Archív

Az úr én vagyok

arnyek

Megcsípett egy fertőzött kullancs, bejutok a fertőző ambulanciára, de kiküldenek, mert most ért oda a professzor, hasonló nyavalyával, és előbb őt kell megvizsgálni. Mátyus István dr. (1725-1802) szerint ez: „kapcázás”. (Bakos András lelete)

–Ideért a professzor úr is, úgyhogy előbb őt fogom megvizsgálni – ezzel lép be a fertőző ambulancia rendelőjébe a doktornő. – Az urat majd megkérjük, hogy addig fáradjon ki.

Ez az úr én vagyok. Visszaveszem a kabátom, és megyek is kifelé, szó nélkül. A professzor és felesége gyors, meleg pillantással bocsát el. A doktornő jön ki velem, mert még rajta a kabát, át kell öltöznie. A folyosón elkéri az én papíromat is. Beleolvas, visszafordul az asszisztenséhez: – Majd az úrnak is egy Lyme-vizsgálat lesz.

Csak tizenheten hallják, ennyien várnak itt a sorukra rajtam kívül.

Később megint bejutok, az asszisztens nagyon ügyesen, óvatosan vesz tőlem vért. Aztán vissza ki, két óra, és mindenki után újból bemehetek, most már végleg, a doktornő elé. – Jöjjön közelebb, hozza ide a szakállát – mondja. Megtudom, hogy ezt elszúrtam. Nem azzal, hogy hagytam, hogy belém ártsa magát a fertőzött kullancs. Hanem azzal, hogy rögtön elkezdtem szedni a gyógyszert, amit a bőrgyógyász javaslatára fölírt a háziorvos. Előfordulhat, hogy a mostani véreredmény az orvosság hatására negatív lesz, pedig ez még nem azt jelenti, hogy meggyógyultam. Ebben az esetben abba kell hagyni a kúrát, majd megint vért vesznek tőlem. Ez fölösleges időveszteség, drukkoljak, hogy már ez az eredmény is pozitív legyen. Telefonon kell érdeklődnöm tizenkét nap múlva, de csak tizenegy óra körül, akkor érnek rá fölvenni. Utána mondom, hogy akkor tizenkét nap múlva, tizenegy körül. Szigorúan rám szól: – Igen, de ezt most mondom el harmadszor! Lehetőleg ne itt memorizáljon. Olvassa el szépen a papírt otthon, bele van írva minden.

Miért nem szól az ember – mert többnyire nem szól – ilyenkor. Félti az életét, gyámoltalan. Megilletődik attól, hogy urazzák. Talán tudja magáról, hogy ilyenkor nagyon komolyan, vasvilla-szemmel szokott nézni, amit sokan félreérthetnek. Aztán ott a sejtés, ami ilyenkor olyan gyorsan, biztonsággal találja meg a maga ágyát, mint malac a pocsolyát: az orvos viselkedése nem őszinte, hanem tanult, és okszerű, arra való, hogy a beteg megfelelő, könnyen kezelhető állapotban maradjon. Ez a mindenkori terápia része. Nincs is rá más magyarázat, miért nem tűnt még el, annyi mindennel együtt Gógl, Mikola, Csehák, Kökény, Rácz, Molnár, Horváth, Székely vagy Szócska alatt. Ez az egyik rejtély, amitől ez a tudomány egyszerre vonzó és taszító; egy az érthetetlen eredetű, de nyilván hasznos eszközök között; ahogyan az is nehezen fölfogható, miért nem szólal meg a beteg ember, ha alázzák, vagy ha mégis, már egy egészen apróság miatt, miért rögtön ordítással kezdi, hogy saját hangjától is megijed.

Fölfoghatatlan laikus ésszel, mint ami az első magyar nyelvű egészségkönyvben, Mátyus István Diaeteticájában áll arról, hogy a beteg lelkiállapotára lehet hatni, sőt, ez „igen hasznos”: „Utoljára jegyezzük meg még azt is, hogy egyik indulatot a mással sokszor szépen lehet zabolázni. Így a haragosokat ottan-ottan gyenge szomorúsággal illetni, a dühösködőket megijeszteni, a szomorú szívűeket, félénkeket és megijedteket biztatni, a szemérmeteseket dicsérni, a kevélyeket kapcázni s a t. igen hasznos. De mindenkor illő reá vigyázni, hogy ebben a célon túl ne lépjünk. Mert a haragosoknak az erős megszomorodás melancholiát vagy furiát, az igen vígaknak kétségbeesést, gutaütést és belső inflammatiot, a szomorúaknak a nagy öröm megfulladást, a kevélyeknek a sok kapcázás csúnya tongyóságot vagy dühösködő haragot könnyen okozhat.”

Csúnya tongyóság: nem tudom, inkább csak érzem, hogy ez az az állapot, amire jutottam.

Fotó: Farkas Judit: Árnyékvilág/30

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top