Archív

Emike nagyija

Nagyon szerettem az anyósomat, főleg a töltött káposztáját, de az túlzásnak tűnt, hogy visszatérjen a halálból, főzni egy fazékkal. Annyira nem kedvelt. – [NógiMesék – Nógrádi Gábor (Nógi) meséje]

Amikor tegnap hatkor beléptem a lakásba, szokás szerint hangosan felkiáltottam:

– Szervusztok! Megjöttem!

Aztán hirtelen leizzadtam, mint jegesmedve a szaunában.

Emike és a feleségem köszönése után ugyanis egy harmadik női hangot is hallottam. Egy idősebb hölgy hangját. Azt mondta, hogy „szervusz, fiam!”.

Álltam az előszobában, és rémülten néztem a szobaajtót.

„Szervusz, fiam”?

Csak az anyósom köszöntött így, amíg élt!

De ő már két hónapja nincs közöttünk.

Az anyám se köszönhetett, mert apám és ő Ausztráliában laknak a húgom családjával. Délelőtt skype-oltam velük.

Nyílván hallucinálok.

Azt képzeltem, hogy az anyósom visszajött, és most bent ül a szobában.

Nagyon szerettem az anyósomat, főleg a töltött káposztáját, de az túlzásnak tűnt, hogy visszatérjen főzni egy fazékkal. Annyira nem kedvelt.

Mélyeket lélegeztem. Elszámoltam ötvenig kettesével és vissza. Sikerült. Nem bolondulhattam meg. Vagy ha igen, számolni még tudok.

Tehát képzelődtem.

Mindenesetre a feleségem és Emike nem vehetik észre, hogy hallucinálok.

Nyugodt vagyok, vidám vagyok, semmi baj.

Mosolyra húztam a számat, és beléptem a szobába.

Aztán dermedten megálltam az ajtóban, és pislogtam, mint gyertya a huzatban.

Az anyósom hintaszékében egy vékony, ősz hajú hölgy ült, és hintázott.

A hintaszéket Emike lökdöste fülig érő szájjal.

Feleségem a kisasztalnál a teáját kavargatta, mintha egy teljesen normális hétköznapi este volna.

Nem ismertem az idős hölgyet. Ő azonban úgy mosolygott rám, mint aki ismer. Kiszállt a székből, hozzám lépett, és megölelt.

– Veronika vagyok, az új nagyi. Szervusz, fiam!

Szívesen köszöntem vagy böfögtem volna valamit, mert udvarias ember vagyok, de a szívem a torkomban dobogott, és elzárta az utat a szavaim elől.

KI EZ A NÉNIKE ITT?

Ez dobogott a torkomban.

A feleségemre néztem. Ha nem álmodom, akkor most azt fogja mondani, hogy „nyugodj meg, fiam!”

– Nyugodj meg, fiam! – mondta a feleségem. – Veronikát Emike hívta el hozzánk. Ő lesz az új nagyi.

– Kigyi? – hörögtem, mikor sikerült hangokat kipréselnem.

– Nagyi! – harsogta Emike ragyogó szemekkel, és átölelte az idős hölgy derekát.

Úristen! – gondoltam lázas agymenésem közben. – A kislányom egy ismeretlen öregasszonyt ölelget, és nagyinak nevezi a feleségem bólogatása közben. Lehet, hogy nem én bolondultam meg?!

– Képzeld, apcika – csicseregte kicsi lányom –, a sarkon találkoztunk az új nagyival. Tudod, az idősek otthonánál. Mindig a kerítésnél állt, amikor mentem oviba, és köszönt. Aztán beszélgettünk. Elmondta, hogy nincs unokája. Én meg elmondtam, hogy éppen nincs nagyikám. És akkor megbeszéltük, hogy ő lesz az új nagyikám, én meg az ő unokája. És anyuval is megbeszéltem, hogy ide költözik a régi nagyi szobájába. És ma elhoztuk titokban, hogy neked meglepetés legyen. Meglepetés volt?

– Az! – hörögtem. – Abszolút!

– Jaj, de jó! – mondta Emike, és körbetáncolta az ismeretlen öregasszonyt. – Új nagyim van! Új nagyim! Új nagyim van! Új nagyim! És képzeld – állt meg hirtelen –, a nagyinak van igazi férje!

– Nem! – kapaszkodtam az ajtófélfába.

– De igen! – visított örömében a kislányom. – Dezső bácsinak hívják!

És abban a szempillanatban kinyílt az anyósom szobájának az ajtaja, és kijött egy alacsony, borzas, fehér hajú öregember.

– Bocsánat, elaludtam – motyogta kissé kábán, de amint meglátott, felragyogott az arca.

– Szervusz, fiam! – sietett hozzám, és megölelt.

Az orvosok szerint az infarktus úgy kezdődik, hogy zsibbadni kezd a bal karunk. De vajon mi kezdődik úgy, hogy az ember a lábujjától a feje búbjáig elzsibbad, és visszavágyik a jó édes mamájába?

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top