszik, keresztet is elbírja. Nem hogy elbírja, de könnyedén, mégis méltósággal viszi tovább, mert valakinek ezt is meg kell tennie.

Egy könyvről könyvre építkező, mindig megújuló költészet fejlődésének szemtanúi lehetünk mi, elvarázsolt olvasók.


Olvasson bele!

Terjedelem: 72 oldal

Méret: 135 x 197 mm

Kötés: keménytábla+védő

Ár: 2290 Ft

ISBN: 978 963 14 3063 9


Kertész Imre: Sorstalanság

Díszkiadás a Nobel-díj 10. évfordulójára


A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő; irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez. Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben – nem kevés viszontagság után – 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett.

Terjedelem: 392 oldal

Méret: 110 x 180 mm

Kötés: Keménytábla+védő

Ár: 2490 Ft

ISBN: 978 963 14 3055 4

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top