Archív

Ifjúsági bábelőadás a Semmiből

A Budapest Bábszínház az idei évadban ifjúsági előadásokkal bővíti repertoárját: a felsőtagozatos és gimnazista korosztály számára készülő bemutatók között az első a Semmi című dán könyvből készülő produkció.

Az idei évadban két mai ifjúsági művet visznek színre: már elindultak a próbái a dán írónő, Janne Teller Semmi című regényéből készülő előadásnak Hoffer Károly rendezésében, a következő produkció pedig Daniel Danis Kivi című alkotásából készül, a művet Gáspár Ildikó állítja színpadra.

A színház olyan ifjúsági előadásokkal bővíti repertoárját, amelyek az ezt a korosztályt foglalkoztató, a felnőttek számára gyakran kényelmetlen kérdéseket járják körbe. Az első premier a dán botránykönyvből lett kötelező olvasmány január 8-i bemutatója lesz, amely Janne Teller művének első bábszínpadi feldolgozása – áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a regény középpontjában filozófiai, erkölcsi és generációs kérdések állnak. Megjelenésekor, 2000-ben Dániában betiltották, majd egy évvel később, a dán kulturális minisztérium Gyermekkönyv-díjának elnyerése után kötelező olvasmány lett. A történetnek számos színházi feldolgozása született.

A mű Magyarországon 2011-ben jelent meg a Scolar kiadó gondozásában. A Budapest Bábszínház produkciója magyarországi bemutató, és a világon az első olyan adaptáció, amely kifejezetten bábszínpadra készült.

A történet szerint egy nyolcadikos fiú egyszer csak feláll az iskolában, és kijelenti: „semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Elhagyja a tantermet, és kivonul a társadalomból. Úgy érzi, nem akar felnőni, nem akar beilleszkedni a társadalomba, nem érdekli a jövő.

Osztálytársait megdöbbenti a fiú viselkedése, ezért elhatározzák, hogy bebizonyítják, igenis van értelme az életnek. Tárgyakat kezdenek gyűjteni a Fontos Dolgok Halmára: családi fotókat, régi játékokat, stb., de aztán rájönnek, hogy igazán csak azok a dolgok a fontosak számunkra, amelyektől nehéz megválni. A gyerekek veszélyes játékba kezdenek, majd a játék eldurvul, s egy idő után már nem lehet belőle kiszállni, míg végül mindenki elveszti azt, ami számára valóban fontos – áll az előadás ismertetőjében.

Mint írják, Janne Teller regénye olyan kérdéseket vet fel, mint pl., hogy milyen jövő vár ma egy gyerekre, mi is olyanok leszünk-e, mint a szüleink, és mik azok az örök értékek, amelyek mentén élnünk kellene. Ennek a tragikus, olykor kegyetlen parabolának a megjelenítésére a báb különösen alkalmas, mert eltávolít, elidegenít, és rálátást enged a történetre. A produkcióban a zenének fontos szerepet szánnak, így a Budapest Bábszínház színészei zenészként is részt vesznek az előadásban.

Forrás: MTI

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top