Archív

Legyél még kortársabb!

Artmarket Lednyikzpen

Be more contemporary – hirdeti a 2012. november 7-11-ig tartó izgalmasnak ígérkező nemzetközi kortárs képzőművészeti bemutató és vásár bejáratánál kirakott plakát. (Csanda Mária tudósítása és fotói)

Ledényi Attila, az Art market igazgatója, az Edge Communictions ügyvezetője Somhegyi Zoltán művészettörténész kíséretében köszöntötte a sajtó képviselőit a budapesti Millenáris B épületében, ahol az idén másodszor megrendezett Art market várja látogatóit ezen a hétvégén. Az igazgató kalauzolásával járhattuk végig a kiállítóteret ezen a kedves helyszínen, hiszen néhány hónapja a könyvfesztivál zajlott itt. A nagy terek egyébként is fontosak, kis lakásokban élünk, a volt gyárépületben pedig átélhetjük a nagy rálátást, ami a természetben magától értetődően adott.

Artmarket kszlds3

Több megközelítésben láttatta Ledényi Attila a tavalyi elsőhöz képest idén 70 százalékkal bővülő kortárs bemutatót és vásárt. Így jelen van az összes kolozsvári galéria, a mostanában képzőművész körökben felkapott kolozsvári iskola. Látásmódjuk hagyományos, komor színvilággal, reprezentálja a kelet-európai közeget. Hasonlóan egy szintén jelenlévő, ám régebben debütáló lipcseihez, azzal a különbséggel, hogy a kelet-német régióból jövő nem foglalkozik politikával, társadalomkritikával, mint a kolozsvári.

Artmarket 2

Az 5500-6000 négyzetméter területen 12 országból érkeztek kiállítók, és már több a külföldi, mint a honi galéria, ami nagyon nagy eredmény. Sok helyben induló képzőművészeti vásárt ismerünk ugyanis, ami tíz év után is a hazai kínálatot tudja felmutatni többségében. Az, hogy ilyen nagy az érdeklődés, kettős segítség a magyar művészeknek: megismerik őket az idelátogatók, és a külföldi gyűjtők hírüket viszik, azaz a nemzetközi ismertségük nagyobb lesz.

Több külföldön élő magyar művésszel és munkáikkal is találkozhatunk, a vásár szeretné megmutatni, hogy Budapest és Magyarország a művészek számára olyan hely, ahol befogadják és értékelik őket. A kortárs képzőművészet iránt érdeklődőknek jól ismert nevek a Godot, Inda, Erdész, Kogart, Várfok vagy az idén új csatlakozó Vintage galéria. Tavaly a legdrágább áron az Erdész galéria adott el egy szárnyasoltárt, idén egy Andy Warhol festmény árusításával tűnik ki. A budapestiek mellett a Hal köz galéria Debrecenből érkezett.

Artmarket 5

A külföldiek közül Románia nyolc galériával is kiállít, de jöttek New Yorkból, Németországből, Ausztriából, Kazahsztánból, Izraelből. Van olyan galéria, amelyik egy művészettörténész irányításával, tanácsaira épülve működik, több olyan, melyet egy művészcsoport tart fenn, mint a szobrokra specializálódott Bergman – a szobrokat kint a Millenáris szabad terében is kiállították. Kedvencem Baditz Gyula: Katica című műve volt a fűben, ami egy kilyuggatott fémhenger.

Artmarket 7

Láthatunk még szlovén tájképfotókat Szlovéniából, törtök képzőművészcsoportot – a török kortárs művészetben nagy bumm van a tárlatvezető igazgató szerint, megélénkült a nemzetközi kereslet a török művek iránt és hirtelen sok mű került látótérbe.

A D épületben a nem kereskedelmi, állami fenntartású, alapítványi vagy nonprofit műhelyek mutatkoznak be. Itt található a Mai Manó Ház, mely a jövő évi brüsszeli kiállításra készülő művekből válogatott, így premiernek is nevezhető az anyaga. Láthatunk a MOME-n frissen végzettek munkáiból és a Magyar Fotográfusok Múzeuma is itt található.

Artmarket 8

Mint egy mögöttem sétáló megjegyezte, neki az jelenti információt, kikről nem szól az igazgató, hiszen a másfél órás tárlatvezetés sem térhetett ki mindenre. Az ingyen látogatható, csütörtöktől vasárnapig tartó kiállítás és vásár ingyenes gyermekfoglalkoztatóval segíti a gyerekekkel érkezőket, művészek pódiumbeszélgetéseivel, divatshow-val egészül ki a rendezvény, borokat lehet kóstolni – egyedül a bor nem ingyenes. A D épület utolsó traktusában, azaz a kiállítás végén művészeti folyóiratok, kiadók helyiségeivel találkozhatunk, a Balkontól az Új Művészetig, Műértőtől a Scolar kiadóig, akik képzőművészekről, kiállításokról írnak, tudósítanak, figyelemmel kísérik a kortárs képzőművészetet.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top