Archív

Kiürítik a legrégebbi párizsi romos művésztanyát

squart

A párizsi rock- és punkzene egyik fellegvárának számító művésztanyán tánctanfolyamot is tartottak a környék lakóinak.

A hatóságok kiürítenék a leghíresebb önkényes házfoglalással megalakult romos művésztanyát, a La Miroiterie-t – olvasható a Le Figaro című napilapban.

miroiterie 1Párizsban külön szó született a házfoglaló hajléktalan művészek tanyáira: squart, amely a squat – önkényesen elfoglalt üres épület – és az art szavak kombinációja. A szó azért forog sűrűn ma a francia sajtóban, mert a bíróság elutasította a legismertebb squart, a La Miroiterie lakóinak kérelmét, amellyel telepük kiürítésének elhalasztását próbálták elérni.

A hajdani tükörgyárba önkényesen beköltözött lakók – zenészek és képzőművészek – évek óta hadakoztak az igazságszolgáltatással, az ügyüket támogató petíciót 8947 támogató írta alá, de áprilisban már a kiürítésre vonatkozó elvi döntés is megszületett. A La Miroiterie művészei novemberben várhatóan fedél nélkül maradnak.

A párizsi rock- és punkzene egyik fellegvárának számító művésztanya a francia főváros XX. kerületében, a Ménilmontant utcában található. Az 1999-ben lakói által szélesebb közönség előtt is megnyitott teremben hetente akár öt koncertet és próbát is szerveznek. A művészek tánc-tanfolyamokat tartanak a környéken lakóknak, kiállításokat rendeznek, vasárnaponként a dzsessz rajongói találkoznak a falak között.

Az elhagyott tükörgyárban berendezkedett hajléktalan művészek saját szavaik szerint egy évtizeden át „senkivel sem találkoztak”. Végül azonban egy vállalkozónak sikerült megvásárolnia a 44 különböző tulajdonostól a részüket, és 2009-ben beperelte az önkényes helyfoglalókat.

squart2 A lakók azt mondják, készek elhagyni a gyárat, de hivatásukról nem mondanak le. „Meg fogjuk nyitni a Miroiterie-2-t” – mondta a Le Figarónak Michel Ktu, a „tükrösök” egyik alapító tagja, aki festőművész és programozó. A párizsi polgármesteri hivatal fogadta a művészcsoport tagjait, és közölte: kész megvizsgálni tervüket, tanulmányozza egy ideiglenes befogadó hely lehetőségét addig is, amíg a művészek terve szerint tartósabb megoldás születhet – tájékoztatott a Le Figaro.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top