Archív

A Korunk októberi száma – beszélgetés a Librariusról

podmaniczky Ndas kocsma

“Aki bulvárt olvas, az is a kukkolás élményére vágyik, csak nem minőségi kukkoló.” (Zólya Andrea Csilla interjúja Podmaniczky Szilárddal, az írófotóját Nagy Charlie készítette)

podmaniczky Ndas kocsma

“Aki bulvárt olvas, az is a kukkolás élményére vágyik, csak nem minőségi kukkoló.” (Zólya Andrea Csilla interjúja Podmaniczky Szilárddal, az írófotóját Nagy Charlie készítette)

„A Librarius, körtárs irodalmi univerzum olyan közösségi oldal, amely írókat, folyóiratokat és kiadókat vár a használói közé, hogy az eddig külön-külön honlapokon megtalálható napi információikat egy helyen, egy jól áttekinthető struktúrában jelenítsék meg, ezáltal az olvasó egyetlen helyen találhatja meg az eddig elkülönülve digitalizált tartalmakat. Az írók virtuális archívumot építhetnek műveikből (ami nem azonos a másodközléssel), indíthatnak blogot, meghirdethetik könyvbemutatóikat és estjeiket, minden olyan információt megjeleníthetnek, amit fontosnak tartanak az olvasóval közölni. A folyóiratok és könyvkiadók szabadon láthatják el olvasóikat információkkal, lapszámokkalés könyvekkel.” – olvashatjuk Podmaniczky Szilárd sorait az általa alapított Librarius online irodalmi fórumról.

– Mikor jött létre a Librarius? Milyen igény vagy hiányérzet hívta életre? Meséljen egy keveset arról, hogyan is jött létre!

– A fönt megfogalmazottakat valóban hiányérzet generálta két évvel ezelőtt. Pontosan az, amit átéltem. A munkáim, legyenek azok filmek, drámák vagy könyvek kevesekhez jutottak el. Nincs ma Magyarországon olyan médium, ami átfogó képet tudna adni a kult. élet folyamatairól. Vagy ha nem is átfogó, de egy erős keresztmetszetet. A kiadók vagy közösségi műhelyek saját, egymástól elkülönült kommunikációs rendszerben dolgoznak, ami természetes, de ha a kult. fogyasztó felől nézzük, akkor rettenetesen megnehezíti a tájékozódást.

– Mióta működik mint közösségi oldal és hogyan értékeli az oldal indulása óta eltelt időszakot?

– A két év alatt sok minden változott. Például háromszor váltottunk dizájnt és szerkezetet az áttekinthetőség érdekében, a mostani változaton is lenne még mit alakítani, de mert egyetlen fillér állami támogatás nélkül működtetjük, a saját forrásaink határt szabnak. Az oldalt tartalmilag elég plasztikusnak gondoltam el. A fönt megfogalmazott programtól elég távolra kerültünk. A kezdeteknél szétküldött, több száz címre kifutó levelemre csak néhányan válaszoltak, jellemzően azok az írók, akiknek volt kapacitásuk és igényük arra, hogy elinduljunk. Honoráriumot egyelőre nem tudunk fizetni, hiába adtam be több pályázatot is, így képtelenség kibontani azt a tartalmi modellt, amit ma korszerű kulturális site-nak gondolok.

– Miben más, miben különbözik a többi irodalmi és kulturális oldalaktól? Hogyan találta meg a már működő oldalak között a helyét ez az újabb médiumfelület?

– Sokban más, pontosabban sokban szeretne más lenni. Az én koncepcióm alapján nem lehet hermetizált irodalmi oldalt működtetni. Írók munkái, könyvek, prózák, ajánlók, riportok, interjúk, és persze hírek jelentik az alapot, de ki kell tekintenünk a társművészetek eseményeire, amelyek külföldön és itthon a kortárs művészet meghatározó, vagy provokatív, éppen most születő, dinamikus, erősen érvényes produkcióit jelentik. Egy másik lényeges különbség, hogy, bár először idegen volt tőlem, de egy netguruval folytatott beszélgetés meggyőzött arról, hogy tegezzük az olvasót. Az irodalomról való beszéd nyelvét pillanatnyilag nagyon akadémikusnak érzem, olyan szempontok szerint beszél a művekről, ami a szakmát, jó esetben, érdekli, de azt az olvasói kört kötve hiszem, hogy eléri, amelyiknek a könyv „időtöltés”, kikapcsolódás. Többnyire hetente elemzem a látogatottságunkat, cikkekre lebontva is, és ez visszaigazolja a koncepciómat. Itt mérhető a közönség és a médium közötti kapcsolat intenzitása.

– Találkozhatnak-e és találkoznak-e a kortárs/körtárs irodalmi univerzumok?

– Nehéz ügy, definíciófüggő. Ha csak egy univerzum létezik kortárs irodalomból, ahogy azt az univerzum jelentése kívánná, akkor az azon belül nyüzsgő irodalmi entitások a nagy számok törvénye szerint találkozhatnak. Ha univerzumokban gondolkodunk, akkor ezek nem fognak találkozni, mert más idők telnek bennük, más gondolatrendszerek, amelyek egymásnak feszülnek: ebben ma leképezik a társadalmi és politikai állapotokat. És ahogy a kortárs világról készült műholdfelvételt elnézem, nincsenek találkozások. De, szerencsére, ez nálunk nem okoz fejtörést. Mi mindenről szeretnénk tájékoztatni az olvasót, még ha ez naivan hangzik is. A manipulált megszólalásokat megérzi a mi olvasóközösségünk.

– Megjeleníthető-e, illetve hogyan egy médiumfelületen keresztül a kortárs kultúra vagy a kortárs irodalom sokszínűsége és a folyamatos alakulása? Mit gondol, a most működő irodalmi és/vagy kulturális honlapok képesek-e betölteni ezt a szerepet?

– Szerintem megjeleníthető ez a sokszínűség, mi több, a sokszínűség megjelenítése a cél. A színek közötti átjárhatóság, vagy épp átjárhatatlanság megjelenítése a cél. Hogy ez az egyes médiumoknak hogyan sikerül, ez legalább annyira függ a médiumot működtetők lehetőségeitől, mint az igényeitől. Nem állítom, hogy átlátom a kortárs magyar kulturális élet egészét, sőt, az irodalomét sem, mert fizikai és szellemi képtelenség földolgozni ezt a rengeteg produkciót. Ehhez van szükség egy olyan közösségre a médiumon belül, amelynek minden egyes résztvevője intenzív receptorként működik a kulturális/irodalmi életben. Akikkel ma dolgozom, leginkább azt kérem tőlük, hogy jelenítsék meg a kulturális fogyasztási szokásaikat, amihez nem kell feltétlenül profi recenzensnek lenni. A kezdeteknél egy könyvtáros ismerősömet kértem meg, hogy a cetlizés közepette írjon nekem arról, amit éppen olvas. Az volt a címe, hogy Az unatkozó háziasszony kiskönyvtára. Nagyon sokan olvasták, mert azon a regiszteren szólalt meg, amit sokan használnak, ha könyvről beszélnek.

– Mi tartja életben a Librariust? Az anyagiakra is rátérve, kapnak-e támogatói segítséget a lap fenntartására?

– A feleségem azt mondja, hogy én tartom életben a lapot, és ebben nagyrészt igaza van. De ami ennél is fontosabb, hogy van néhány olyan író kollégám, akikkel, köszönhetően a Librariusnak, elindult közöttünk egy bizalmas párbeszéd. Bizalmas abban az értelemben is, hogy bíznak abban, hogy amit együtt létrehoztunk, és pillanatnyilag is fenntartunk, az életképes konstrukció lesz/lehet, és bennem pedig van annyi konstruktivitás, hogy előbb-utóbb a pénzügyi alapot is megteremtem hozzá. Az elmúlt években több lapot láttam már tízmilliókból megbukni. A most működő irodalmi lapok nem a piacról élnek, hanem állami vagy önkormányzati támogatásból, egzisztenciákat tartanak fenn, és amilyen a széljárás, úgy alakul a sorsuk. Az első évben kaptunk 700 ezer forintot az NKA-tól, még a 2011-es évre. Ezt havi 7 ezer forintos honoráriumként tudtam kifizetni a munkatársaimnak. 2012-re nem kaptunk támogatást, pedig kétszer a miniszteri keretre is pályáztam, elutasították. De ez már kultúrpolitika, annak ellenére, hogy mi lényegében apolitikusak vagyunk. A lap technikai fenntartásához szükséges pénzt én és az öcsém biztosítjuk.

– Milyen szerkesztői elvek mentén szerveződik a lap? Milyen területeket fednek le a rovatok?

– A rovatokat műfaji alapon választottam, most nem sorolom őket, fönt már említettem. Ezek a műfajok gyakorlatilag minden újságírói és írói műfajt lefednek. Szerkesztői elveket pillanatnyilag a források hiányában nem tudok úgy érvényesíteni, ahogy szeretném. Két alapelvet gondolok fontosnak, amiket nem én találtam ki, hanem a látogatottságból olvastam vissza. Az egyik, hogy eseménycentrikusak legyünk. Ha a tévéhez képest nem is tudunk real time-ot produkálni, nagyon fontos a jelenlétszerűség, a benne levés érzése. És ezt ugyanúgy tudja a jó próza, mint a jó tudósítás vagy riport, interjú. Ha az esemény után másfél hónappal közlünk egy interjút, annak nagyon sokat és egyedit kell tudnia. Aki bulvárt olvas, az is erre az élményre vágyik, csak épp nem minőségi kukkoló. A másik alapelvről pedig már beszéltem, és ez a nyelvhasználat. Legyünk magazinszerűek a tématálalásban, ne kelljen „semmiféle” előképzettség ahhoz, hogy a Librariust olvassák. Még karácsony előtt föltettünk egy hirdetést a facebookra, aminek az volt a szövege, hogy „Érezd otthon magad nálunk, mi is az otthonainkból szerkesztjük”. 60% volt a lájkolási arány, ami hihetetlenül jó.

– Érezhető, hogy a Librarius az irodalom mellett a kultúra széles terének legkülönfélébb művészeti ágainak és alkotóinak a megszólaltatására törekszik, miközben több tudománynépszerűsítő írás is olvasható. Ön szerint hogyan viszonyulnak ezek egymáshoz?

– Szerintem nagyon jól, kiegészítik egymást, mert megítélésem szerint azonos érdeklődési horizonton mozog művészet és tudomány, ezeken belül pedig az egyes tudomány- és művészeti ágak intenzív reflexióba kerülnek egymással. Tudja, mikor szerkesztem az oldalt, és egymástól viszonylag távolinak tűnő témákat rakok egymás mellé, olykor az az érzésem, mintha valamilyen médiaművet hoznék létre. Ennek a műnek nem tudom a műfaját, csupán annyit látok, hogy az írásbeliségnek olyan metszetei jönnek létre napról napra, amelyek aktuális megszólalásaikon keresztül, épp a különböző területek egymáshoz való viszonyán keresztül, egyfajta intenzív műélvezetet hoznak létre. És ez köszönhető annak a szűrőnek, amivel a cikkeket, tartalmakat válogatjuk. És ezt összefoglalóan hiteles tartalomszolgáltatásnak nevezem.

– Mennyire tekinthető célnak ezek alapján egyfajta híd-szerep a különböző művészeti ágak között, vagyis a lehetséges átjárások megtalálása, kapcsolódási pontok megmutatása és bizonyos értelemben a párbeszédbe hozásuk?

– Pontosan erről van szó. Látható, hogy honnan indult a lap, és hová érkezett meg, amit nem tekintek végállapotnak, sőt. Vagyis aktuális állapotában nagyon jól bemutatja, hogyan születnek művek egymással párhuzamosan. Hol tart a tudomány az agykéregkutatásban, vagy a nanotechnikában, miközben mondjuk az irodalmi művek többsége a múltban keresi a témát, a színház az aktualitásban, a befektetők pedig a képzőművészeti alkotásokról átállnak a régészeti leletek fölvásárlására. Ha valami, akkor éppen ez izgalmas, ahogyan a világ változik, miközben egyes elemei statikusak maradnak, és kihullanak működésből. Nagyon erős világperspektívát kaphatunk, ami egyezik a személyes igényeimmel is.

– Roppant fontosak és izgalmasak az oldalon meghallgatható könyvbemutatók videofelvételei, amelyek akár fontos kor- és művelődéstörténeti dokumentumokként is tekinthetők. Ilyen értelemben kívánnak-e részben, mint digitális adatbázis működni?

– Igen, több olyan hazai, erdélyi intézményvezetővel is beszéltem erről, akik belátták, hogy napról napra szállnak a semmibe olyan nem rögzített produkciók, amelyeket az aktuális közönség, mondjuk 25 ember látott és hallott. Tudom saját könyvbemutatóimról is, hogy olyan kiszámíthatatlan színpadi pillanatok születnek meg egy „szimpla” könyvbemutatón, olyan mély merítésben jelennek a gondolatok, hogy pazarlásnak érzem nem rögzíteni ezeket. A technikai háttér egyetlen kamera, és ott a net végtelen feltöltési lehetőséggel. Valójában azt látom, hogy a kortárs irodalom medializálása roppant korszerűtlen. Őszintén szólva olyan sok és nagy lehetőségeket látok benne, hogy legalább olyan izgalommal tölt el, mint egy-egy írói munka. Két éve folyamatosan tanulom, analizálom, mit lehetne tenni, hogyan kell a nettel megmozgatni a műveket. És ez nem olyan mértékben pénz kérdése, ahogyan azt gondolnánk. Ez egy szakma, amit lehet jól és hatékonyan is művelni.

– A Mese habbal rovat Emike-történetei frappáns és rendkívül szórakoztató rövid jegyzetek. E gyerek-beszédet idéző írások és gyerektörténetek sikerén felbuzdulva tervezik-e a gyerekirodalom felé nyitást?

– Már most azon vagyunk, hogy a szombat gyereksarok legyen. Böszörményi Gyula lelkes társam ebben, és a lehetőségeinkhez mérten minden szombaton mesézünk.

– Milyen helyet kapnak a különböző szerzői blogok a Librarius szerkezetében? Van-e kapcsolat vagy átjárás e szövegek és a rovatokban olvasható szövegek között?

– Ez egy újabb lényeges eleme a Librariusnak. Jelen állapot szerint egyszeri tematikaszűrés után bárki indíthat blogot. Ezt például az Apokrif folyóirat szerzői meg is tették. Ajánlottam kiadóknak is, egyelőre a saját honlapjukat elégségesnek ítélik, pedig egy kiadói blog megint más színt tud hozni, mint egy személytelen hírlevél. A blogoknál alapvető célom az volt, hogy olyan tematikákat hozzunk létre, amik nem az irodalomról szólnak, de írók írják. Szerintem nagyon működőképes lenne egy dzesszblog, kütyüblog, szivarblog, mint ahogy sokan olvassák Darabos Enikő Babablogját, Adamik Lajos Lila gőz kulináriai kicsapongásait. De vannak spanyol, svéd, finn szerzőink is, aktivitásuk változó. Ugyanakkor bárki kiléphet a saját blogjából, és írhat egy kritikát. Az egész Librarius lényege a szabad írói tér és mozgás, az átjárhatóság. Ráadásul, ha a szerző kéri, külön belépési engedélyt kap az adminfelület kezeléséhez, most is sokan töltik fel a saját cikkeiket: Bakos András, Hartay Csaba. És van egy szintén jól látogatott rovat: A hét lánya. Ebben Sárközi Richárd ír klasszikus aktfestményekhez bulvárt hajazó paródiát.

– Milyen olvasói szokások és igények lenyomata követhető vissza a lap olvasottságából? Van-e kimutatásuk, melyik rovatokat olvassák a leginkább? Érezhető-e ezen a téren változás a lap indulása óta?

– Az egyes rovatok és tematikák olvasottságát nagyban befolyásolja a keresőoptimalizálás, hogy a keresőmotorok milyen szavakra buknak. Az első időkben nagyon hátul kullogtunk, irodalomban talán 1000.-ek voltunk, viszont mostanra, ha az oldalunkon szereplő könyvre keres valaki, akkor jó eséllyel jelenünk meg a Google első oldalán, ami azért nem csekélység. Így aztán nagy találati/olvasottsági számokat látunk a könyv- és a folyóirat-ajánlóknál. A riportok és interjúk kimagaslóak, de egy-egy vers vagy próza is jól szól a maga szubjektivitásával. A hírműfaj viszont elég megosztott. A hír egyedisége, eredetisége és érdekessége mozdítja rá az olvasót. Például Maia Morgenstern aranybánya elleni tiltakozása, vagy A mester és Margarita szereplőinek jelzőtáblán való megjelenése olyan erős és két lábbal a valóságban álló anyag volt, hogy elszaladt a látogatottság.

– Hogyan tovább? Milyen területeken és témákban kívánják fejleszteni/gazdagítani a Librariust?

– Több alternatíva is létezik. A tudomány mellett az öko-vonal olyan téma, ami megint csak hasonló értékhorizonthoz tartozik, mint a művészet. Tavasszal megtartottuk az első élő Librarius estet, hogy kiderüljön, van-e hús-vér olvasó a virtualitás mögött. Volt. Telt ház előtt olvastak föl a szerzőink az RS9-ben, miközben a szövegekhez képeket vetítettünk, és laza ambinet ment a háttérben. Kellenek majd az ilyen élő találkozások is. Alapvető fejlesztési irány egyelőre nem is annyira tematikus, mint inkább az együttműködések keresése, és ezáltal a látogatottság növelése. A Librarius ma már auditált weboldal, hivatalos statisztikái vannak a hirdetési piac számára, egyelőre nem paicképes számokkal. A nyár elején aláírtunk egy együttműködési nyilatkozatot az Írók boltjával, amely szerint ők lesznek a Librarius könyvesboltja, a mostani 20-30 címből álló, saját kiadású könyveink helyett, mi pedig az Írók boltja weboldalának leszünk a tartalomszolgáltatói, természetesen modernizált formában. Ez a fúzió, ami a gyakorlatban ősszel realizálódik, mindkettőnk számára nagy lehetőségeket tartogat. Reméljük, legkésőbb karácsonykor át is adja.

Korunk okt

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top